környezetünk  

2012.07.05. | 20:44 Gyógynövények Erdővidékről a nagyvilágnak

Bencze Lajos több mint tíz évet dolgozott gyógynövénygyűjtőként, öt esztendeje viszont Baróton a Nagyerdő alatti otthonában begyűjtő központot működtet. Kora tavasztól késő őszig van mit tennie, hiszen ilyenkor nincs olyan pillanat, hogy valaminek éppen ne lenne szezonja. Megszámlál­hatatlan növényt – legtöbbünk számára névről is alig ismertek – vesz át beszállítóitól, majd szárítja és előkészíti továbbításra. Jelentős vállalkozás ez: ha mindent összeadunk, évente akár száz tonnára is rúg a kis portáról elszállított gyógyerejű füvek súlya. S ha belegondolunk, mindez úgy indult, hogy látássérült felesége gondozójaként valami jövedelemkiegészítést keresett. Eleinte Erdővidék-szerte maga gyűjtötte a növényeket, s szállította a csíkdánfalvi felvásárlónak.

Az esztendők során megbízható kapcsolat alakult ki kettejük között, s a csíki vállalkozó jótállt érte, beajánlotta a gyógyszerkészítmények előállításával és forgalmazásával foglalkozó szovátai Larix cégnek. Nem kevés felelősséget vállalt, hiszen különleges követelményeknek kell eleget tennie, aki e kényes feladatra vállalkozik. Elsősorban jól kell ismernie a területet, ahonnan felvásárol, egyezkednie kell a közbirtokosságokkal, amelyeknek földjein megteremnek az értékes növények, s embereket kell találnia a gyűjtésre.

Megfelelő tapasztalat kell ahhoz is, hogy felismerje a minőséget, azaz ne hagyja magát átverni – mert bizony megpróbálják –, a szárításhoz és a raktározáshoz pedig megfelelő körülményeket kell teremtenie. „Sikeremet látva többen is felkeresték a céget, kedvező feltételekkel kecsegtettek, hogy átvennék a helyemet, de jóformán szóba sem álltam velük. A megbízhatóság hiteles cégnél többet jelent, mint egy jelentéktelen megtakarítás. Igaz, ami igaz, én is nagyon igyekszem, hogy a lehető legjobb minőségű alapanyagot szállítsam a nagyrészt külföldre szállító vállalatnak” – mondotta Bencze Lajos.

Kora tavasszal a kankalinnal kezdődik a szezon, majd az árvacsalánnal, a bodzával, a vérehulló fecskefűvel, a galagonyavirággal és a vadcsomborral folytatódik, június-júliusban a cickafarok, a cikórialapi, a kutyafakéreg következik, késő nyáron és ősszel a csipkebogyó, a vackor, a kányabogyó, a gyertyán- és szádokmag, a makk zárja az évet. Átlagosan mindegyik fajtából két tonna feletti mennyiséget visznek el, ám arra is volt példa, hogy egyedül makkból száz tonnán felül érkezett. Kivételes év volt – ismeri el Bencze –, hiszen itt bőven termett, Magyarországon pedig átlagon felül érdeklődtek a jó minőségű termés iránt.

A begyűjtés nagyját a székelyszáldobosi és az ágostonfalvi romák végzik. Munkájuk nem könnyű, Magyarhermánytól Hidvégig, a Hagymás-tetőtől akár Földvárig is be kell járniuk a völgyeket, amit aztán elszámoláskor próbálnak is „érzékeltetni”. Folyamato­san panaszkodnak, hány kilométert kellett gyalogolniuk, s hangoztatják, a legjobb minőséget hozták, külön odafigyeltek a követelményekre, miközben a zsákok aljába gyakran tömnek értéktelen gazokat, néha pedig több napig nem megfelelő helyen tárolt növényeket kevernek a frissen szedettek közé, így próbálva több pénzt keresni.

Próbálkoznak, mert a nyers növényért nem kapnak olyan sokat, alig ötven banit kilójáért, ám ameddig feldolgozásra kész, szárazzá válik, s értéke 3–5 lejre nő, még sok a vesződés vele. Ki kell teregetni a szárításhoz, forgatni kell, s mivel minden egyes eső rontja a minőséget, folyamatos felügyeletet is követel. Bencze Lajos azt mondja, bővítené tevékenységét, s nemcsak begyűjtéssel, hanem termesztéssel is foglalkozna. Idén a ház körül négy-öt árba körömvirágot ültetett, s ha beválik, még többet is vet, mert földje van elég. A mag beszerzésével viszont gondja akadhat, mert most

Sepsiszentgyörgyön alig tudott annyit vásárolni, hogy erre a kis területre elég legyen. „Az emberek arra panaszkodnak, nincs munkalehetőség, de én azt mondom, aki keres, talál. A gyűjtésnek bármikor nekikezdhetnek – tisztességes és tiszta munka az is –, termelőként viszont azt állítják, aránylag kis területen is becsületes jövedelem érhető el, ha az időjárás egy kicsit is kedvez, s a gazda megfelelő gondossággal végzi munkáját” – vallja Bencze. Mindannak ellenére, hogy fantáziát lát a munka folytatásában és kiteljesítésében, gyermekei, valószínű, nem fognak nyomdokába lépni.

Az egyik Győrben az Audi-gyárban dolgozik, a másik itthon, s segít is, ha szükséges, de hosszabb távon más tervei vannak. Kicsit bántja is a dolog, hiszen bejáratott az üzlet, s a gyerek is tapasztalatot szerzett az elmúlt években, ám a saját életét úgy éli, ahogy jónak látja. Ő pedig, amíg egészséges – s miért ne lenne az, ha valami nyavalya éri, annyi gyógynövény áll rendelkezésére, mint senki másnak –, kitart munkája mellett, mert igencsak megszerette. Azt mondja, szerencsés ember, s talán igaza is van.

Hecser László 3szek.ro