A magyar honfoglalás idejét számításokkal meghatározó csillagász,
LAKITS FERENC (Pécs, 1859. febr.19. – Mohács, 1919. jún. 24.)
Budapesten
matematikát és fizikát, Göttingenben, Berlinben és Bonnban
csillagászatot tanult; főként az égitestek pályaszámításának elméletét
és gyakorlatát tanulmányozta. Hazatérve nem tudott érdeklődési körének
és képességeinek megfelelő állást szerezni: a Műegyetemen volt a
geodézia tanszéken tanársegéd, majd tisztviselői állást vállalt. A
csillagászattal csak szabadidejében foglalkozott:
Konkoly-Thege Miklós
ógyallai magán-obszervatóriumában végzett megfigyeléseket és a
szaklapokba cikkeket írt. Eredménytelenül fáradozott egy állami
csillagvizsgáló létrehozása érdekében.
Az 1880-as évek közepén Salamon Ferenc történetíró hívta fel Lakits
figyelmét a MAGYAR HONFOGLSLÁS IDŐPONTJÁNAK akkor még TISZTÁZATLAN KÉRDÉSEIRE.
A pontos meghatározáshoz támpontot nyújtott egy bizánci
krónikákban feljegyzett napfogyatkozás – ennek idejét kellett volna
meghatározni.
Lakits nagy gonddal és hatalmas munkával, hosszadalmas
számításokkal 21 ismert napfogyatkozás adatait határozta meg és
megállapította, hogy a keresett időpont 891. augusztus 8-a.
Ennek
alapján a honfoglalás idejét 895-896-ra tette.
Ezt a kormeghatározást
fogadta el a Tudományos Akadémia is, és ennek alapján szervezték meg a
honfoglalás ezeréves évfordulójának ünnepségeit 1896-ban. Lakits a
továbbiakban is több vizsgálatot folytatott régi krónikák csillagászati
adatainak értékelésével és azok alapján végzett kormeghatározásokkal
kapcsolatban.
Másik kutatási területe A KÖZÉPKORI TEMPLOMOK TÁJOLÁSÁNAK VIZSGÁLATA volt. Rájött, hogy számos románkori illetve gótikus templom
főhajó tengelye eltér a hagyományos kelet-nyugati iránytól és a
védőszent ünnepén felkelő illetve lenyugvó nap helyzete szerint van
kijelölve, például az oltáron elhelyezett védőszent képét a felkelő vagy
lenyugvó nap sugarai az adott napon megvilágítják.
Emellett nagy számú népszerűsítő cikke jelent meg a Természettudományi
Közlönyben.
Széleskörű tevékenysége alapján 1892-99 között a Magyar
Orvosok és Természetvizsgálók vándorgyűlései állandó bizottságának
titkára. 11 éven át a Mechanikai és Órásipari Szakiskola tanára.
1898-tól a nemzetközi jellegű 1800-ban alapított Astronomische
Gesellschaft tagja. (Bartha Lajos)
Lakits Ferenc jelentős felismerései, kutatásai életében nem keltettek
elismerést, nem szereztek szakmai megbecsülést.
Elkeseredett, csalódott
emberként, teljes visszavonultságban halt meg.
Keletelés
Árpád-kori templom alaprajza (Velemér)
Keletelt az olyan templom,
amelynél az épület tengelye kelet-nyugati fekvésű és a belső
elrendezése olyan, hogy a hívők és a celebráló pap (papok) kelet felé
fordulva imádkoznak. A nyugati keresztény templomokban a főoltár (a főhajót lezáró apszis) néz kelet felé.
Eredete
Már jóval a kereszténység megjelenése előtt találkozunk a szakrális helyek - oltárok, templomok, sírok - valamilyen égtáj szerinti tájolásával (Stonehenge). A felkelő Nap, az éjszaka sötétjét elűző Fény szimbolikája a legtőbb ősi, a tételes vallások megjelenése előtti kultúrában fellelhető. Vélhető, hogy a keletelés (orientálás) e mítosz lecsapódása. A kereszténység ezt az értelmezést saját misztériumainak megfelelően módosította: „A
templomok azért forduljanak kelet felé, ahol a Nap kél, mert bennük az
igazság Napját imádjuk és úgy mondják, hogy keleten volt a Paradicsom…” (Honorius Augustodunensis, 11-12.sz.) A muszlimok számára kezdetben a keleti irány Mekkára mutatott, s az iszlám ázsiai terjeszkedésével ez utóbbi kapott nagyobb hangsúlyt, s ma már Mekka felé fordulva végzik a mindennapi imádságukat.
