Mezei pacsirta (Alauda arvensis)

Ismertetőjegyei: 18 cm. Barna hátoldala sötéten sávozott. A testalja sárgásfehér. A mellén sötét hosszanti sávok láthatók. A szélső faroktollak fehérek. A szárnyai hosszúak és hegyesek. Rövid, kerek bóbitáját gyakran felmereszti. Ha lenn időz a földön, lapulva fut.

Erőteljes szárnycsapásokkal repül. Hullámos röpte lehet változó irányú is. Énekelve emelkedik a levegőbe, a magasban függő helyzetben lebeg, és dicséri isten szép világát. Amikor fogyni érzi erejét, összecsukott szárnnyal zuhan lefelé.

Dúsan áradó éneke dallamos; kitartóan zengi strófáit. Néha a földön is énekel. Kedveli a mezőgazdasági területeket, réteket, mocsaras helyeket. A földre rakja fészkét.

Alkalmazkodóképességét mutatja, hogy birtokba vette az erdőzóna fölötti havasi fennsíkokat is.

Herman Ottó nagy tekintélyű ornitológus reszletesen vizsgálta Arany János, Tompa Mihály, Petőfi Sándor és a népköltészet madárvilágát. Ezeket állapította meg: „…ha van madár, amelyről teljes joggal elmondhatjuk, hogy a nép köztudatába befészkelte magát, így a népiesre súlyt fektető költő lelkületébe is, úgy a mezei pacsirta csakugyan ez a madár, és sokszorosan győzedelmesen vetekedik még a fülemülével is; a népnél minden bizonnyal győz. Nemcsak szavának szépsége, hanem az, ami a legegyszerűbb ember kedélyét is megragadja, még inkább a nemzete szellemétől áthatott költőét.”

Arany a Bor vitéz című költeményében a lányt a kedves emlékű pacsirtához hasonlítja: „Megy az úton kis pacsirta/ szép szemét a lány kisírta.”

Petőfi A tavaszhoz című versében összekapcsolja a tavasz érkezését a pacsirta bűvös erejű, mezőt betöltő dalával. Biztatja az ébredő tavaszt, hogy hozza magával a szép szavú pacsirtát, aki őt és költőtársait is dalolni tanítja. V. szakasz: „Hozd magaddal a pacsirtát,/ Nagy mesteremet,/ Aki szép szabad dalokra/ Tanít engemet.”
Ez a szerény ruhájú madár a finoman, gazdagon hímzett dalával nagy hatást gyakorolt a világirodalom jól ismert költőire és a zeneszerzők egy részére (pl. G. Enescu Pacsirta című zeneművét Európa-szerte szívesen játsszák a hegedűművészek).

A szűkre szabott tér miatt most példaként csak a skót Robert Burns (1759–1796) költészetét említem. Lévay József fordításait felhasználva Herman Ottó számos olyan szókapcsolatot emelt ki Burns költeményeiből, amelyek egy része ráillik a pacsirtára: szárnyra kel s fönt énekel, édesen dall, pacsirta dalnak hült helye (!), pacsirta énekétől hangzik a határ, fészkéből kikel, száll a légbe fel, kunyhók körül dalol, légben szárnyalgat, korán ég felé repül, dala hangzik mikor ég felé repül. Az irodalomtörténészek megállapították, hogy Burns költészete jelentős hatással volt egész Európa tehetséges költőire.

A magyar népköltészetből (és termékenyítő hatásáról) szeretnék legalább egy szakaszt idézni, mely bizonyítja, hogy a nép jól ismerte és fölhasználta gazdag lelkivilágának, sokféle hangulatának megrajzolására:
„Búza közé száll a dalos pacsirta,
Hogyha magát a magasban kisírta,
Búzavirág, búzakalász árnyába
Reáakad megsiratott párjára.

Én is szállnék, a lelkem száll dalolva,
De leszállni nem szállhatok sehova;
Nem fogad be, hova szállnom kellene,
Búzavirág szemű kislány kebele.” (Tóth Kálmán)

Búbos banka (Upupa epops)

27 cm. Tarka tollazatú, hosszú tollbóbitás madár. Az alapszíne világos rozsdabarna. A szárnya és farka fekete-fehéren keresztsávozott. Bóbitájának a tollai a hegyükön feketék. Hosszú, íves csőre lefele hajlik. Nyílt helyeken, a földön keresi a rovarokat, gilisztákat, gyíkokat. Hullámvonalasan, alacsonyan repül. A szárnycsapása lassú.
A hangja: tompa „pu-pu-pu”, messzire elhallszik.

Költési területe felöleli Európa és Ázsia mérsékelt égövi valamint melegebb területeit. Az északabbi bankák vonulnak, s télen afrikai és dél-ázsiai fajtársaikkal találkoznak. Hozzánk márciusban, áprilisban érkeznek vissza. Folyóparti ligetekben, legelős területeken, gyümölcsösökben és szántóföldeken keresnek eleséget.

A tojó 4-6 világoskék tojásán 15-18 napig ül. A hím hordja az eleséget az odúba. Kikelés után a tojó még 10-12 napig melengeti a fiókákat, utána átveszi az etetés egy részét. A kicsik 3-4 hétig maradnak a fészekben.

Sok odúnak kellemetlen szaga van. Bizonyos fejlettségi szinten a fiókák célbiztosan lövelik ki a röpnyíláson a folyékony ürüléket. Eközben a testük hátsó részét felemelik, a farkukat pedig a hátukra csapják. Ha az odú nyílása kedvezőtlen fekvésű, akkor a szenny nem jut ki a szabadba, s a fészek egyre jobban kezd bűzleni. A bűz egy barnás folyadéktól származik, amit egy különleges szerv, a fartőmirigy termel, és cseppek formájában bocsát ki. A kirepülés után a mirigy működése csakhamar megszűnik. Költés idején a tojó is kiválaszt ilyen bűzös nedvet. A hím váladéka szagtalan. A középkorban a bankát üldözték, hogy belőle mindenféle varázsitalt készítsenek.

Herman Ottó jeles ornitológus ezeket írja róla: „…táplálkozás, különösen pedig fészkelés szerint igen tisztátalan; fészkét hulladékokból készíti; tisztátlansága példabeszédben többszörösen is hasonlat tárgya, a nép száján pedig az enyhébb jelző az, amely »büdösnek« mondja.”

Tompa Mihály A csalogány és a sas című versében így jellemez:
„A banka nem mondhatja neki, éljen!
Mert önfészkét, honát piszkolni szégyen.”

10-16 éves koromban, a Felső-Maros mentén sokszor láttuk a „büdös bankát”. Néha megtaláltuk azt az öreg, odvas fűzfát, amelyben fészkelt. Nem akartunk a fészekbe nyúlni, mert elriasztott undorító szaga.

Szovátán a Medvegödör táján és a Kerekdomb tisztásain tűnik fel. A ritka madarak közé tartozik.

Márton Béla
e-nepujag.ro