Erdei pacsirta (Lullula arborea)

15 cm. Kisebb, mint a mezei pacsirta. A farka rövid. Világos szemsávja a tarkójára nyúlik. A csőre finom vonalú. A szárnya alsó élén, a szárnyhajlás közelében kis sötét folt vehető észre. Sok időt tölt a fák hegyén. Az éneklésben kitartó, messze csengő hangja nem annyira változatos, mint a mezei pacsirtáé. Dallamos énekét örömmel hallgatják a természetjárók. Énekének „lu-lu-lu” motívumait a dallamosság teszi feledhetetlenül kellemessé.

Fenn a magasban is kitartóan, dallamosan szövi strófáit. Sokszor keringve is megragadóan énekel. Éjszakai éneke elbűvölő. Kedveli az erdőszéleket, a fákkal tűzdelt domboldalakat és a pusztaságokat. Télen hű marad hozzánk, a szántóföldeken tölti a hideg napokat.

A Kárpát-medence minden táján fészkel; a fészkét a földre rakja. Az 1600 méter fölött élők leereszkednek a szántóföldekre, és ott töltik a telet.

A Felső-Maros mentén és Szovátán mindkétféle pacsirtát sokszor hallottam. Az erdei pacsirta kedveli a közbirtokosság nagy terjedelmű hegyi legelőit (Remetei, Répás), hallottam elbűvölő éjszakai énekét a Dürgőház közelében (1400 méter tengerszint feletti magasságban) is.

Kakukk (Cuculus canorus)

32 cm. A szárnya keskeny és hegyes, a farka hosszú. Röptében a karvallyal tévesztik össze, de a karvaly szárnya széles és lekerekített. A feje, hátoldala és a begye kékesszürke. Fehér mellén és hasán sűrű sötétszürke keresztsávozás látható. Hosszú farka palaszürke, és fehér pettyek sorakoznak rajta. A farkának a vége is fehér.

A fiatalok hátoldala rozsdabarna, sötét keresztsávozással. A röpte egyenes vonalú. A kiszemelt ágra siklórepüléssel ereszkedik. Vonuló madár.

A hangjáról Béldi Miklós, a Kárpátokat járó ornitológus ezeket írta: tavaszon magas fa tetején figyel, izgatott. Teljes odaadással kiáltja: „gu-kuk, gu-kuk-gu-kuk”. Ez a hangsor messzire hallatszik. Aztán a tojó nevetésszerű bugyborékolással válaszol.

Erre a hím még inkább tűzbe jön, s háromtagú szóval válaszol: „gu-gu-kuk, gu-gu-kuk”. Ez utóbbi ideges kacagásként hangzik. Kis idő után továbbszáll. A tojó a rendre letojt 10-12 tojást egyenként idegen fészekbe csempészi. A fiókái keltetését és nevelését a kis énekesmadarakra bízza. A gyorsan felnövő kakukkfióka már az első napokban kitolja az énekesmadár fészkéből a mostohatestvéreit, s ettől kezdve egyedül fogadja az őt szorgalmasan etető „szülőket”. A fiókának nagy az étvágya, gyorsan fejlődik, s méreteiben meghaladja a gazdamadár nagyságát. (Az anyai ösztön erősebb bennük, mint a gyanakvás, kirepülésig etetik-nevelik a fiókát.)

A kakukk a havasokban is otthonosan mozog – írja Béldi Miklós. A fenyőövezetben is fészkelő pintyek, vörösbegyek, rigók, ökörszemek kiköltik az idegen tojást, és felnevelik az önző fiókát. A kakukk vonuló madár.

Herman Ottó, nagy tudású ornitológus részletesen vizsgálta Arany, Tompa és Petőfi „madárvilágát”. A kakukk Arany és Tompa költészetében, valamint a népköltészetben is szerepel. Úgy emlegetik a kakukkot, ahogy a népi babonában él, vagyis ez a madár szavának ismételgetésével megmondja a kérdezőnek, hogy még hány évet él. Ez a babona más népek hiedelemvilágában is él. Arany a Télben című költeményében mondja:
„Bokorról bokorra lomha kakuk szállong
Szellős róna szélén.
-----
Olvasatlan ígér
Hosszú, hosszú évsort, melyből egy se tölt el.”
Tompa Az erdei lakban ugyanezt a hiedelmet emlegeti:
„Hé, kakuk, kakuk! szólj: meddig élek?”
A Csalánok címűben gúnyos értelemben szerepel:
„… jó, hogy nem tudod;
hogy a kakuk pajzánkodott.”
Áprily a Májusi reggelben a megújult természet szépségét átérző kakukkról szól:
„Cseresznyevirág bomlik a hegyen,
tenger szirom, ideleng jószaguk.
Az egyik ág ring: rajta részegen
S rekedten szól egy bókoló kakukk.”
Kányádi Sándor a Kakukk című versében nyíltan megvallja, hogy nem szereti ezt a madarat, mert szemtelenül beletojik más madár fészkébe, meg aztán túlkiabál minden más madarat. De azt is megírja, hogy az erdő bölcs, s azt tanácsolja az embereknek, hogy szeressenek mindenféle madarat!

Tövisszúró gébics (Lanius collurio)

17 cm. A hím háta gesztenyevörös, feje teteje és farcsíkja kékesszürke. Széles szemsávja fekete. Testalja rózsaszínnel árnyalt fehér. A farka fekete, a szélső farktollak részben fehérek. A tojó hátoldala fakó rozsdabarna. Sárga alsó oldalán hullámos barna keresztsávozás látható. A fiatalok a tojóhoz hasonlítanak, de tollazatuk vörhenyesebb. A gébics röpte egyenes vonalú. Vadászás közben néha egy helyben szitál, máskor alacsonyan siklik. Tulajdonsága, hogy kiemelkedő száraz ágról figyeli a mozgó gyíkot, kisebb békát, egeret. Ha sikerül valamilyen eleséget szereznie, azt gyakran tövises ágra tűzi, szúrja.

Hangja határozottan, keményen hangzó „csek, csett”. Éneke dallamos csicsergés. Ha percekig figyeljük énekét, észrevesszük, hogy strófáiba beleszövi más madarak hangjait is.

Élőhelye: bozótosok, bokros erdőszélek, legelők cserjés foltjai, kökényes mezsgyék. A fészkét kisebb fákra, tüskés bokrokra építi. Az erdélyi falvak határában sok helyen él. Vonuló madár.

Már gyermekkoromban minden tavaszon és nyáron láttam a Felső-Maros mentén. Száraz ágról kémlelte a környező rétet, és ha mozdult az egér vagy a gyík, rögtön rácsapott, s diadalmasan a leshelyére szállt.

Szovátán a Jánosmező nevű határrészen, valamint a Vágópatak melletti bokrokon láttam.

Márton Béla
e-nepujsag.ro