Egymás kölcsönös üdvözlése íratlan szabály a hegyekben, a hegyi
kultúra egyéni megnyilvánulása, mellyel túra közben üdvözöljük azokat az
embereket, akik ugyanazt az ösvényt tapossák, mint mi. Aki első alkalommal
túrázik a hegyekben, gyakran meglepetten kapja fel a fejét, amikor a szembe
jövő, számára teljesen idegen turisták „Jó napot” (szlovákul Dobrý deň,
lengyelül Dzień dobry) vagy „Hello” (szlovákul „Ahoj”, lengyelül „Cześć”) szavakkal
köszönnek.
|
| Fotó: www.hiking.sk |
A turistautakon egymásnak történő köszönés már régóta a turista
kultúra része, és nem csak a Tátrában. A Tátrában is mindkét oldalon, annak
szlovák és lengyel részén is szokás egymásnak köszönni, és a szlovákul vagy
lengyelül elhangzott köszönésre nem ritkán magyarul vagy oroszul érkezik
válasz.
Az Alpokban a „grissgott”, a Pireneusokban a „bonjour” a megszokott
köszönési forma. Ebben az esetben azonban lényegtelen a nyelv. A fontos az
egymás felé megnyilvánuló azonos gesztus, amely mélyen beleivódott a hegyi
emberek kultúrájába. De vajon mennyire mélyen? Külön kell választanunk azokat a
turistákat, akik bakancsos turistaként ismerik ezeket a szokásokat, és azokat a
vasárnapi turistákat, akik még a turistaút nehézségéhez szükséges lábbelivel
sem rendelkeznek. Mélyedünk bele egy kicsit jobban ebbe a témába.
Számos elmélet létezik arról, hogy honnan ered a túrázás
közben egymásnak történő köszönés szokása. Az egyik teória szerint a köszönés
hagyománya azoktól az emberektől származik, akik annak idején elsőként
merészkedtek be a hatalmas hegyek világába.
A történelmi időkben, amikor az
első emberek elindultak a hegyekbe, tisztában voltak az általuk választott
tevékenység során felmerülő nehézségekkel. Ma már a jelzett turistautakon,
különösen a nyári szezonban és a menedékházakig vezető túrákon nem kell ilyen
nehézségekkel számolni.
Napjainkban a hegyi túrázás nagyon népszerű
tevékenység, majdnem annyira, mint a fitness klubok, vagy az egészséges
életmód, és bizonyos értelemben ezek a fogalmak össze is kapcsolódnak. Ezek a
tevékenységek hozzásegítik az embereket ahhoz, hogy a mindennapi élet
nehézségei után visszanyerjék lelki egyensúlyukat.
Az újabb elmélet szerint a
turistautakon egymás üdvözlése az egymás iránt érzett tisztelet, elismerés megnyilvánulása,
annak a másik embernek a megtisztelése, aki ugyanolyan indíttatásból indul a
hegyekbe, mint mi magunk.
|
| Fotó: www.hotdog.hu |
Egy másik elmélet szerint a turistautakon egymás üdvözlése
abból a szokásból ered, hogy egymásra figyelve megállapítsuk, hogy a szemben
jövővel minden rendben van-e. Például ha a szemben jövő kimerült, szenved,
görcsöl, láthatóan rossz általános állapotban van, nem reagál az üdvözlésünkre,
vagy pedig olyan módon reagál, hogy abból nyilvánvaló számunkra, hogy valami
nincs rendben.
E szerint az elmélet szerint a kölcsönös üdvözlés tehát
aggodalmunk egyfajta kifejezése az iránt a személy iránt, akivel a turistaúton
találkozunk.
Egy harmadik elmélet szerint viszont a köszönéskor kimondott
szavakat úgy kell értelmezni, mint egyfajta jókívánságot. Aki a hegyekbe indul,
annak nincs garancia arra, hogy szerencsésen és biztonságban vissza is érkezik
onnan. A köszönéssel tehát azt kívánjuk a szemben jövőnek, hogy hozzánk
hasonlóan legyen egy jó napja. Jó, mégpedig olyan jó, hogy biztonságban végig
tudja csinálni a túrát.
Mennyi az igazság ezekben az elméletekben? Teljes
bizonyossággal egyik teóriát sem tekinthetjük ennek a napjainkban mindennapossá
vált szokás forrásának. Lehet, hogy ezek közül valamelyikből erednek a
gyökerei, de az is lehet, hogy másból.
A velünk azonos korú embereket többnyire
„hello” (ahoj / cześć) köszöntéssel üdvözöljük. A láthatóan tőlünk idősebb
túrázókat a kicsit hivatalosabb „jó napot” (dobrý deň / dzień dobry) szavakkal
köszöntjük.
Azokat a turistákat, akik jól láthatóan velünk azonos célból
túráznak a hegyek között, velünk egyenrangú félként (ahogy mondani szokás, a
hegyekben mindenki 18 éves), életkortól függetlenül „hello”-val szokás köszönteni.
Azok, akik inkább a régi, hagyományos köszöntést részesítik előnyben, „Isten
áldja” (szczęść Boże) szavakkal köszöntik a szembe jövőket. Megint mások nem
szólnak semmit.
Napjainkban, amikor a turisták egymástól eltérő okok miatt
indulnak a hegyekbe, különösen a hegyek alsóbb régióiban túrázók csodálkozva
tapasztalják, hogy egy szembe jövő vadidegen ember köszön nekik. Talán azoknak
van igazuk, akik azt állítják, hogy minél messzebb vagyunk a főszezontól, annál
udvariasabbak a turistautakon járó emberek. Télen aztán leginkább csak olyanok
indulnak a hegyekbe, akik nem egy nagy parkban történő kirándulásnak élik meg a
kirándulást, hanem azért túráznak, mert ez a szenvedélyük. A szenvedélyünk
gyakorlása közben tudatosan kimondott üdvözlő szavak pedig az empátia kifejezései
azok felé, akiknek ugyanaz a szenvedélyük, mint nekik maguknak.
Aki végigolvasta a bejegyzést, annak ajánlom figyelmébe az
alábbi, lengyel nyelvű kisfilmet, ami szintén a túra közben egymás üdvözlésének
szokásáról szól. A jó hangulatú film nem feltétlenül csak azoknak lehet
érdekes, akik értik a lengyel nyelvet, ajánlom minden, a tátrai túrázást
szenvedélyének tekintő turista figyelmébe. Hogy mi lehet a film tanulsága? Nos,
erről az egyik lengyel fórumon az alábbiakat írta valaki:
„A film a magashegyi
turistautakat járó túrázókkal folytatott beszélgetéseket mutat be. Azokról az
elvekről és szabályokról beszélnek, amelyeket túra közben véleményük szerint be
kell tartani. Ezek sokszor eltérnek a mindennapi életben használt udvariassági
szabályoktól, és ez így van rendjén. Anélkül, hogy bárki is kötelezőnek érezné
saját magával kapcsolatban, néhány szubjektív szabály a hegyekben arról, amiről
nincsenek szabályok:
- Idegeneknek „hello”-val köszönünk.
- Ez a köszönési forma elfogadott az idősebbekkel szemben is.
- Nem feltétlenül a férfinak kell először köszönnie, ha egy
nővel találkozik.
- Azoknak illik először köszönni, akik lefelé tartanak a
hegyről.
- Nem köszönünk „hello”-val az irántunk láthatóan közömbös
személyeknek.
- A nehéz terep korlátozhatja az üdvözlést.”
Kommentáld!