környezetünk  2012.06.02. | 16:47 A természet kalendáriuma IV.

A szertelen házi rozsdafarkú ma fél öt előtt intonált az ablakom alatt. Kerítésre ült, ott rázogatta gyönyörűséges vörös farkincáját. Késett ma is rézorrú komám, a feketerigó. Ahogy lassan pirkadásrózsák varázsolódtak a keleti égre, megszólalt két széncinke is. Megint civakodtak a revír fölött. Hermann Ottó úgy tudja, hogy Torockón azt kiáltják a rest leánynak, ki nem szőtt-font a télen úgy, hogy tavaszra kirongyosodik: „Küncsics, küncsics, küncsics!” Szavukba kotnyeleskedett egy ökörszem. Ennek a parányiságnak oly erős éneke van, hogy ki nem ismeri, elcsodálkozik a pici művészen. A kormos légykapóm unottan halandzsázott egy sort, legyeket még nem kapott csőrvégre aznap. Eltévedt gilicemadár riadtában burukkolt egyet, s máris fényben úszott a balkonom.

Az etológusok rég kutatják-magyarázzák, melyik énekesmadár mikor dalol, de ennek más-más okai lehetnek. Minden helynek eltérő ökológiai szerkezete van, s bizony a madáróránk meglehetősen különbözhet más helyekéitől. A madárdal jószerint az énekesmadár kakaskák udvarlási eszköze, vagy a felségterület biztosításának „harci éneke”, s mikorra a fészekaljnyi csibe felnő, lassan befejezik ők is dalolásukat.

Kedves foglalatosság madárórát készíteni ilyentájt. Akárcsak virágórát.

A májusban-júniusban nyíló virágok is szigorúan felosztják maguk közt a bimbóbontás idejét.

A mezei katáng már fél ötkor nyílik, a pitypang igyekszik utána még hat előtt.

A hölgymálok csak napfényre bomlanak, így is megelőzik a szegfűket.

S már erősen früstük után vagyunk, mikor a mezei körömvirág is virágot vet.

Őt követi a mályvarózsa, a csibehúr, a sárga liliom, s szinte delet ütnek, mire a sárma is bontja kényeske virágait.

A gyógynövénygyűjtőnek hasznos tudása az is, hogy melyik füvet a nap melyik szakában kell leszedni, attól is függően, hogy gyökerét, szárát, virágát, netán terméses vagy virágos ágvégeit gyűjtik.

Nem mindegy ugyanis, hogy mikor halmozódik fel a növényi testben a legtöbb droganyag. Félreértések elkerülése végett, a drog a gyógynövénynek az a része, amely a hatóanyagot tartalmazza.

Nézem a képet. Vámosgálfalván készült, az Ördöngös-híd alatt. Vadvirágok csokra. Apró szulákok imbolygó illata terjeng a sárga koronafürtök, mezei zsázsák és keskenylevelű útifüvek között. Megszeppent cickafark s vadmurok sátorozó virágzata bókol előttük. Kertkapu, zuzmó marta kerítés. Tán a Bem apót megmentő huszár alakját is fel tudná idézni – olyan régi az már. Az ég halovány opáljára rajzolják fel magukat a faágak. Megnyugvászöldbe öltöznek a szőlőtőkék. A besztercei szilva hányja már apró gyümölcseit. A ravai fehér almafák csöpp bogyóikat kínálják a Nap felé. Soká lesz, míg leheletnyi pírt kapnak, s édes-savanykás ízük gyenge illattal kínálja magát.

S ötlik eszembe a Tükörterem egyik ballada-ablakhármasa:

„Júlia szép lëány ëgykoron kimöne
Búzavirág-szödni a búzamezőbe.
Búzavirág-szödni, koszorúba kötni,
Koszorúba kötni, magát ott mulatni.
Föl is főtekinte a magos egekbe,
Egy szép gyalogösvény hát ott jődögél le…”

A népballada Fehér-Nyikó melléki változata eső utánra teszi a búzavirág szedését. Mert hiszen nyári zápor utáni szivárvány az a szép gyalogösvény.

Hasonló zápor utáni szivárványt – „hol… erős virágszagok kábítanak,/ félig bürök-szag, félig rózsa-szag” (Áprily) –, rozsdafarkú frissességét, körömvirág hasznosságát kívánom minden ballagó diáknak a Maros mentén.

Kelt ragyogó Júlia s az ez évi középiskolai ballagás felezőidejében.

Kiss Székely Zoltán
e-nepujsag.ro