Az elmúlt három esztendő sikeresnek tekinthető, a madarászás szempontjából, ugyanis a legnagyobb élmény, ha az ember egy ritka madárfajt talál.

Ezalatt az kell érteni, hogy figyelünk a madárhangokra, és nem csak az énekre, hanem a különböző hívóhangokra, ha valami ismeretlen hangot hallunk netán, akkor utána járunk a madárnak. A madarász átnéz nagyobb csapatokat, hátha talál benne ritkaságot. Két évvel ezelőtt a devecseri Széki-tónál őszi vonuláson egy vándorfüzike, 2017-ben a Somló-hegyen egy örvös rigó kora tavasszal, majd májusban egy csodaszép nászruhás hím citrombillegető megtalálása dobogtatta meg szívem. Persze ilyenkor a fő cél, hogy a megtalált ritkaságot fotóval is dokumentáljuk, hazánkban a ritka fajokat egy többtagú bizottság hitelesíti, fogadja el az adatokat.

Rövidcsőrű lúd, a fotó Svédországban készült 
Fotó:Károlyi Zsombor

2018-ban erre a ritkaságra nem kellett sokat várni. Történt ugyanis február 15-én Nagypirit határban a Marcal mentén vetési ludak és nagy lilikek csapatának nézegetése közben feltűnt egy világos hátú liba, amelynek igen rövid és tömzsi volt a nyaka. Hatalmas volt az öröm, mikor metsző fények mellett, teljes szélcsendes időben pár órán át élvezhettem az úgynevezett liferemet, ami azt jelenteni, hogy a teljesen új madárfajt láthatok, fedeztem fel. Egy rövidcsőrű ludat (Anser brachyrhynchus)! Sőt mikor megláttam kis szigeten táplálkozó madár további faji bélyegeit: a rózsaszínű lábát, amely a nyári ludak lábszínéhez hasonló, tovább örvendhettem. Egy ideig aludt madarunk, ekkor is a nagy nagyítású teleszkóppal nézegetve, kitűnt a világos hátszíne.

A T80-as vetési lúd leolvasási helyei 
Forrás GooogleMaps

A hangulatot tovább fokozta egy sárga alapon, fekete betűvel jelölt nyakgyűrűs vetési lúd megpillantása, jelzését csak hosszabb idő után sikerült leolvasnom, mert sokat szunyókált. Ő volt a T80-as, mint később kiderült tíz évvel ezelőtt Hollandiában jelölték, és ez volt az első hazai megkerülése, pontosabban fogalmazva leolvasása.

A rövidcsőrű lúd Kelet-Grönlandon, Izlandon és a Spitzbergákon fészkelt, igen távol hazánktól. Itt a síksági tundrán a folyódelták mocsaraiban költ. Telelő helyei Hollandiában, Belgiumban, Németország északi részein találhatók, kóborló egyedei egészen a Kanári-szigetekig is eljutnak. Idehaza legelőször 1940-ben észlelték Nagykanizsa határában. Idén további példányát Kardoskúton lelte egy madármegfigyelő. A nagypiriti madár, bizonyító felvételeit a teleszkóp lencséjén át egy telefonnal rögzítettem. Még nincs vége az esztendőnek, már furdal a kíváncsiság vajon sikerül e idén további ritkaságot lelni. Vagy Ő lesz az év faja nálam?

Írta és fényképezte: Ifj. Vasuta Gábor