Kodály Zoltán (Kecskemét, 1882. december 16. – Budapest, 1967. március 6.) háromszoros Kossuth-díjas magyar zeneszerző, zenetudós, zeneoktató, népzenekutató, az MTA tagja.
Zenepedagógiai munkássága
A Kodály Zoltánról elnevezett Általános Iskola Győrben
| „ |
Legyen a zene mindenkié!
- – Kodály Zoltán
|
” |
|
Kodály Zoltán zenei nevelési koncepciója ma a magyar zenei köznevelés
alapját jelenti, jelentős szerepe van a szakoktatásban is. Ezek az
alapelvek fokozatosan alakultak ki, fogalmazódtak meg és mentek át a
gyakorlatba, azután, hogy a zeneszerző figyelme 1925 táján a
zenepedagógia felé fordult.
Elgondolása szerint a jó zenész kellékei négy pontban foglalhatók
össze: 1. kiművelt hallás, 2. kiművelt értelem, 3. kiművelt szív, 4.
kiművelt kéz. Mind a négynek párhuzamosan kell fejlődnie, állandó
egyensúlyban. Mihelyt egyik elmarad vagy előreszalad, baj van. … Az első
két pontra a szolfézs és a vele kapcsolt, összefonódott összhangzattan
és formatan tanít. Szükséges kiegészítés: mennél sokoldalúbb gyakorlati
zenei tevékenység: kamarazene, karéneklés nélkül senkiből sem lesz jó
zenész.
A népdalgyűjtő Kodály Zoltán 1906-ban
Bartók Béla és Kodály Zoltán, a Zeneakadémia két ifjú tanár
Kodály Zoltán sírja Budapesten. Farkasréti temető
BARANGOLÁS A TERMÉSZETBEN
Egész életében szenvedélyes turista volt, többek között ez
is vonzotta a Mátrához. Hosszú sétái közben a magával vitt kis
szétnyitható turistaszékre ülve gyakran gyönyörködött a táj szépségében,
s közben érlelődtek nagyszerű gondolatai. Kirándulásai elvezették az
eldugott kis falvakba, ahol tisztelettel hallgatta az ott élők énekét.
Nagy benyomást tett rá egy fiatal anya, aki egy terebélyes fa alatt, hol
szlovákul, hol magyarul énekelve az altatódalt, ringatta kicsinyét.
Mosolyogva adott neki biztatást, hogy minél több népdalt tanuljon meg,
és minél többet énekeljen gyermekének. Az itt szerzett élmények
megjelentek műveiben is.
Rendszeresen síelt a Mátrában, sétált, járta a hegyeket. Ismert minden
fát és bokrot. Ismerte az embereket, ismerte otthonukat. "Sej, a tari
réten", "Apcon lakom, keress meg" - ezeket a mátraaljai községeket
kevésbé ismerné az ország nagyszabású kórusműve, a Mátrai képek nélkül.
Mint ahogy a pásztorból lett betyár, Vidróczki nevét is. Dalokat kapott a
Mátra népétől, és örökbecsű remekművel, a Mátrai képekkel "fizetett"
értük.
Tudjuk: a természethez erős szálak fűzték. Fiatal korában úgy járta a
Mátrát, hogy az éjszakai vonattal Pásztóra vagy Tarra utazott, és gyalog
mászta meg a gerincet, majd leereszkedett a túlsó oldalon. Ott aludt,
ahol érte az álom. Így figyelhette meg a természet hangjait is. Az
éjszakai hegyvilág, a napkelte és naplemente harmóniákban visszhangzott
benne. Másként aligha írhatta volna meg az Esti dalt, a Hegyi
éjszakákat. Egy havas vasárnapon elvállalta a lenn rekedt kántor helyett
a mise zenei szolgálatát. Akkori feljegyzéseiből született a Csendes
mise orgonára, majd szólóhangokra, kórusra és nagyzenekarra írva, a
Missa brevis.
Azt tette Kodály a Mátrában, amit egész életében tett: népdalokat
gyűjtött, komponált, a zeneoktatás ügyével, tágabb értelemben egy
ország, egy nép gondjaival foglalkozott. Annak a táblának tehát, amelyet
a hálás utókor elhelyezett a galyai templom falán, van mire
emlékeztetnie. Mindenek előtt arra, hogy másfél évtizeden át Galyatető
adott otthont századunk egyik legnagyobb magyarjának.
Ő maga mindig többre tartotta a tettet a szónál, a munkás hétköznapot a
munkát pótló ünneplésnél. Ünnepeljünk tehát az Ő szellemében,
munkálkodva a köz javán ki-ki a maga képessége szerint, legjobb
tudásával, soha nem lankadó szorgalommal. Az Ő immár elvégzett, s a mi
elvégzendő munkánkra emlékeztessen a száz esztendős Kodály emléktáblája,
ércnél maradandóbban, örökkön-örökké.
A galyatetői Római katolikus templom
Kommentáld!