Kancsóka
Fotó: MTI/EPA/Darek Delmanowicz
Carl Linné 18. századi svéd természetbúvár még a gondolatát is elutasította, hogy léteznének rovarevő növények. Isten elgondolásának, a természet rendjének mondana ellent, ha a Vénusz légycsapója rovarokat enne, jelentette ki. Csak a véletlen műve lehet, ha rovart kap el egy növény; nyilván rögtön szabadon engedi, amint a szerencsétlen fölhagy a kapálózással.
Kancsóka
Fotó: MTI/EPA/Darek Delmanowicz
Kürtvirág
Fotó: MTI/EPA/Darek Delmanowicz
Charles Darwin már nemcsak hogy elfogadta a rovarfogó növények létezését, de mérhetetlenül le is nyűgözte, amit velük kapcsolatban tapasztalt. Nem sokkal azután, hogy Anglia egyik lápvidékén első ízben került közelebbi ismeretségbe egy ragadozó növénnyel (a Drosera nemzetségbe tartozó harmatfűvel), lelkesen közölte: „Jelen pillanatban sokkal jobban érdekel a Drosera, mint a világ összes fajának eredete.” Hónapszám kísérletezett a harmatfűvel: legyeket pottyantott a levelére, és figyelte, amint ragadós mirigyszőreit a növény lassan prédája köré fonja. Tojássárgájával és nyers hússal is próbára tette a Drosera vadászhajlamát.
Ámulattal tapasztalta: egyetlen hajszál súlya is elegendő, hogy összezáruljanak a levelek, ugyanakkor a harmatfű ügyet sem vet a vízcseppekre, bármilyen magasról hulljanak is. Nyilván „súlyos balfogás” lenne tőle, vélekedett Darwin, ha minden kis záporesőre támadásba lendülnie. Az, hogy rá se ránt az esőkre, nem a véletlen, hanem hosszú alkalmazkodás eredménye. Darwin egyéb húsevő növényeket is tanulmányozott; megfigyeléseit 1875-ben Insectivorous Plants (Rovaremésztő növények) című munkájában tette közzé. Megírta például, hogy milyen hihetetlen gyors ragadozó „a világ egyik legcsodásabb növénye”, a Vénusz légycsapója. Összezáruló levele „időlegesen kehellyé, emésztőtasakká” alakul át, a zsákmányt lebontó enzimeket választ ki.
Vénusz légycsapója
A rovarfogó kancsóvirágok Délkelet-Ázsiában honosak, a nemzetség mintegy száz faja ismert.
.png)
Kommentáld!