Kodály Zoltán 1882. december 16-án született Kecskeméten. A budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen magyar-német szakos tanári diplomát szerzett, majd beiratkozott a Zeneakadémia zeneszerző tanszakára is. 1906-ban ismerkedett meg Vikár Bélával, és az ő hatására döntötte el, hogy falura megy népdalokat gyűjteni. Találkozott Bartók Bélával, aki hasonló kutatásokat végzett, és életre szóló barátság szövődött közöttük. Nem sokkal később a Zeneakadémia zeneelmélet és zeneszerzés tanárává nevezték ki.

Művei

Mindenekelőtt a magyar dalkultúra megteremtésére törekedett. Megzenésítette magyar klasszikus költőink verseit, például Arany János, Kisfaludy Sándor, Berzsenyi Dániel,  Kölcsey Ferenc,  Csokonai Vitéz Mihály, Balassi Bálint verseire írott műveivel próbálta pótolni azt a dalkultúrát, amely még a költők életében nem létezett. De felkeltették érdeklődését Ady Endre, Balázs Béla vagy Móricz Zsigmond alkotásai is.

A nagy változást a Székelyfonó hozta, amelynek zenei anyaga már kizárólag a népdalra épül. Későbbi kórusaiban Kodály újból a magyar költészethez fordult. Színpadi művei közül meg kell még említenünk a Háry Jánost, zenekari művei közül pedig talán a Marosszéki táncok és a Galántai táncok a leghíresebbek.  Körülbelül 147 kórusművet írt csak énekhangra (gyermek, női, férfi és vegyes kórusokra), de hangszerkíséretes kórusművei is híresek, mint például a Psalmus Hungaricus vagy a Budavári Te Deum. Kamarazenei művek, szólóhangszerekre írott zeneművek és misék fémjelzik alkotói periódusait.

Társadalmi, közéleti szerepe. A pedagógus

A második világháborút követően Kodály meghatározó szerepet vállalt az ország szellemi újjáépítésében, még országgyűlési képviselőként a Parlamentben is. A zeneszerző figyelme fokozatosan a zenepedagógia felé fordult. Zenei nevelési koncepciója a magyar zenei köznevelés alapját jelenti, világszerte jelentős hírnevet és számos követőt szerzett magának. Példa erre a kecskeméti Kodály Zoltán Zenepedagógiai Intézet, amely nemcsak a hazai zenei élet egyik központja a szintén róla elnevezett általános iskolával és gimnáziummal együtt, de a világ minden tájáról fogad vendégeket, zenetanárokat, akik tudásuk továbbképzése végett Kodály szellemi és szakmai örökségéből merítenek.

BARANGOLÁS A TERMÉSZETBEN

Egész életében szenvedélyes turista volt, többek között ez is vonzotta a Mátrához.

Hosszú sétái közben a magával vitt kis szétnyitható turistaszékre ülve gyakran gyönyörködött a táj szépségében, s közben érlelődtek nagyszerű gondolatai. Kirándulásai elvezették az eldugott kis falvakba, ahol tisztelettel hallgatta az ott élők énekét. Nagy benyomást tett rá egy fiatal anya, aki egy terebélyes fa alatt, hol szlovákul, hol magyarul énekelve az altatódalt, ringatta kicsinyét. Mosolyogva adott neki biztatást, hogy minél több népdalt tanuljon meg, és minél többet énekeljen gyermekének. Az itt szerzett élmények megjelentek műveiben is.

Rendszeresen síelt a Mátrában, sétált, járta a hegyeket. Ismert minden fát és bokrot. Ismerte az embereket, ismerte otthonukat. "Sej, a tari réten", "Apcon lakom, keress meg" - ezeket a mátraaljai községeket kevésbé ismerné az ország nagyszabású kórusműve, a Mátrai képek nélkül. Mint ahogy a pásztorból lett betyár, Vidróczki nevét is. Dalokat kapott a Mátra népétől, és örökbecsű remekművel, a Mátrai képekkel "fizetett" értük.

Tudjuk: a természethez erős szálak fűzték. Fiatal korában úgy járta a Mátrát, hogy az éjszakai vonattal Pásztóra vagy Tarra utazott, és gyalog mászta meg a gerincet, majd leereszkedett a túlsó oldalon. Ott aludt, ahol érte az álom. Így figyelhette meg a természet hangjait is. Az éjszakai hegyvilág, a napkelte és naplemente harmóniákban visszhangzott benne. Másként aligha írhatta volna meg az Esti dalt, a Hegyi éjszakákat. Egy havas vasárnapon elvállalta a lenn rekedt kántor helyett a mise zenei szolgálatát. Akkori feljegyzéseiből született a Csendes mise orgonára, majd szólóhangokra, kórusra és nagyzenekarra írva, a Missa brevis.

Azt tette Kodály a Mátrában, amit egész életében tett: népdalokat gyűjtött, komponált, a zeneoktatás ügyével, tágabb értelemben egy ország, egy nép gondjaival foglalkozott. Annak a táblának tehát, amelyet a hálás utókor elhelyezett a galyai templom falán, van mire emlékeztetnie. Mindenek előtt arra, hogy másfél évtizeden át Galyatető adott otthont századunk egyik legnagyobb magyarjának.

Ő maga mindig többre tartotta a tettet a szónál, a munkás hétköznapot a munkát pótló ünneplésnél. Ünnepeljünk tehát az Ő szellemében, munkálkodva a köz javán ki-ki a maga képessége szerint, legjobb tudásával, soha nem lankadó szorgalommal. Az Ő immár elvégzett, s a mi elvégzendő munkánkra emlékeztessen a száz esztendős Kodály emléktáblája, ércnél maradandóbban, örökkön-örökké.

A galyatetői Római katolikus templom