környezetünk  2013.02.12. | 13:38 Csonttollú és selyemfarkú – Háromszéken muszkaverébnek hívják

Borongós ég alatt, morcos gondolatokat hurcolva, ha ballagunk teendőink elvégzése közben, akár a városban is kizökkenthet komor hangulatunkból, finoman csirregő-csilingelőn a természet egyik téli ajándéka: egy kóborló csonttollú (Bombycilla garrulus) csapat hangja. Ajándék, mert kedves meglepetés, hiszen ez a madárfaj csak téli vendég tájainkon.

Sőt, ilyen minőségében is csak ritkán látható, néhány kivételes évtől eltekintve, mint amilyen az idei is, amikor nagy számban érkeztek csapatai Háromszékre is. Ez az inváziószerű jelenlét annak tulajdonítható, hogy a csonttollúak északi fészkelő helyeiken sikeresen költöttek, sok fióka érte meg a felnőtt kort, ám az általuk télen előszeretettel fogyasztott bogyók szűkösebben termettek. Így a hideg időszakban a feltehetőleg bogyótermésekben gazdagabb délebbi, nyugatabbi részeken kell szerencsét próbálniuk.

Ilyenkor az egyes madarak hullámzó röptéből kialakuló rendezett csapatmozgással helyet változtató csonttollúakkal, egyébként visszafogott, óvatos mivoltuk ellenére, akár városi parkokban, fasorokban is találkozhatunk. Egy-egy társaság seregnyi méretűvé is nőhet ilyenkor, száznál több tagot is számlálva. Ekként szállják meg a madárberkenye-, galagonya-, madárbirsfákat, bokrokat, alaposan belakmározva ezek csemegének számító terméséből.

Idei inváziójuk során a megyében Sepsiszentgyörgyön, Sepsiszentkirályban és Árkoson biztosan előfordultak.

Hozzávetőleg októbertől áprilisig tartó téli vendégeskedésük a vegetáriánusabb időszakuk, ugyanis eredeti lakhelyeiken elsősorban rovarokkal táplálkoznak, melyeket röptükben is elkaphatnak. A fenyőöv északi részeinek jellegzetes fészkelőiként, Európát tekintve Svédország, Finnország, Oroszország északi részein költenek.

Öt-hat tojást rejtő fészküket általában idős erdők magas fenyőire rakják. Bár a szakemberek által 130–700 ezer párra becsült európai állományuk nem veszélyeztetett, a faj azért Romániában és Magyarországon is védett.

Körülbelül seregély méretűek, de annál zömökebbek, nyakasabbak, fahéjbarna tollazatuk meleg, barátságos megjelenést kölcsönöz nekik. Felborzolt tollbóbitájuk és a fekete farktollaik végén lévő sárga szalag, szárnyaiknak fehéres-sárgás mintázata, valamint a karevezőkön látható piros, viaszos nyúlvány minden más fajtól könnyen megkülönböztethetővé teszi.

Csonttollú megnevezésüket is ez utóbbiról kapták, de selymes tollazatukkal is érdemeltek ki nevet: selyemfarkú. Tollbóbitájuktól sem tudott eltekinteni megnevezésükkor a magyar nyelv, így keletkezett búbos rigó, kontyos fenyőmadár nevük. Ez utóbbi utótagja élőhelyükre utal, mint ahogy borókapapagáj előtagja is, a papagáj rész pedig színes tollait tartja kiemelendőnek.

Háromszékről adatolt népi neve a muszkaveréb, csakúgy mint a muszkaseregély előtagja, mely Oroszországból való érkezésüket hangsúlyozza.

Dombi Helga
Székely Hírmondó