Története
A keresztény templomok keleti tájolásának közvetlen előképe: a zsidó Szentsátor, mely a pusztai vándorlás során a keleten megigért Éden felé mutatott. A Salamon (i. e. 971-926) által felépített jeruzsálemi Templom e szokásnak megfelelően a Sátor véglegesítésének tekinthető (I. Kir. 6,1-14; II. Krón. 3-4.). A Nagy Heródes (i. e. 37-4) alatti átépítésekor megtartották az orientációt. Miután a zsidó háborút követően Titus leromboltatta (i. sz. 70.), a diaszpóra zsidósága a zsinagógák építésében megtartotta a szokást, mely a mai napig érvényben van: a Tóra tekercseit tároló fülke mindig az épület keleti oldalán van
.
A korai keresztény gyülekezetek imahelyei, vacsoratermei, háztemplomai
is követik ezt a szakrális elrendezést, bár a kelet felé fordulást
időnként a gyülekezettel szemben miséző papra vonatkoztatták. A keresztény kánon írásbeli előzménye az i. sz. 200 körül keletkezett Apostoli Útmutatásban olvasható: "Kelet felé fordulva kell imádkoznotok...". Jó egy évszázaddal később Athanasius (296-373) már a templom helyes tájolásáról ír: "… az imádkozók arccal az oltár felé fordulva a felkelő Napot, Krisztus jelképét látják…". A fordított tájolás szokására utal Apollinaris (430-483), amikor a templomok építőit így instruálja: "…a homlokzat a napéjegyenlőségi napkelte irányába nézzen…". Ez annál is meglepőbb, mert a niceai zsinat i. sz. 325-ben már előírta a keletelés általános szabályait. Az ortodox (bizánci rítusú, kopt stb.) templomok építésénél máig érvényes szabály nyugaton a tridenti Zsinat (1545-63) óta nem kötelező. A reformált egyházak a saját építésű templomaik tájolásánál ugyanezt a gyakorlatot követik.
A keletelés változatai
A kereszténység kezdeteinél még csupán a nagyjából keleti irány betartására törekedtek az építkezések tájolásánál. Különösen ezt a pontatlan beállítást követték, ha egy korábbi épület helyére került a templom, s annak falait is felhasználták. A tényleges (földrajzi) keleti irányt a középkori templomoknak csak mintegy ötödében
sikerült tetten érni, holott a 11-12. században már egyházi szabály
írta ezt elő. A legtöbb esetben valamilyen nevezetes ünnep napkeltéjének
irányát jelölték ki. Néhány eset:
- Napéjegyenlőségi keletelés: a Nap a tavaszi (március 21.) vagy az őszi (szeptember 23.) napéjegyenlőség napján a tényleges keleti irányban kél. A pontos irány azonban a négyévenkénti szökőnap miatt némileg változik és különösen nagyok voltak az eltérések a Gergely-naptár (1582) bevezetése előtt. Kisebb eltérések adódtak az alapok kitűzésénél akkor is, ha az épület keleti horizontját hegyek takarták el.
- Védszent-napi keletelés: a leggyakoribb középkori tájolás a templom védszentjének, patrónusának nevenapján a felkelő Nap kelésének megfigyelésével történt. Az így keletelt templomok főtengelye a csillagászati égtájakkal különböző szöget zár be. A képen látható veleméri templomot a Szentháromság-vasárnapi napkeltére orientálták.
- Ez okozza az alaprajzon is látható 16o-os eltérést. Az ünnep a húsvéti ünnepkör része, tehát évenként változó, az alapítás évében kellett az építőknek az alapirányt meghatározni.
Kommentáld!