Az egyik legjobb magyar hegymászó, a Magas-Tátra egyik legkiválóbb ismerője, magyar- és német nyelvű tátrai hegymászókalauzok szerzője

ügyvéd, az első világháborúban az olasz fronton harcolt, 1928 és 1934 között a Magyar Államvasutak vezérigazgatója, 1934-1944 között a Magyar Folyam- és Tengerhajózási Részvénytársaság vezérigazgatója volt. A BETE alapító tagja, később elnöke (1909), majd tiszteletbeli tagja, a sajtó bizottsági tagja.

A Magyar Sí Klub választmányi tagja (1910-től). Az MTE Budapesti osztály és az MTE választmányi tagja (1911-1913, 1918-1920). Az MKE központi választmány tagja (1913-tól), az MHE választmányi tagja (1927-től), MTSZ társelnöke (1933-1938), korábban tanácstagja (1913-1926), az Alpin és Sítúra és az Irodalmi Bizottság elnöke (1936-tól). A Magyar Athlétikai Club turista osztályának alakulásától a megszűnéséig elnöke. Az MFT hegymászó szakosztályának tagja. Az MTSZ jubiláris emlékplakett tulajdonosa (1933).

Édesapja, Komarnicki Zsigmond Varsóban született, régi lengyel családból, ott is nevelkedett. A lengyel függetlenség híve volt, ezért az orosz cári rendőrség gyakran zaklatta, majd 1860 körül el kellett hagynia az országot és francia földön telepedett le. Párizsban elvégezte az École Centrale-t és mivel nem térhetett vissza az Oroszországhoz tartozó Varsói nagyhercegségbe, Magyarországon telepedett le. Mint francia állampolgár érkezett, vasúti mérnökként, és itt az akkor kiépülő Magyar Államvasutaknál vállalt szolgálatot.

A késmárki Nendtvich Karolinát vette feleségül (meghalt 1909-ben). Fiai Gyula, Román és László (meghalt 1922. június 14.) és lánya Mária Budapesten, illetve Bécsben születtek, nevelkedtek, Magyarország lett a hazájuk. Édesapjuk 1890-ben hirtelen elhunyt. A Komarnicki fivérek csak felnőtt korukban ismerkedtek meg rokonságuk lengyel részével – az egyik nagybátyjuk a varsói egyetem tanára volt, a másik Lengyelország nagykövete a Nemzetek Ligájában Genfben. Kapcsolataik Lengyelországgal – ahogy ezt Komarnicki Gyula mondogatta – azonban nem a rokoni szálakon alapultak, hanem a hegymászáson.

A budapesti piaristáknál járt középiskolába. A jogi karon doktorált, majd letette az ügyvédi vizsgát. Szüleivel gyakran nyaralt a Magas-Tátrában, de kezdetben a hegyek nem voltak rá hatással. Mikor azonban Jankovics Marcell Úttalan utakon című könyvét elolvasta, lelke tüzet fogott. A tűz csiholásához hozzájárult középiskolai és egyetemi diáktársa, Serényi Jenő is, aki már évek óta járta a hegyeket.

A turizmusról nagyon hamar hegymászásra váltott. Hegymászó pályafutása 1906-ban kezdődött, amikor szüleivel és Román öccsével a Magas-Tátrában nyaraltak. A két testvér augusztus 14-én szülei tudta nélkül, városi öltözékben és cipőben felmásztak a Lomnici-csúcsra, ahová késő délután érkeztek, és ott elhatározták, hogy „útközben” a Késmárki-Zöld-tónál meglátogatják ismerőseiket. A leereszkedés az aránylag nehéz hegymászóterepen nagyon kalandos és életveszélyes volt, de a Nagy-Papirusz-völgyben töltött éjszaka után végül is szerencsésen végződött.

A következő évben már 2 első megmászása volt, ezek száma az évek során rohamosan növekedett; az 1912. év volt a legsikeresebb (25 új út). A trianoni országdarabolás lehangolta, és csak 1920-ban jelent meg ismét a Tátrában, majd 1923-ban lényegében abbahagyta a tátrai hegymászást. 1937-ben és 1942-ben volt még két komolyabb szóló mászása.

1906 és 1914 között a legjobb hegymászók közé tartozott. 1942-ig mászott, még 1968-ban is turistáskodott a Magas-Tátrában. Kötéltársa legtöbbször öccse, Komarnicki Román és Grósz Alfréd volt, de nagyon sok magyar, német és lengyel hegymászóval is mászott.

A Magas-Tátrán kívül (ahol minden csúcsot megjárt és 143 első megmászása volt) jelentős útjai voltak az Alpokban és a Dolomitokban, például a Campanile di val Montana sziklalándzsáján Preyss Sándorral járt 41 éves korában.

Egyik legjelentősebb műve A Magas-Tátra hegyvilága c. hegymászó és turistakalauz. Komarnicki nagy szorgalommal egy életen át gyűjtötte a könyvhöz az adatokat. Széles körű levelezést folytatott, hogy az elnevezések, az új mászóutak tekintetében minden részletre kiterjedő művet alkosson. A könyv megjelentetésére a Medicina kiadóval kötött szerződést, mely szerint összesen négy kötet került volna kiadásra 80 ív terjedelemben. Az anyag fele készen volt már, amikor a kiadó értesítette Komarnickit, hogy nem tudja vállani a korábban elképzelt terjedelmet, hanem csak csak 30 ív terjedelmben jelenhet meg a Kalauz. Néhány héttel később bekövetkezett balesete azonban meggátolta abban, hogy a könyv írását befejezze és az anyagot sajtó alá rendezze.

Ez a munka végül is Bucsek Henrikre maradt, aki vállalta a kész részek zsugorításának kényes feladatát, és a hiányzó részek megírását, illetve a jegyzetek alapján történő elkészítését. A szakmai ellenőrzést és a rajzokat, valamint a fényképekbe a berajzolást Arno Puskás, a térképvázlatokat Július Andrási készítette. Az első kiadás egy vastag kötetben 1978-ban, a második, átdolgozott kiadás pedig hét füzetben 1985-ben jelent meg. Külön értéke, hogy a Tátra helyneveit négy nyelven adja meg (szlovák, magyar, lengyel és német).

Sírja a Farkasréti temetőben található.