December az advent időszaka, készülődés a fény, a szeretet ünnepére, de ez a vásárok ideje is, amikor forralt bor, narancs és fahéj illata úszik a levegőben.

A hagyománya Ausztria és Németország városaiból indult el a késő középkorban, akkor a főtereken felállított piacra a környék gazdái hozták be a karácsonyi menü hozzávalóit, az asszonyok az ízletesebbnél ízletesebb aprósüteményeket, sajtokat, borokat kínálták, de a családok itt vették meg a karácsonyfa díszítéséhez szükséges cukorkákat, szalagokat és egyéb kellékeket is az iparosoktól.

Bár az első adventi vásárt a feljegyzések szerint már 1294-ben megtartották, népszerűvé igazán csak a 17. század végén vált, mára pedig a világ számos pontján klasszikus és kihagyhatatlan  programmá nőtte ki magát.

A sokak által ismert bécsi, berlini és nürnbergi adventi piac mellett van egy meseváros Bajorország szívében, ez pedig a 11 ezer fős Rothenburg ob der Tauber, ahol nemcsak decemberben, de egész évben karácsony van, ide érkeztem most meg én is.

Belépek a kőfallal körbevett, majd’ ezer éves település kapuinak egyikén, a középkori óváros különös, mágikus világításban tündököl, a gyertyák pislákoló fénnyel töltik meg a macskaköves utakat. A téli hideg piros foltokat csíp az arcomra, összedörzsölöm kesztyűs kezemet, mínusz 3 fok van.
A főtérre tartok, az adventi szezon hivatalos nyitóünnepére. Bár már sokadjára sétálok végig a girbegurba utcákon, Rothenburg mesebeli bája, mint egy kisgyereket, minden alkalommal újra és újra ámulatba ejt. Nem csoda, hogy az UNESCO világörökségéhez tartozó óváros színes, fagerendás házai, a 33 bástyával ékesített városfal, amelyen ma is körbe lehet járni, évente 2 millió turistát vonz.

Sajnos a második világháborúban az amerikai légierő bombázta a környéket, az akció idején Rothenburg szerencsétlenségére  köd ülte meg a tájat. Mivel az elsődleges célpont a magasból nem volt látható a városkát érte a találat, holott semmiféle katonai jelentőséggel nem bírt. Az egész keleti rész megsemmisült, a háború után azonban jelentős amerikai adomány is érkezett az újjáépítéshez, így ma már teljes pompájában tündökölhet a település.

A 12. században, a Tauber folyó partján épült település már akkor Németország egyik legnagyobb központjának számított a maga 6000 lakosával, amikor Berlint és Münchent még csak a kereskedelmi vonalak állomásaiként említették. Az ország legismertebb kiránduló szakaszán, az ún. Romantikus úton fekszik, amely Würzburgtól Füssenig 400 kilométeren keresztül húzódik, magába foglalva a királyi kastélyokat, apró, színes falvakat, lélegzetelállító tájakat.

A Rothenburg grófi család birtokáról szóló első feljegyzések a 9. századból valók, később a település városi majd birodalmi városi rangot kapott, így polgárai külön jogokat élvezve hamar meggazdagodtak, virágkorát a 17. századig élte.

A legenda szerint a Harmincéves háborúban, 1631. októberében a katolikus tábornok, Tilly és csapatai a protestáns Rothenburg ellen vonultak. Megszállták a várost, rátelepedtek a szorgalmas lakókra, tél végére felélték a tartalékaikat, majd Tilly elrendelte, hogy porig kell égetni a települést. Ám a városatyák könyörgőre fogták, és a környező dombokon lévő gyönyörű szőlőtőkékre, a jó borra hivatkozva próbálták megenyhíteni a tábornok szívét, aki végül alkut ajánlott. Ha a tanácsos urak valamelyike egy ültő helyében ki tud inni egy borral teli 3 literes korsót, akkor megkegyelmez a lakóknak.  Az öreg polgármester, Nush jelentkezett a teljesíthetetlennek tűnő feladatra, és bár senki nem hitt képességeiben, mindenki megrökönyödésére egy húzással kiürítette a serleget. Tilly betartotta ígéretét, érintetlenül hagyta Rothenburg fagerendás házait, ennek emlékére pedig minden évben mesterivó ünnepséget rendeznek a helyiek, ahol újrajátsszák az eseményeket, és szórakoztató, színes történelmi látványossággal várják az érdeklődőket.

