Holló (Corvus corax )

Testhossza 63 cm. Hatalmas, erős csőrének a felső vonala ívelt. Tollazata kékesen fénylő fekete, a torkán szakállszerű tollak láthatók. A farka ék alakban lekerekített. A röpte erőteljes, egyenes vonalú. Párválasztás idején művészi mutatványokat végez. Rendkívül éber, tanulékony madár. A hangja ismétlődő, mély „klong, klong”.

Konrad Lorenz, a világhírű osztrák tudós az összes madár között szellemileg a hollót értékeli a legtöbbre. Megjegyzi, nem szabad túlbecsülni, hiszen itt az eltanulásnak sokkal nagyobb szerepe van, mint az igazi felfogóképességnek.

„… serénysége megmutatkozik játékos tevékenykedésében; zsákmányát szereti elrejteni. Ennek akkor van nagy előnye, ha egyidejűleg sok a dög.” Mindenféle növényi anyagot is fogyaszt (gyümölcsöt, tengeri moszatot), azonban állatokra is vadászik, gilisztára, nyúlfiakra, de különösen vonzza a dög.

Tibetben még a 4600 m magasban fekvő sztyeppeken is él. Megtelepszik a sarki tengerparton, tundrákon és a homoksivatagokban is. Elterjedt Észak-Amerikában, délen előfordul Nicaraguáig.

Közép-Európában sokáig méreggel és ólomsöréttel irtották, nagymértékben meg is fogyatkozott. Újabban újra terjeszkedik.

Itt említem meg, hogy Szováta közelében, Vármezőben 1960–1990 között, a halastavak melletti erdőkben, a csonttelep vonzásában nagyon elszaporodott. Én is több ízben láttam ott körözni 50-60 hollót; id. Zöldi László erdész pedig 250-nél is többet látott ugyanott, szinte naponta. A bő élelemforrás vonzotta őket.

Különben a holló évekig kitart fészke mellett, amelyet ágakból és gallyakból épít fákra, sziklákra. A tojó 3 hétig ül a tojásain, a fiókák 5-6 hét múlva repülnek ki. A költés már február végén vagy március elején megkezdődik. Nászrepülése ügyes, a hirtelen fordulatok és a meredek zuhanások is gyakoriak. Közben gurgulázó hangszerű kiáltásokat is hallat. Azon a hangon hívja párját, amelyet társa legszívesebben hallat, tehát „személyesen” szólítja meg.

Konrad Lorenz a saját nevelésű hollóját Roának nevezte, és az, veszélyben érezve magát, gazdájához ezen a tanult hívó hangon szólt. Tapasztalata szerint ez volt az egyedüli állat, amely emberhez emberi szóval, értelmesen és kellő érzékkel beszélt.

Edgar Allan Poe amerikai költő (1809–1849) A holló című százsoros költeményében világirodalmi szintű lírai jellemzést végzett. Ennek a művészi alkotásnak két fontos szereplője van: az egyik Lenóra, az ő elhunyt angyali kedvese, a másik a decemberi éjszakán ablakán beszállt holló. Ezt a lordként viselkedő, titokzatos madarat, mely a plutói mélységből jött, kérdezi, vallatja: „van balzsam a bánatomra?”, „szép Lenórám átölel még?”. Az éjsötét holló minden kérdésére azt feleli: Soha már! (Never more!) A költő türelmét vesztette, és felszólította a démoni madarat, hogy hagyja el a szobáját! De a Pallasz-szobron ülő holló erre is csak azt felelte: Soha már!

A nagylélegzetű lírai alkotásnak több tucat értéke van, amelyet négy oldalon sem lehetne eléggé kifejteni. Ezért most csak annyit emelek ki, hogy a világhírű költőnek eszménye volt a végsőkig kicsiszolt forma. Visszatérő témája volt a halál, a szeretett nő elvesztése, a baljós hangulatok felidézése. Mindezeket a tiszta érzelmeket a zenei hatás eszközeivel jeleníti meg. A holló (The Raven) a szavak és a rímek zenéjével és ritmikusságával teremti meg a hipnotikus hangulatot.
Dicséret illeti Tóth Árpádot, tehetséges költőnket nagyszerű fordításáért.

Egy kis ízelítő a százsoros költeményből:
„S ahogy guggolt zordon ében méltóságú tollmezében,
gyászos kedvem mosolygóra váltotta a vén madár –
s szóltam „Bár meg vagy te nyesve, jól tudom nem vagy te beste,
Zord Holló vagy, ős nemes te, éji part küld vad határ
mondd, mily néven tisztel ott lenn a plutói mély, vad ár?
S szólt a Holló: „Soha már!”

S fenn a csöndes szobron ülve, az a holló
egyedül e szót tagolta, mintha lelke ebbe volna öntve már;
nem nyílt más igére ajka, nem rebbent a toll se rajta
s én szólék, alig sóhajtva: Majd csak elmegy, messzi száll,
mint remények, mint barátok, holnap ez is messzi száll,
S szólt a Holló: „Soha már!”

Gyönyörű a mi költőnk, Áprily Lajos Holló-éneke is. Részletek:
„lomb aranylik
lenge ágon,
pók ezüstöz
holt mezőket.
Holló-hangok
hamvas égen –
holló-párom,
hallod őket?
Felleg-úton
itt vonulnak
fellebegnek,
visszahullnak.
Pár a párral
csak magukban,
szél előttük
tél nyomukban
Éjszakázva
dúlt berekben
rom-falukban
rengetegben,
s új birokra
kelve reggel
köddel, faggyal
fergeteggel.”

A holló kitűnő jellemzésén túl a költemény zeneisége is ritka, nagy érték.

Márton Béla　
e-nepujsag.ro

környezetünk  2015.07.16. | 18:33 A havasok és hegyvidékek madarai