kisrégió  2012.08.20. | 20:40 Faluünnep a Verőfény alatt

A Verőfény alatti faluban, Székelypetken, Hargita megye egyik délnyugati peremfalujában augusztus 18-án, szombaton faluünnepet tartottak. Mint régi barátok, mi is meghívót kaptunk az eseményre. Frissen javított, kavicsozott úton haladunk a település felé. Gyorsabban is lehetne, csak azért poroszkálunk, hogy jobban lássuk a rég nem látott tájat, és fényképezzünk. A torony felkiáltójelként emelkedik ki a fák, a házak közül. A XX. század elején több mint nyolcszáz lakójú faluban ma alig háromszázan élnek. Megrostálták a lakosságot a földrajzi-történelmi viszonyok. A II. világháború idején itt volt a magyar-román határ.

A hajdan minőségi gazdálkodásáról, dolgos, becsületes lakóiról híres települést tönkretette a szocialista gazdálkodás és a megfelelő út hiánya. Pedig hány meg hány ígéretet kaptak az évtizedek folyamán, hogy megjavítják az utat, aszfaltot készítenek Brassó felé is! A történelem zsákutcájába szorult falu egyre fogyott, de a küzdelmet a megmaradásért nem adta fel. Végigautózunk az utcákon felleltározni a változásokat. Omladozó szép homlokzatú házak sorjáznak, de a remény jelei is észlelhetők: felújított telkek, kutak. Páran hazajöttek a városból, itthon gazdálkodva próbálnak szerencsét. Hisznek a megújulásban.

Tizenegy órától istentisztelet. A templom előkertjében gyülekeznek az emberek, örvendeznek a találkozásnak itthon lévők és hazajöttek. Erős református hagyományok éltetik a közösséget, tucatnyi lelkészt adott a világnak a kicsi falu. Szabó Károly tiszteletes úr, a falu lelkésze köszönti a templomban az ünneplőket, igét hirdet Domahidi Péter tiszteletes, aki itt született, Magyarországról jött most haza Isten és ember szolgálatára. Az Úr asztala is megterítve vár, úrvacsorai ágendát Domahidi Barna lelkész mond.

Telis teli a templom ünneplőbe öltözött lelkű emberekkel. Ma avatják, felzeng az udvarhelyi Papp Zoltán által megjavított ősi orgona hangja, Illyés Zsolt játéka nyomán szállnak az égre a dicséretek, zsoltárok. Népi viseletes ifjú versmondók által jutnak el megtartó költői igék a padokban lélegzetvisszafojtva figyelőkhöz. Az istentisztelet végén győztesen száll fel a záró, ötvenkettedik ének: „ Isten, áldd meg a magyart…!”

A templomból kitóduló falus társak, a falu fóruma előtt a közbirtokosság elnöke, Kerekes András számol be eredményeikről: megjavíttatták az orgonát, felújították a művelődési otthont, lerakták egy korszerű vízhálózat alapjait. Megkoszorúzzák az összetartozás kopjafáját. A falu a megújult művelődési otthonhoz vonul át, ahol újabb ünnepi mozzanat következik: Kiss Júliáról nevezik el a kultúra közös otthonát.

A nagyhatású tanítónő pályáját Biró István helyi származású nyugdíjas lelkész vázolja, a „nép” nevében Nagy Anna önkéntes művelődésszervező emlékezik. Kiss Júlia elhivatott, lelkes, áldozatkész tanítónő volt, aki felfigyelt a falu kultúraszeretetére, éneklő talentumára. Az addig talán még kottát sem látott petkiekből az ötvenes években olyan énekkart hozott létre, amely országos szinten is kiváló eredményeket ért el. Sikert sikerre halmoztak, még Bukarest színpadjain is felléptek – székelyruhában, magyarul. Mindenütt viharos tapsban és elismerésben volt részük.

A kórus tagjai életre szóló élményekkel tértek haza mindahányszor, a siker egykori mámora még ma is megdobogtatja a hajdani kórustagok szívét. Fehér asztal mellett gyűrűznek tovább a gondolatok. Népi táncosoknak a színpadon kibontakozó bravúros produkciója szórakoztat. „Színpadra lép” Hargita Megye Tanácsának elnöke, Borboly Csaba is. Őszinte tisztelettel üdvözli a falu népét, dicséri, hogy nem várják az égből a mannát, hanem cselekvően vesznek részt önnön sorsuk alakításában.

További segítséget ígér az útjavításban, a falu folklórkincse kiadványba mentésében. Érezzük: aszály van, a falu kútjai kiszáradhatnak, de a Verőfény alatt buzogó „tiszta forrás” nem fog kiapadni soha. Amire az asszonyok a szűk helyre, az asztalok közé belopják a karikás táncot, már bomlik is az ünnep, sokan szedelőzködnek, búcsúznak. Van, aki még száz kilométereket kell, hogy autózzon – otthonról haza. A helyben élőket is hívják a gazdaságban soron lévő délutáni, esti gondok.

Mire haza indulunk, búcsúzik a nap is a tájtól.

Újra szemrevételezzük a lövészárkok szabdalta oldalt. Tartalmas nap, szép, verőfényes ünnep volt. Hajnalig bál lesz a „fiataloknak”. De az idősek is visszaszivároghatnak. A falu alszik majd a völgy ölén. Békében, reményteljesen. Tudják, érzik, amit a költő így fogalmazott meg: „Ha mi adtunk itt nevet mindeneknek, / És itt élünk idők kezdete óta, /Ne terítsük este kis gondjaink /Egy világ fölé, melynek nagy a sorsa!”.

Lőrincz József