A székely-magyar kultúra mindennapjait örökíti meg a Számomra Siklód című dokumentumfilm.

Mélyen a dombok ölében, elrejtve a világ szeme elől, bújik meg Siklód, valahol a Görgényi havasok lábánál, ahol egykor a tündérek ösvénye vezetett át Rapsonné (az erdélyi mondák alakja, aki még az ördöggel is alkut kötött) várához.

A forgatócsoport egyik tagja töri az utat a helyenként 35 cm-es hóban, miközben igyekszik feljutni a siklódi kőhöz.

A valamikor virágzó, kicsinek egy cseppet sem mondható, települést mintha csak ottfelejtették volna, már az utak sem akarnak feléje vezetni. Az itt lakók száma napról-napra kevesebb. Több a temetés, mint a keresztelő, több az üresen álló ház, mint ahány lelket számol a falu, pedig valamikor Udvarhelyszék harmadik legnépesebb teleüléseként tartották számon. Hajdan négy út is vezetett ide, ma nincs átmenő forgalom, az egyetlen bevezető út szinte járhatatlan – zsákfalu lett belőle.

Siklódon a téli időszakban nyírják a juhokat, mert úgy tartják, hogy a fázós jószág többet eszik, és így jobban hízik a gazda kedvére.

A filmben szereplő Balázs Dávid édesapjáék még hatvannyolcan indultak sorozásra, mind erős, szálas falusi legények. Csak legények. Hatvannyolcan. Most az összevont osztályban négy diák tanul, egyet még odaírtak a szomszéd faluból, hogy a magyar intézményt ne szüntessenek meg. Valamikor több mint ezernyolcszáz lelket számlált a falu, két iskolával, virágzó kulturális élettel, mára maradt a négy tanuló.

Híres szomszédjai, Szováta és Parajd árnyékában emlegethetnék, a sóvidék része, a régi feljegyzések szerint részt kapott a bánya sójából, joga volt kereskedni vele. Ma szinte fáj a csend, ami a látogatót fogadja. A kutyák sem ugatnak. A szinte műemlékként emlegetett gyönyörű házak, múlt századi egyszerűséggel köszöntik az érkezőt. A jellegzetes építkezési jegyeket magán viselő házak az elmúlt ötven-hatvan esztendőben szinte semmit sem változtak, így a faluban megmaradt egy összefüggő „épületállomány”, ami különlegessé teszi a helyet.

A faragott tornáclábak, a csipkézett ablakkeretek, a házakat körülölelő díszes tornácok mind a siklódi ember fejlett szépérzékéről, igényességéről árulkodnak, ahogy a siklódi szőttesek is.

Kelemen Gizella az utolsó siklódi szövőnő, otthonában, 60 éves osztovátáján (szövőszéken) készíti a macskanyomos, kőhímes vagy éppen váradi kockás szőtteseket. 

Az egyre fogyó faluban két féle ember lakik: aki egész életét, rövidebb kihagyásokkal ott élte le, és aki több évnyi vagy évtizedes távollét után hazaköltözött. Van, aki külföldi munkáját megunva gyermekkori álmát teljesítve gazdálkodik, egy másik a közeli kisvárosból jár haza családjával hétvégenként és a falusi turizmusban látja jövőjét. A falu legidősebb embere pedig reménykedik, hogy talán az egyik fia visszaköltözik a szülői házba és az nem válik az enyészetté. Különböző utat járnak be, de a falu szeretete, és az ősök iránti tisztelet közös bennük.

A filmet a budapesti Panoráma Vizuális Alkotóműhely tagjai (Rácz Géza, Lipcsei Attila, Frank Gábor) készítették.

Rácz Géza a dokumnetumfilm rendezője a stáb felszerelésével.

Forrás: ng.hu

2014. szeptember 6. 22:06, Hír TV, Vetítő műsora

2013-14 telén a székelyföldi Sóvidéken forgattak dokumentumfilmet a budapesti Panoráma Vizuális Alkotóműhely tagjai (Rácz Géza, Lipcsei Attila, Frank Gábor), Számomra Siklód címmel.