Azerbajdzsán legmagasabban fekvő települése Xinaliq, és a fővárossal ellentétben nem a látványos épületeiről híres.

A legtöbb útikönyvben még csak nem is szerepel a neve, hiszen az ország más népszerű, vidéki pontjaival ellentétben nem része az UNESCO világörökségi helyszíneinek. A festői szépségű hegyek között fekvő faluban azonban igazi kincseket talál az elszánt utazó.

Nagyon sokáig semmit nem lehetett hallani a faluról; kiépített utak hiányában a téli időszakban teljesen megközelíthetetlen volt Xinaliq. Nyáron is csak néhány vállalkozó szellemű ember ment át az 50 kilométerre fekvő Quba olyan alapvető élelmiszerekért, mint a tea vagy cukor, amit a helyiek saját maguk nem tudtak megtermelni. A nehézségek ellenére az élet mégis utat tört magának itt a Kaukázusban, 2350 méteren. Régészeti leletek bizonyítják, hogy Xinaliqban már 5000 éve laknak emberek, ezzel Európa egyik legősibb települései közé tartozik. Miután beköszöntött a második olajvirágzás Azerbajdzsán életében, az elnök Ilham Aliyev modernizációs terveinek keretében aszfaltút épült a magas hegyek közé: Xinaliq megnyílt a kaukázusi hegyekbe látogatók számára is.
A faluba egy út vezet Qubából, amelyet sofőrünk magabiztosan tesz meg alig 2 óra alatt. Az autó ablakából elsuhanó hegyek és völgyek lenyűgöző látványt nyújtanak ősz végén, bár az aranybarna táj már jelzi, hogy hamarosan beköszönt a tél és a kiépített utak ellenére Xinaliq ismét elzáródik a világtól hosszú hónapokra. Megérkezve a 2000 főt számláló faluba egy helyi család otthonába vezet az utunk, ahol az idegenvezetőnk és a házigazda között élénk beszélgetés alakul ki egy számomra teljesen ismeretlen, xinaliqi (kecs) nyelven, amelyet a világon csak itt használnak és értenek.

Házigazdánk otthona rendkívül egyszerű, ahogy a faluban található többi 300 ház is. A meredek hegyoldalba ékelt házakat a xinaliqiak kötőanyag nélkül, vályogból és a közeli folyóból származó kövek felhasználásával építették. Az épületek között nincsenek kerítések vagy elválasztó udvarok: ami az egyik háznak a teteje, az a felette lévő háznak a terasza. A természetes építőanyagok mellett néhol egy-egy fémlemez is megcsillan, ami már a Qubából érkező modernizáció eredménye. Ám nemcsak az épületek külseje egyforma, belsejük is hasonló elrendezést mutat. Az egy szoba-konyha-étkezőből álló házakban nincs gáz, ahogy fürdőszoba és WC sem. Tisztálkodásra az udvarban kialakított kézmosó és illemhely szolgál.

Nem egyszerű itt az élet a kaukázusi hegyek között. Áram ugyan van a házakban, de villanyradiátorok és fűtőtestek nincsenek. A magas hegyekben fák sem nőnek, amelyek tüzelőként szolgálhatnának a hideg időszakban. Xinaliqban, ahogy az ősi időkben, ma is szárított tehéntrágyát használnak fűtőanyagként, amelyek feltornyozva állnak szerte a település utcáin, felhasználásra várva. A falubeliek mintegy fele a zord tél elől – nem ritka a -30 Celsius-fok sem – inkább leköltözik a nagyobb komfortot nyújtó völgyekbe, mióta megépült az új út.

A nehézségek ellenére az itt lakó emberek rendkívül barátságosak és érdeklődőek. Míg a férfiak általában birkapásztorkodással, és nyáron a turisták lovagoltatásával foglalkoznak, addig a nők a gyapjúból szőtteseket készítenek, illetve a ház körüli teendőkkel foglalkoznak. Megélhetési forrásként ma már többen fogadnak Xinaliqban turistákat vendéglátás céljából, mi is így jutottunk el egy helyi család otthonába ebédre.
Termőtalaj nagyon kis területen van a sziklás hegyekben, csak némi burgonya, árpa és padlizsán terem meg benne, ami az étkezések alapját képezi főtt hússal és házi készítésű sajttal kiegészítve. A teafogyasztásnak fontos hagyománya van a faluban, amelyből mi is részesültünk. Arra azonban ügyeljünk, hogy ne tegyünk automatikusan cukrot a szamovárból felszolgált teába, mert azt már édesen kaptuk.

Xinaliq kevesebb, mint egy óra alatt, biztonságosan és egyedül is bejárható. Sok látnivaló a településen nincs, leszámítva egy piros bádogtetős iskolát, ahol 11. évfolyamig tanulnak a gyerekek, egy múzeumot, illetve egy mecsetet, ami kupola és minaret nélkül külsőre alig különbözik egy lakóháztól.

A vallás fontos szerepet játszik az itt lakók életében. A xinaliqiak az iszlám szunnita irányzata mellett zorosztrizmus hagyományaikat is ápolják, amely a világ legősibb, monoteista vallása. A települést övező hegyeben több tűztemplom, úgynevezett ateshgah áll, amelyekre a hegyekben való túrázás során könnyen rábukkanhatunk. Arra azonban vigyázzunk, merre megyünk, ugyanis a településsel szemben már az orosz határ húzódik, ahol folyamatos katonai jelenlét és ellenőrzés van.

Xinaliq kőházai között járva olyan érzése támad az embernek, mintha egy letűnt kor díszletei között sétálna. Itt-ott kiszalad az utcára egy-egy tyúk vagy liba, akiket a hideg elől estére a lakóházak aljába zárnak be. Szégyenlős pillantásokkal asszonyok jelennek meg, akik nejlonszatyorból a saját maguk által kötött gyapjútermékeket próbálják értékesíteni. Kisgyerekek szegődnek az idegenek nyomába, akiknek eszük ágában sincs kéregetni, csupán kíváncsiak, kifélék érkeztek a falujukba. Vagy pedig férfiak beszélgetnek a házak előtt az élet nagy dolgairól, tudomást sem véve a lustán múló időről. Xinaliqban különleges élmény volt látni és megtapasztalni, hogyan tudott 5000 ezer éven keresztül ennyire elszigetelten fejlődni, de mégis fennmaradni egy népcsoport. Most, hogy kinyílt előttük a világ, vajon mi történik a régi szokásokkal, például azzal, hogy évente egyszer a hajadon vízhordó lányok a folyó partján választanak párt maguknak? Hogyan változtatja meg a modernizáció a Xinaliqban élő emberek életét? A nyitás óta eltelt évtized után ezekre a kérdésekre még nem lehet válaszolni. Számomra ez igazi kérdés, mennyire időtálló az vélekedés a helyiek részéről, ami a falu etnográfiai múzeum falán is díszeleg: „Amint beköszönt a tavasz Xinaliqba, nem cserélném el a falut száz Párizsra, de ezer Londonra sem.”

Írta: Szombati Orsolya – Traveladdict.hu utazó blogger