Tél van. Mély hó és csikorgó fagy. Esténként messzire világító fáklyák fényénél igáslovak húzzák az élménytől fellelkesült turistákkal teli szánokat. Manapság a lovasszánozás (kulig) elsősorban kereskedelmi tevékenység, de ez nem mindig volt így. A helyi utazási irodák által szervezett esti fáklyás lovasszánozás az egyik legnépszerűbb téli vonzerő Zakopanéban. Az esti szánozás legtöbbször szabadtéri kolbászsütéssel végződik, és az ezt követő mulatozás gyakran reggelig is eltart. A lovak által megtett útvonalak nagyon különbözőek lehetnek – városi vagy erdei, illetve esetenként a Tátrai Nemzeti Park határain belül vezetnek. Amennyiben enyhébb a tél, és nincs elegendő hó, a lovasszánokat gumikerekes szekerekkel helyettesítik, ez azonban már nem ugyanaz az érzés… Az egyetlen dolog, amiben az ilyen típusú kikapcsolódásra vágyók bízhatnak, az a biztos havazás, ami Zakopanéba télen elég sokszor előfordul.
A kulig hagyományos lengyel szórakozás, amely nem más, mint egy vagy több lóval húzott lovasszánok vagy szekerek fáklyás felvonulása. A kuligozás a téli, farsangig tartó időszakban Lengyelország déli hegyvidékein, így Zakopane környékén is az egyik legnépszerűbb téli látványosság, amely gyakran tábortűznél történő kolbászsütéssel, majd egy kellemesen meleg pásztorkunyhóban (szałas) reggelig tartó zenés-táncos mulatozással végződik. A kuligozás a XVI. sz-tól a XX. sz-ig az arisztokrácia és a középnemesség népszerű szórakozása volt, akik a farsang utolsó hetében így látogatták meg rokonaikat vagy a szomszédos birtokosokat.
A leglátogatottabb célpontok azok a kastélyok, paloták voltak, ahol sok lány élt. A régi lengyel szokás szerint „amikor a szán megállt a nemes háza előtt, a házigazda átadta a vendégeknek a pince kulcsát, és megkezdődött a lakoma és mulatozás”. Ezután a szán újabb mulatozókkal bővülve tovább folytatta útját. A kuligozást mindig a lányok előtt titokban tartott megbeszélés előzte meg, erről a férfiakon kívül csak a fiatal házas nők tudhattak. A megbeszélésen az eltévedés esélyét kizárva előre megtervezték az útvonalat, megbeszélték, hogy milyen szokásokat kövessenek, és előre meghatározták, hol fejeződik be gyakran akár több napig is tartó szánkós felvonulás. Ha minden rendben volt, nem okoztak komoly meglepetést a lányos szülőknek, hiszen jól tudták, hogy minden házban találnak kolbász, bigost, céklalevest és sört.
A kuligozásnak kulturális dimenziója is volt, ezeken a mulatságokon csak hagyományos lengyel táncokat (krakowiak, mazurka, polka, polonéz) lehetett táncolni. Tilos volt külföldi táncokat, pl. tangót vagy keringőt táncolni, ez azzal járt, hogy az illetőt kipenderítették a társaságból.
A XIX. sz-ban, Lengyelország felosztása után a kuligozás hazafias töltetet kapott, akkoriban ezeket a fáklyás felvonulásokat a lengyel nemzeti hagyományok ápolásként a betolakodókkal szembeni nemzeti ellenállás szimbólumának tekintették. A kuligozást egy Harlequin (fekete maszkos bohóc) vezette, az ő feladata volt a szánkózás útvonalának megtervezése, hogy a nemes családok egymással szövetkezve tudjanak fellépni a betolakodók ellen.
Napjainkban a lovasszánozás természetesen sokkal kevésbé spontán, mint annak idején, de baráti társaságban, csilingelő, fáklyákkal megvilágított lovasszánokon történő szánkózás, majd a szabadtéri tűzön való sütögetés kétségkívül olyan vonzerő, amely turisták sokaságát csalogatja Zakopanéba.
Kommentáld!