1. Házastárs az a férfi és nő, ki egy födél alatt él, vagy azért, mert nagyon szereti egymást, vagy pedig azért, mert egykor nagyon szerette egymást s most egy életen át hódol feledhetetlen emlékének. Minden férj és feleség költő, ki a múlandó percet akarja megörökíteni.

2. Tagadom, hogy a házasság intézménye ma különösebb válságban volna. Csak annyira van válságban, mint bármely más intézmény, melynek cselekvő és szenvedő szereplői, fönntartói gyarló emberek, kik természetesen nem mind rendelkeznek annyi nemességgel, elnézéssel és főképp értelemmel, mely az élet átéléséhez szükséges. De akkor éppily jogon beszélhetnénk a törvénykezés válságáról is. Van igazság, de vannak rossz bírák is.

3. Azt sem hiszem, hogy a múltban jobbak, vagy rosszabbak voltak a házasságok. Plautus éppúgy csúfolja, mint Flers és Caillavet, Aischylos éppúgy átkozza, mint Ibsen. A házasságok mindig olyanok voltak, mint maguk az emberek.

4. A házasság nem "elavult" intézmény. Elavult lehet egy "modern" vers, melyet tíz évvel ezelőtt írtak, egy százesztendős törvény, vagy egy ezeresztendős fölfedezés, de olyasmi, ami a föld teremtése óta mindig és mindenütt szükségszerűen megvolt, nem lehet elavult, mert benne gyökerezik az emberi természetben. Mióta a világ áll, támadják, de eddig nem találtak helyette jobbat. Derék csinálmány, mely ennyi kritikát kiállt. Ne feledjük, hogy Ádám az első férj s Éva az első feleség.

5. A szabad-szerelem fából vaskarika. Csak rab-szerelem van. Aki szeret, az már nem szabad, nem független a szerelmétől. Ha szeretek valakit, azt akarom, hogy a rabom legyen, kizárólagosan és örökké s nekem is rabjának kell lennem, kizárólagosan és örökké. Az ölelkező karok nem hasonlítanak-e a rabbilincsekhez?

6. Vannak, akik a házasság erkölcsét korlátnak érzik. Ezek hasonlítanak azokhoz, akik a szonett jambusait, strófa-szerkezetét nyűgnek tekintik, visszatérő, négyes rímeiben nem veszik észre a folyton megújhodó varázst s csodálkoznak azon, hogy egyesek így írnak, holott a próza korlátlanságában is csaponghatnának. Hiányzik belőlük a művészet: az életművészet.

7. Elismerem, hogy nem ész-szerű, mert egészen élet-szerű. Olyan ésszerűtlen, mint maga az élet. Észokokkal bírálgatni tehát, azon a címen, mert nem simul X. Y. úr, vagy úrhölgy testéhez, a legnagyobb esztelenség. Az Apa, Anya, Gyermek titkos háromságát foglalja magában, azt a misztériumot, mely az emberiség létezése óta legmélyebben hatott lelki fejlődésére s megteremtője volt minden vallásnak és művészetnek. Külső formájában talán változhatik az idők során, de ezeket az ősi szálakat nem tépheti el senki.

Nyugat, 1926