1784. március 27-én szegény sorsú székely kisnemesi család hatodik gyermekeként megszületett Csoma Sándor. (Egyes források (Szilágyi Ferenc kutatásai) szerint 1787-ben született.) Édesapja Csoma András határőr katona, édesanyja Getse Krisztina. Hat testvéréből három érte meg a felnőttkort: Júlia, Krisztina és Gábor (1788-1850).
Április 4-én megkeresztelték.
1790-ben megkezdte tanulmányait az elemi iskolában. 1799-ben édesapjával felgyalogolt Nagyenyedre és beiratkozott a Bethlen Kollégiumba, ahol „szolgadiákként” kezdte meg tanulmányait: kisebb munkákkal pénzt keresett, abból fizette tandíját. Már enyedi diákként érlelődött benne a gondolat, hogy fel kell keresnie ősei hazáját.
1807-ben befejezte gimnáziumi tanulmányait. 1815-ben befejezte főiskolai tanulmányait. Elindult Németföldre, Bécsben konzultált Ujfalvy Sándorral, majd egy – valószínűleg – heidelbergi tartózkodás után ment Göttingenbe.1816 – 1818 között a Göttingeni Egyetem angol ösztöndíjas hallgatója volt,Johann Gottfried Eichhorn tanítványaként orientalisztikával foglalkozott.
Ekkor már 13 nyelven írt, olvasott. Tanulmányai után hazatért Erdélybe és felvette a kapcsolatot a kolozsvári tudóskörrel, Döbrentei Gáborral,Gyarmathi Sámuellel, Kenderesi Mihállyal. 1819. november 24-én Csoma Sándor Nagyenyedről indult útjára. November 28-án a Vöröstoronyi-szorosnál lépte át szülőföldje határait. Így írt egyik levelében:
„Elhatároztam, hogy elhagyom hazámat, s Keletre jövök, s ahogy csak lehet, biztosítván mindennapi kenyeremet, egész életemet oly tudományoknak szentelem, melyek a jövőben hasznára lehetnek az európai tudós világnak általában, és különös világot vethetnek bizonyos, még homályban lévő adatokra nemzetem történetében.”
Utazásai
1820. január 1-jéig Bukarestben tartózkodott, onnan Szófián keresztül ment tovább. Február 7-én Konstantinápolyba ment, ám az ottani pestisjárványmiatt távoznia kellett. Enosz kikötőjében vitorlásra szállt, Alexandriába ment.
Egy Schaeffer nevű tiroli kovácsnál kapott szállást. Szándékában állt tanulmányozni az arab nyelvet (Egyiptomban), de a pestisjárvány miatt onnan is távoznia kellett. Március 15-én Ciprus, Bejrút, Tripoli érintésével Latakiába hajózott, majd gyalog folytatta útját.
Április 13-án megérkezett Aleppóba (Haleb), ahol egy hónapot időzött. Május 19-én egy karavánnal ázsiai öltözetben eljutott Moszulba, ahonnan a Tigrisen hajón ment Bagdadba. Július 21-én Bagdadban a szlovák Anton Swoboda adott neki szállást, akivel hosszú idő után magyarul is társaloghatott.
Másfél hónapot töltött Bagdadban. Swoboda ruhát és pénzt adott neki, hogy folytathassa útját. Október 14-én érkezett Teheránba, ahol négy hónapot töltött és tökéletesítette angol és perzsa nyelvtudását. MegszakadtMagyarországgal való kapcsolata, eltűntnek hitték. Iratait biztonsági okokbólTeheránban hagyta és felvette a Szkander bég nevet.
1821. április 18-án érkezett Meshedbe, ahol az időközben zajló török-perzsa háború miatt hat hónapig vesztegelt egy karaván-szálláson. Október 20-án indult Buharába. 1822. január 6-án átvergődött a Hindukus hegyláncain, eljutott Kabulba, ahonnan India felé vándorolt. A Halbar-szorosnál francia tisztekkel találkozott, akikkel Pesavar érintésével eljutott Lahorba, majd Amritszár és Dzsammu érintésével Szrinagarba érkezett. 1822. május 19-én Belső-Ázsia felé indult, áthaladt a 3446 m magas Zodzsi-hágón. Május 23-án Ladakhba érkezett.
Június 19-én megérkezett a fővárosba, Lehbe. Innen a további út európai ember számára veszélyes lett volna, így visszaindult Szrinagarba. Július 16-án Kasmír határánál találkozott William Moorcroft angol kormánymegbízottal. Az ő ösztönzésére kezdett el a tibeti nyelvvel és irodalommal foglalkozni annak reményében, hogy az ősi iratok között a magyarok eredetére is talál bizonyítékokat. Visszatért Lehbe, majd Szrinagarba.
1823. július 26-án a zanszkári Zanglába érkezett, ahol a király erődjében lakott. f [2] Ottléte alatt több ezer tibeti nyelvű könyvet olvasott át. ElkészültTibet történetének, földrajzának és irodalmának feldolgozásával, összeállított egy harmincezer szóból álló szójegyzéket, Szangje Puncog (Szangye Püncog), majd Kunga Csöleg láma segítségével.
1928-ban Csoma nevét még sokan ismerték Zanglában, hallomásból. Csoma itt a legnagyobb hidegben, egy 3×3 méteres cellában, fűtés, tűz nélkül volt kénytelen dolgozni, mert a kémény nélküli szobában a tibeti szokás szerint földre rakott nyílt tűz maró füstje miatt képtelen volt olvasni. Fő eledele a jak-vajas tea volt, árpával.
