kisrégió  2012.11.05. | 12:53 Eltűnőben vannak Kézdikővár kőkerítései

Kézdikővár a házak közötti kőkerítéseivel messziről úgy néz ki, mint egy erődítmény. Azonban a százéves épített örökség, amely a falut egyedivé teszi, lassan eltűnik. Egyre több kőkerítést bontanak le az emberek, mert szebbre, modernebbre vágynak.

A köveket, melyekből a kerítéseket emelték, a temető feletti, ma erdei fenyővel benőtt domboldalból fejtették. Többsége az előző századfordulón épült, de bontásból olyan kődarab is került elő, amely 1832-őt jelöli meg az építkezés évének.

A helybeliek zöme már nem érzi ennek értékét. Egyre több helyen bontják le a kőkerítést, és építenek helyette betonból vagy deszkából, sok esetben giccsesen. Az emberek ezt azzal magyarázzák, hogy a berakott követ, ha megbomlik, már nem tudják rendesen visszarakni, mert nem értenek hozzá. Pedig a kőkerítések helyenként a teraszos támfal funkcióját is betöltik: kívülről magasak, de bent az udvaron alig érik el az egy métert. Ezeket már nehezebb lecserélni.

Drócsa László (a fotón jobbról) plébános a régi kőkerítések „fővédnöke” a faluban. Véleményét nem is rejti véka alá, ahányszor egy-egy kerítést lebontanak, nem állja meg szó nélkül. A helyi tanácsnak azt is előterjesztette, hogy tanácshatározat által tiltsák meg ezek lebontását, de nem szavazták meg.



A kőkerítések karbantartása nem igényelne szakmunkát a tisztelendő szerint, hanem időt és türelmet, mert ezek nagyon egyszerű építmények, sárral vannak összerakva. Javításuk annyiból állna, hogy a leesett követ visszarakják, friss sárral betapasszák a réseket, de ezzel a faluban már senki nem akar foglalkozni, a kerítésbontásból származó kő pedig legtöbb esetben egy-egy épülő ház alapozásában végzi.

Kelemen Attila (a fotón balról) 2008 óta képviseli a falut a szentléleki önkormányzatban. Munkája gyümölcseként emlegeti a főutca leaszfaltozási terveinek jóváhagyását, ami létfontosságú a közösség számára, mert az emberek meguntak esős időben bokáig érő sárban taposni, és nagyon sokan járnak ki a faluból autóval is. Igaz, nem haladtak sokat az útépítéssel, mert anyagi források hiányában leálltak a munkálatok, de valami legalább elkezdődött. Annak ellenére, hogy az aszfaltozott utat az emberek „mannaként” várják, akad ellenzője is a projektnek, mert a falu ideális helyszíne lehetne az ökoturizmusnak. A természetes környezet, szélvédett mikroklíma, tiszta víz, ózondús levegőt szolgáltató környező erdők, épített örökség (kőkerítések, régi parasztházak, a Potsa-kúria, az 1825-ben épített római katolikus templomerőd) mind-mind az ökofalu irányába mutat.

A plébános szerint jó lenne, ha megmaradna a falu jellege, de úgy néz ki, lakói ezt már nem tudják sokáig megőrizni. Mindenki modern dolgokra, szebbre és nagyobbra, esetenként giccsre vágyik, pedig az épített örökséget konzerválni kellene. A kőkerítéseket nem szabadna lebontani, és az aszfaltozott útra sem lenne szükség a plébános szerint. „Amikor idejön a nagyvárosi turista, tocsogjon a lába a tehénlepényben, miközben a kőerődítményeket csodálja. Na, ez kellene ide, mert ebből is szépen meg lehetne élni” – összegzi álláspontját Drócsa László.

Orosz Anna
Székely Hírmondó

Kézdikővár

Kézdikővár (1905-ig Peselnek, románul Petriceni) falu Romániában Kovászna megyében. Közigazgatásilag Kézdiszentlélekhez tartozik.

Fekvése 

Kézdivásárhelytől 9 km-re északnyugatra, a Peselnek-patak mellett fekszik.

Nevének eredete

1905-ig neve Peselnek (szláv: bcselnik = méhes) volt, de mivel ez gúny tárgya volt, ezért 1905-ben várszerű kerítéseiről a mai nevét állapították még számára.

Története

Területe ősidők óta lakott. A Kászon-patak jobb parti magas teraszán a Polyvárnak nevezett helye őskori neolitikumi telep maradványait tárták fel. A falu eredetileg nem a mai helyén, hanem délebbre a Céklás-patak mellett feküdt, ahol még mindig látszanak a 12. századi templom maradványai. Először 1332-ben említik Pusulvik néven. Mai római katolikus templomerődjét 1825-ben építették Szent Lőrinc tiszteletére. A Pótsa-udvarház a 18. században épült. 1910-ben 1217 magyar lakosa volt. A trianoni békeszerződésig Háromszék vármegye Kézdi járásához tartozott. 1992-ben 952 lakosából 951 magyar volt.

Hivatkozások