kultúra  2012.05.02. | „Valahogy mindig összetalálkozunk” – Életfa a torgaji madjaroknak

Ünnepélyes keretek között kilenc méter magas – egyetlen törzsből faragott – életfát indít útnak május 2-án, szerdán a Magyar-Turán Alapítvány a kazakisztáni Torgaj környékén élő madjar törzsbeli rokonainkhoz. A szenzációs munka ornamentikájáról a faragómestert, Nemes Sándort faggattuk.

Mit láthat az avatott, vagy az avatatlan szem a fán?
Az ősök fáját faragtam meg, amin rajta van a magyarokkal rokon népek jelképrendszere. Ebben a kérdésben a tudomány sok mindenre választ adott már, én azon vagyok, hogy ne csak a hitelesség látszatát, hanem – ahogy tőlem telik – a hitelességet adjam vissza. Egy ősök fájáról, egy életfáról van szó. A téma adja magát: az alsó részen a hullámzó, a gyökereket és a vizet megjelenítő ornamentika jelenik meg. Ebből nőnek ki a turáni népek. Jelen esetben a kazak-magyarok, és a máshová szakadt magyarok. Nem csak a mitológiát és a történelmet elevenítettem meg, hanem a közös kultúránk más alapvető elemeit is.

Az első motívumhoz térdre kell ereszkedni, hogy közelebbről megnézzük. De onnan is csak szép lassan emelkedünk, hogy láthassunk minden faragást.
A palmettás életfa motívumtól indulunk, az az élet vízéből táplálkozik. Emellett a vízből indák születnek, amelyek végig fonják a törzset. A palmetta után a négyosztatú világkép következik, a kozmikus mindenség. Ami azt is jelzi, hogy mindenhova szétszakadtunk, mi a legnyugatibb területre, a többiek keletre. De valahogy mindig összetalálkozunk, akár az indák, amik a fán is többször összefonódnak.

Aztán olyan ábrázolások jönnek, amelyeket a laikus is könnyebben befogad, talán ért is. Ló, szarvas.
A csodaszarvas, ahogy tudom, az ottani népek tudatában is él. Alatta van egy felirat, de úgy, hogy ők is értsék. Ahogy megyünk feljebb, ott van a ló, a pusztai népek mindene. Amit majd látnak, az egy kazakisztáni magyar ló, amelynek a fejéből nő ki a törzsnek a jele is. Ezután jön az életfás mintának szinte a lélekbe forduló mintázata, majd az Ég nyílik felénk. Először egy csillagmintázatú ábrázolás, fölötte a turul, végül a Nap. De, ha már ott van a Nap, akkor ott kell lenni a Holdnak is. A férfi és a nő. A csúcsmintán egy ősi hun jel, a hármas osztásra épülő hegy mutatja, hogy egy az Üsten vagy Isten.

A formanyelv nekünk olvasható. Mit gondol, Torgajban is?
Gondolom megértik. A mi mintáinkat az övékkel próbáltam összedolgozni. Olyan jelekkel láttam el a fát, amit a néprajzban gyökér motívumoknak neveznek. A földnek a jele a kereszt, vagy a fölfele húzó csúcsminták, amelyek a fölvilág felé való örök törekvést jelzik, de ilyen a hullámzás is, a víz, amely nélkül nincsen élet.

Honnan vette az ornamentikát?
Sokat tanulmányoztam az eddig megjelent tudományos munkákat. A formákra mindig is figyeltem. Biharban nőttem fel, ahol a legtisztábban él a nép ősisége, a magyar nyelv, ez Arany János vidéke. Mit mondjak én? Az öreg Kós Károly szerint, ha tíz élete lenne akkor sem tudná a Küküllő vidékét felkutatni. Én csak a fával dolgozom. De nem díszítek, mert ezek nem díszítmények, hanem jelek.

A magyarokkal rokon népek egyik találkozási helye a bugaci pusztán megrendezett Kurultaj. Ön is ellátogat augusztusban a rendezvényre?
Mindenképpen ott leszek és arra bíztatok mindenkit, hogy jöjjön el, mert olyan történelmi élményben lesz része, amely örök életre megmarad.

kurultaj.hu