Molnár Csaba

Természetvédelmi és gazdálkodási szempontból egyaránt létfontosságú erdeink fennmaradása. E két érdek a múltban sokszor ellentmondásba került egymással: az erdészek minél gazdaságosabban akarták kitermelni a fát, az ökológusok az erdő mint ökoszisztéma fennmaradásáért küzdöttek. Mindkét szakmában sok ellenérzés keletkezett. Ez a helyzet mára változóban van, a kutatók és az erdészek vállt vállnak vetve védik a vadont.

A rendszer kezdetben nem volt nyúlra optimalizálva – mutat rá a kísérleti apparátus állandó fejlesztésének szükségességére megkapó „tudományossággal” Kovács Bence doktoranduszhallgató, miközben a Pilisben, a Pilisszentkereszthez közel lévő mintaterület egyik elkerített szegletét látogatjuk meg. A gyakorlatban ez az optimalizáció azt jelenti, hogy a kerítés rácsára, amelyen eredetileg legalább tíz centi széles nyílások tátongtak, a talaj szintjében csirkehálót is erősíteni kellett. Kovács Bence rendszeresen kint tartózkodik az erdőben egy-egy héten keresztül, hogy az általa kihelyezett mérőműszerek működését felügyelje. Az elkerítések célja, hogy a terület bizonyos részeit megóvják a vadkároktól, a növényzet lelegelésétől.

Két évvel ezelőtt kezdett itt kísérletsorozatba az Akadémia Ökológiai Kutatóközpontjának Ökológiai és Botanikai Intézete (MTA ÖK ÖBI), együttműködve a Pilisi Parkerdő Zrt.-vel. A vizsgálatok az erdő megújulási sebességének megfelelően akár évtizedekig eltarthatnak, s arra keresik a választ, hogy a különféle erdőgazdálkodási, fakitermelési metódusok hogyan hatnak az élőhely ökológiai viszonyaira. Az eredmények alapján kiválasztható az a módszer, amelynek segítségével egyszerre lehet gazdaságosan fát termelni és közben fenntartani a természetvédelmi és rekreációs szempontból is pótolhatatlan erdő jelenlegi állapotát, megvédve a benne lakó állat- és növényfajokat.

– A magyar erdőgazdálkodásban az elmúlt évtizedben elindult változásokat a természetvédelem is üdvözli. Olyan gazdálkodási módok kezdtek elterjedni, amelyek segítségével úgy lehet fát termelni, hogy eközben az erdő állományléptékben folyamatosan jelen van a területen – mondja Ódor Péter, a kutatóközpontban működő erdőökológiai kutatócsoport vezetője, akivel a pilisi mintaterület határában találkozunk. – Ez úgy lehetséges, hogy a korábbi vágásos gazdálkodás helyett egyszerre sokkal kisebb területen vágják ki a fákat. 

Előfordul, hogy csak egy-egy fát döntenek ki, ez a szálalás. Máskor kis területeken, úgynevezett lékekben ritkítják ki a fákat. E lékek mérete a fák fényigényének és a termőhelyi viszonyoknak megfelelően változik, tölgyesekben valamivel nagyobb, bükkösökben kisebb lékek a jellemzők.

Korábban az volt a szinte általános szokás, hogy amint az erdő elérte a vágáskort (általában a fák nyolcvan-százhúsz éves korában), az erdészek egy nagy területen megbontották az erdőt, kivágták a fák egy részét. Amint ezek helyén növekedésnek indult a természetes újulat, kivágták a többi öreg fát is, és az állomány a vágásterületen hosszú évtizedek alatt újult meg. Ez az eljárás ökológiai szempontból nem feltétlenül üdvözlendő, mert a zárt erdőben élő fajok a vágásterületen bajosan élnek túl. Arról nem is beszélve, hogy a kiránduló emberek sem szeretnek többhektáros vágásterületeken túrázni.

Egészségügyi tarvágás az útig. Kis takarással elkerülhető lett volna a civilek háborgása

– Kísérletünkben azt vizsgáljuk, hogy a különféle erdőkezelési módok hogyan befolyásolják a termőhely mikroklímáját, talajviszonyait, élővilágát, biodiverzitását. Vágásterületet alakítottunk ki, úgynevezett bontott állományt, ahonnan kivettük a fák harminc százalékát, és lékeket is – folytatja Ódor Péter. – A fénymennyiség, a tápanyag-összetétel, a kémiai jellemzők mellett az erdei nagyvadak hatását is vizsgáljuk. Ehhez szükségesek a kezelt területeken elkerített, négyzet alakú részletek, amelyekbe az állatok nem tudnak bejutni. Mivel a kísérletnek igen jelentős erdőgazdálkodási vetülete is van, öt őshonos fafaj csemetéit is beültettük a mintaterületre, és azt figyeljük, milyen sikeresen növekednek.