1824. október 22-én elhagyta Zanglát. Szabáthuba érkezett, ahol az angolok kémnek nézték és önéletrajza megírására kötelezték. Fél évig vesztegelt ott. Elkészült jelentésével útjáról, tanulmányairól, tevékenységéről, melyet a brit főkormányzóság végül is hasznosnak ítélt és valamelyest támogatták kutatásait.
1825 júniusában visszaindult Zanszkárba, Thetába érkezett. November 10-étől Csoma a phuktáli kolostorban élt és dolgozott. A phuktáli kolostor egyike a leglátványosabb nyugat-tibeti kolostoroknak, ami a gelugpa (sárgasüvegesek) rendjéhez tartozik. Itteni tevékenységei kevés eredménnyel jártak.
1827. június közepétől három és fél évig Kanamban dolgozott. Kanamban megtalálható a teljes [lámaista Kánon], a Kandzsúr (Bka'gyur) és a Tandzsúr(Bstan'gyur) 100, illetve 125 kötete. Itt is Szangye Püncog lámával dolgozott, immáron nyugodtabb körülmények között. A Kanamban eltöltött három év Csoma munkálkodásának legtermékenyebb periódusa.
Befejezte szótárát és nyelvtanát, elkészítette egy buddhista terminológiai szótár kéziratát, valamint több értekezés vázlatát. Olvasott a mesésShambala országáról, a buddhisták Jeruzsáleméről, amely a jugarok (ujgurok) országában van. Ez a hely a keleti felfogás szerint a bölcsesség tárháza. "Tökélletesen meg vagyok győződve, hogy a mi eleink ezen vidékekről szállottak le mint kultusznemzetek a Krisztus előtt több századokkal." 1830 márciusában a Royal Asiatic Society tagjává választotta.
1831. április 22-én Delhi, Agra és Benáresz érintésével Kalkuttába érkezett és beköltözött az Asiatic Society (1832-ig Ázsiai Társaság, 1832-től Bengáli Ázsiai Társaság) székházába, hogy átvegye a Társaság könyvtárának rendezését, és ahol tibeti-angol szótára és nyelvtana nyomdai előkészítésének szentelte idejét.
Egy kis cellában élt, amelyet ritkán hagyott el. 1832-től a Journal of the Asiatic Society of Bengal című folyóiratban publikált. 1833. november 15-én a Magyar Tudós Társaság levelező tagjává választotta. 1834. január 5-én megjelent az első, tudományos alapossággal megírt és hiteles tibeti-angol szótár, valamint tibeti nyelvtan Csomától, melyet Kalkuttában adtak ki, 500-500 példányban. Ezekből Csoma 50-50 példányt hazaküldött.
Február 6-án a Bengáli Ázsiai Társaság tiszteletbeli tagjává választotta.1835 és 1837 között Észak-Bengália különböző vidékein nyelvészeti tanulmányokat folytatott. Megfordult Maldában, Titaljában (Titaliah) és Dzsalpaiguriban. Ott ismerkedett meg a szanszkrit, a bengáli és a mahrutta nyelvekkel. 1835 decemberében Molla Eszkander Csoma néven két évig az észak-bengáli Titaljában tartózkodott, ahol eredeti céljának megfelelően az őshazát kereste a nyelvrokonítás (összehasonlító nyelvtudomány) módszerével.
"Így ér véget majd küldetésem, ha egyszer be tudom majd bizonyítani, hogy ellentétben a finn–magyar elmélet mellett kardoskodók megnyilatkozásaival, a magyar nép igenis Attila népe."
Lhásza, Tibet fővárosa, XIX. század
1837 decemberében visszatért Kalkuttába, ahol csaknem öt évet töltött könyvtárosként, remetei magányban, tudományos munkát végezve. Csoma ekkor már csaknem 20 nyelven írt vagy olvasott: latin, görög, német, francia,angol, orosz, szláv, héber, arab, török, perzsa, szanszkrit, tibeti, hindusztáni,bengáli, pushtu, muhratta, és valószínűleg románul is tudott. Ezekben az években látogatta meg Csomát Schöfft Ágoston és készítette el egyetlen hitelesnek mondható portréját a legnagyobb magyar utazóról.
1842 februárjában megkísérelte a Lhászába való eljutást. A Mahananda folyón vízi úton haladt, ahol a mocsaras, egészségtelen éghajlatú vidéken gyalogosan kelt át és maláriát kapott.
Március 24-én megérkezett Dardzsilingbe. Április 4-én súlyos rohamok kínozták, egészségi állapota a láz következtében nagyon leromlott.
Április 11-én, reggel 5 órakor Kőrösi Csoma Sándor földi élete véget ért. Másnap a dardzsilingi európai temetőben helyezték végső nyugalomra, aHimalája harmadik legnagyobb csúcsa, a Kancsendzönga (KangchenDzö-nga) árnyékában.
A Széchenyi-idézet Kőrösi Csoma Sándor sírkövén
Kőrösi Csoma Sándor dardzsilingi síroszlopa jobb oldalán a Magyar Tudományos Akadémia emléktáblája foglal helyet, a szöveg közt Széchenyi István szívbemarkoló szavaival, amelyeket döblingi magányában vetett papírosra:
„Egy szegény árva magyar,
pénz és taps nélkül,
de elszánt, kitartó
hazafiságtól lelkesítve
-KÖRÖSI CSOMA SÁNDOR-
bölcsőjét kereste a magyarnak
és végre összeroskadt
fáradalmai alatt.
Távol a hazától alussza örök álmát,
de él minden jobb magyarnak lelkében."
Gróf Széchenyi István
Kommentáld!