Mire a városháza elé érek, már lezárták a gesztenyeillatú főteret, helyiek és turisták tolonganak a kordonok mögött, a titokzatos lovagra, a Rothenburger Reiterlere várnak, aki a hiedelem szerint immár ötszáz éve, minden decemberben végigüget paripájával a házak közt. A misztikus alak pontos eredete az idő homályába veszett, de még száz évvel ezelőtt is úgy tartották, hogy a másvilág képviselője, aki télen újra a bolygót járja és magával hozza az egykoron itt élt városi polgárok lelkeit. A kísérteties imázs aztán megváltozott az évek során, ma már a lóháton érkező mitikus vendég barátságos figura, aki jó hírekkel és áldással érkezik.  

A nap folyamán még a városháza tornyára is felkapaszkodtam, ahonnan minden pénteken és szombaton este 8 óráig élvezhetjük a csodás kilátást. Rajtam kívül senki nincsen a szűk, meredek lépcsőkön, így mikor végre felérek a tetőre, egymagamban gyönyörködöm a lábam alatt elterülő városban. Elképesztő ez a mesehangulat, a piros cserepek, fényfüzérek, a csillogó ablakpárkányok, az édes, fűszeres illatok, és persze Rothenburg jelképének számító Käthe Wohlfahrt hatszáz négyzetméteres csodaboltja, aminek a bejáratánál hosszú sor áll. Mindenki fényképezkedni akar az ajándékokkal teli autóval, és a bejáratnál szobrozó, 2 méter magas Diótörő herceg figurával.

A ma már rendkívül népszerű üzletlánc egész évben tárt ajtókkal várja a világ nem egy városában a karácsonyi díszek szerelmeseit. A siker azzal a szász régióból származó adventi zenedobozzal kezdődött, amelyet a Wohlfahrtéknál látogatóban lévő amerikai tiszt és felesége pillantott meg 1963-ban a család vitrinjében. Wilhelm Wohlfahrt, miután barátai visszautaztak az Államokba, elhatározta, ha törik, ha szakad, egy ilyen hőn áhított dobozkát beszerez ajándékként az amerikaiaknak, így karácsony után elindult szülőföldjére. Ám december végén az összes üzlet visszatette raktáraiba az adventi cikkeket, így mire Wilhelm talált egy nagykereskedőt, aki még mindig árulta a zenedobozokat, február lett. Az eladó ráadásul kikötötte, a minimum mennyiség 10 darab volt. Wohlfart megvásárolta mind a tizet, egyet a katonatiszt barátainak ajándékozott, ahogy tervezte, majd elhatározta, a maradék kilencet házról házra járva az amerikai laktanyákban adja el, népszerűek is voltak egyre többen vették a zenedobozokat, ám egyzer a katonai rendőrség őrizetbe vette Wilhelmet, azzal, hogy a házalással történő értékesítés nem megengedett. Szerencséjére azonban a tiszteknek is nagyon tetszett a dobozka, így bírság helyett azt ajánlották, hogy az amerikai tiszteknek rendezett jótékonysági bazáron árulja a továbbiakban. Ettől kezdve Wilhelm és felesége, Käthe minden hétvégi bazárban ott volt, lassan nemcsak dobozokat, de kézzel készített tipikus német fadíszeket is árultak.