Bár még csak egy éve alakították ki ténylegesen a különféle mintavételi területeket – tavaly vágták ki a fák egy részét –, körüljárva a helyet, már jelenleg is drasztikus változásokat figyelhet meg a növényzetben és a mikroklímában akár a laikus szemlélő is.
– Nem kell magyarázni, hogy a fénymennyiség milyen drasztikusan megváltozott a vágás hatására, a tarvágás területén hatalmas fénytöbblet keletkezett. Sokkal érdekesebb azonban, hogy a lékek területén megnövekedett a talajnedvesség, pedig a fénymennyiség is nőtt az eredeti állapothoz képest – mondja Kovács Bence. – Ennek az az oka, hogy a keletkező húszméteres tisztás azért nem olyan nagy, hogy a nap és a szél szárító hatása intenzíven érvényesülhessen, miközben a fák kivágásával jelentősen csökkent a levélzeten keresztül történő párologtatás, így több víz marad a talajban.
– Én a diffúz fény mennyiségét mérem, tehát a teljes napsütésnek azt a hányadát, amely átjut a lombkoronán – veszi át a szót Tinya Flóra posztdoktor kutató. – A lékekben például, noha igen kis területről van szó, eltérő fénymennyiség éri a talajt a tisztás közepén és a szélén. Ezáltal már e kis területen is többféle mikroklímájú részterület alakulhat ki, ami eltérő környezeti igényű fajoknak biztosíthat megfelelő élőhelyet.

A biológusok elmondása alapján – bár ők ezt így nem jelentik ki – úgy tetszik, hogy a léktípusú fakitermelést tartják a biodiverzitás és az erdő folyamatos fennmaradása szempontjából legelőnyösebb eljárásnak. Kérdés azonban, hogy ez találkozik-e az erdészet érdekeivel.
– Nekünk, erdészeknek, nagyon fontos megértenünk az erdőben zajló folyamatokat. Ez az ökológiai kísérlet pedig a jövőbeli erdőművelési eljárásokat alapozza meg – véli Csépányi Péter, a Pilisi Parkerdő Zrt. termelési és természetvédelmi főmérnöke. – Ötven-száz évvel ezelőtt, amikor a most használatos erdőművelési módszereket kifejlesztették, az ökológia még gyerekcipőben járt, így szükség van a tudás megújítására A Pilisi Parkerdő első igazgatója, Madas László mondta azt sokszor, hogy amikor az erdész egy százötven éves, vágásra érett öreg fa és egy egyéves csemete között áll, amelyből csak százötven év múlva lesz „termék”, háromszáz évet ölel át. Nincs még egy olyan szakma, amely ilyen hosszú termelési ciklusban gazdálkodna.

Erdőgazdálkodás Natura 2000 hálózathoz tartozó területen, Felsőtárkány fölött
A múltban korántsem volt mindig ilyen harmonikus az erdészet és a természetvédelem viszonya. Évtizedekkel ezelőtt a termelés hatékonysága és volumene jóval fontosabb volt, mint az erdő „egészsége”, környezetvédelmi és rekreációs funkciói. Ez napjainkban változóban van, de fontos megkülönböztetnünk a természetvédelmi funkciók szempontjából kiemelt jelentőségű, őshonos fafajú erdőket és az elsősorban faanyag-termelési célokat ellátó faültetvényeket – mutat rá Csépányi Péter.

– Látszólag valóban van ellentmondás az erdészeti és a természetvédelmi célok között. Ezek az ellentmondások a türelmetlenségből, a hosszú távú szemlélet hiányából és a mindkét oldalon jelen lévő szélsőségességekből eredhetnek – folytatja a főmérnök. – A fenntarthatóság szemlélete ma egyre inkább teret kap, bár sokak számára még mindig újdonságnak tűnik, pedig az erdészeti gyakorlatban már csaknem háromszáz éve megjelent ez az elv. Lefektették, hogy az erdőből csak annyit szabad kitermelni, amennyit fel is tudunk újítani, hogy az erdő teljes területe soha ne csökkenjen. Ez a kezdetben mennyiségi szemlélet nyert tágabb értelmezést, gazdagodott a minőségi célokkal, a sokféleség fenntartásának szükségességével.