környezetünk  

2012.06.23. | 10:13 A természet kalendáriuma VII.

Az év leghosszabb nappala s legrövidebb éjszakája. Három nap hibádzik az aratásidő kezdetéig, Virágos Szent János napjáig. Egyetlen más ünnepe nincs még az évnek, amelyben a természet úgy fonódna össze az ember életével, mint éppen ezen a napon.

A régiek úgy tartották, hogy ezen a napon szakad meg a gabona gyökere, azontúl nem nő, hanem csak érik. Szépapáink, szépanyáink gyermekkorában a Poklos-patak bal partján még ringó búzatábla volt, s a természet az önmaga háborítatlanságában ünnepelhette a legrövidebb éjszakát.

Régen tűzugró Virágos János napján a falvak határában lángra lobbanó farakás átvirrasztatta az emberekkel az év legrövidebb éjszakáját.

A regösének ígyen szól:

„Tüzét megrakoljuk, négyszögre rakoljuk,
egyik szögén ülnek szép öreg emberek,
másik szögén ülnek szép öreg asszonyok,
harmadikon ülnek szép ifjú legények,
negyedikén ülnek szép hajadon lányok…”

De csak Erdélyben – a nyugat felé tájékozódó kelet-európai népek szülőföldjének, a sajátos természetföldrajzú Kárpát-medencének a közepén – van hat természeti évszaka az évnek Európában. Nyugat-Európa természeti viszonyai mások. Át nem lehet írni, s ha netán valaki erre vetemedne, az nevetségessé tenné magát. Hát nem leszünk-e mi is nevetségesek, ha nyugat-európai módra akarunk viselkedni? Mert az a nép, amelyik fel akarja adni szokásait, akár a természeti évszakok szabta életrendjét (maga a feltevés is agyrém lenne, ha nem lenne lehangolóan igaz), közel áll ahhoz, hogy azonosságát letagadja.

S mi történik az emberi s ökológiai értékekkel?

Pallérozzuk kissé fényesre szemlélődésünk józanságát.

„A Nap gyermekei vagyunk – mondta Tyimirjazev. – A fotoszintézis az a kapocs, ami a földi életet a kozmosszal köti össze.”

Ma is megszívlelendő az, amiért az orosz botanikus már a múlt század elején tevékenykedett: a zöld erdősávok megtartása a megművelt területeken, illetve telepítése ott, ahol azok hiányoznak. A modern ökológiai személet is az úgynevezett „zöld folyosók” kialakítását szorgalmazza, éppen a biológiai sokszínűség megtartása végett.

Lépjünk be a csillagászati nyárba Wass Albert gondolatával:

„Vendég vagy a világban, s ez a világ szép vendégfogadó. Van napsugara, vize, pillangója, madara. Van virága, rengeteg sok. Tanulj meg örvendeni nekik… Nem győzöm eleget mondani: tanulj meg örvendeni. Annak, hogy élsz. S mert élsz: gazdag lehetsz.”

Élet s halál együtt jár a természetben. 1970. június 23-án halt meg Jókai Mór után minden idők legolvasottabb magyar írója. Mindmáig 9.500.000 példányban adták ki műveit magyar nyelven. Tíz nyelven, 12 országban, 45 kiadásban jelentek meg könyvei: Bogáncs, Tüskevár, Vuk, Hu, Kele, Lutra, Csí vagy éppen A koppányi aga testamentuma.

Emlékezzünk pipacsnyílásnyit Fekete Istvánra így Szent Iván napján Jevgenyij Vinokurov A végtelenség szomja című versével:

„A végtelenség szomja ez: gyalog
nekivágni! Dűlő, domb, árok, mezsgye...
Utakat róni nagyszerű dolog.
Hogy megadta a sors, milyen szerencse!...
A hajlaton ha pipacs szendereg,
reggel már úgy köszönt mint ismerősét.”

E sorokat Xántus János több mint 30 éve Országjáró bakancsok című könyvének mottójául tette.

„Mi az út? Rakosgatod lábadat,
arra, hol felhőtrón magaslik égnek.
Mégy, fenséges vagy, magányos, szabad,
és mélyükre szívnak a messzeségek.

Magadban érzed lüktetésüket
s beleoldódol lassan az egészbe.
Láthatatlan leszel. Vak és süket.
De ezt már nem veszed magad sem észre.”

Kelt 2012. június 21-én, nyári napfordulókor.

Kiss Székely Zoltán
e-nepujsag.ro