Annak érdekében, hogy lépést tartsanak a megemelkedett kereslettel, 1967-ben a család a Stuttgart melletti Herrenbergben lévő otthonukban bemutatótermet nyitott az alkotásaiból, majd ezek a karácsonyi hangulatot idéző tárgyak megjelentek a németországi amerikai katonai bevásárlóközpontok egész éves kínálatában. Mivel Wilhelm akkoriban még egy ismert számítógépgyártó alkalmazottja volt, felesége, Käthe Wohlfahrt adta a nevét az új, megszületőben lévő birodalomhoz.
1977-ben Rothenburg ob der Tauberbe költöztek, amely mérföldkővé vált a cég történetében. Itt, a Herrngassenál nyílt meg az első karácsonyi cikkek speciális üzlete – Käthe Wohlfahrt Christkindlmarkt, ahol a karácsonyi dekorációk széles választéka mellett ott volt az a típusú betlehemes zenedoboz is, amelyet Wilhelm Wohlfahrt adott az amerikai barátainak ajándékba.

Ameddig a szem ellát faragott dekorációk csillognak Käthe boltjában, csilingelnek a harangok, a mesterien megfaragott kakukkos óra előtt valóságos tömeg zsúfolódik össze. Bajor ruhába öltözött eladók mosolyognak, Christine az üzlet vezetője készségesen áll rendelkezésre, mikor a díszek készítéséről kérdezgetem.

„A rothenburgi karácsonyi műhely márkanév ma már összeforrt az egyedi termékekkel, amelyek tervei itt készülnek. Annak ellenére, hogy Wohlfahrték soha nem voltak művészek, remek piaci rést találtak az 1970-as években, ráadásul nagyon ügyesen felismerték a német tradicionális karácsonyi díszek értékét. Ma már gondosan kiválasztott kreatív tervezők és képzett kézművesek dolgoznak azon, hogy minden évben új dizájnnal jelentkezzen a cég, legyen ez Diótörő herceg vagy a zenélő dobozok valamelyike” – meséli az üzlet vezetője.

Ahogy Christine mondja, az árucikkek gyártásához csakis helyi fát és kiváló minőségű alapanyagokat használnak és kézzel festik. Az alkotás mindig egy összetett folyamatban történik, több lépésben. A részletek gazdagsága, a színek harmóniája, és az egyéniség az, ami miatt az ügyfelek a borsos árak ellenére a világ minden tájáról felkeresik az üzletet. Wohlfahrték egyedi ötlete a karácsony iránti szerelemből valamint a régi szokások és a hagyományos kivitelézési technikák megőrzéséből fakadt. A kezdeti sikereket látva mindig is ott motoszkált bennük annak vágya, hogy mindezt megosszák a nemzetközi vásárlókkal is. Így történt, hogy a dobozka, amit ajándéknak szántak, végül a magát az ajándékozót áldotta meg.

Käthe Wohlfahrt karácsonyi faluját magam mögött hagyom, egy darabig még elidőzöm a színes forgatagban, a fenyőillatú karácsonyfa körül mindent megnézek, megszagolok, majd megállok az egyik hívogató kirakat előtt. Rothenburg híres hógolyója, a Schneeball, piramisban állítva forog a hatalmas tálcákon. Némelyik porcukorral havazott, a másokon csokoládé krém csillog, de van köztük egy egész sor epres és nugátos is. Benyitok az édességboltba, azonnal megcsap a meleg és a frissen sült golyók illata. A helyiek kedvence legalább 300 éves múltra tekint vissza, kezdetben csak különleges alkalmakkor, esküvőkön, karácsonykor szolgálták fel, ma egész évben kaphatók. Rothenburg védjegyeként külön meseterek szakosodtak arra, hogy újabb ás újabb ízvariációkkal rukkoljanak elő a közönség nagy örömére. A fő összetevők a liszt, a tojás, a cukor, a vaj, a tejszín és egy kis szilvapálinka. A jellegzetes forma eléréséhez a tésztát kinyújtják és a tésztavágóval egyenletes szalagokra vágják. A csíkokat ezután egy fakanál segítségével egymásra tekerik, majd amikor az laza gömböt képez, óvatosan lehúzzák a formáról. Az alak megtartása érdekében egy speciális, kerek tartót használnak a forró olajban való kisütéséhez. Amikor a labda aranybarna és ropogós lesz, lecsöpögtetik, és cukorral szórják be.

Forró csokoládém mellé egy mogyorós Schneeball kérek, leülök az asztalok egyikéhez és jóízűen letörök egy darabot a kekszállagú csemegéből.