A kutyák titokzatos élete. Mitől válhatott a kutya az ember legjobb barátjává? Tekintsünk át néhány kutatási adatot. Mielőtt megijedne, nem csak azt. Nyugodtan olvassa el a cikket, érdekes.

A legnagyobb videómegosztó oldalon (youtube.com) a The Secret life of the dog címre rákeresve olyan filmet nézhetünk meg, amely a legújabb tudományos tényeket mutatja be a kutyákról, közérthető és élvezetes stílusban. A BBC adása azt járja körül, hogy mitől válhatott a kutya az ember legjobb barátjává. Íme, az epizódok rövid tartalma:

Érzelmek felismerése

A kutyagazdák szerint kedvenceik könnyen ráhangolódnak gazdájuk érzelmeire. Angliában, a Lincoln egyetemen a kutatók arra kíváncsiak, vajon hogyan teszik ezt. Eredményeik szerint talán úgy, mint az emberek... Idegrendszerünk felépítése miatt érzelmeink nem egyformán nyilvánulnak meg arcunk jobb és a bal oldalán. 

Egyes teóriák szerint a jobb arcfél az, amely érzelmeinket kifejezőbben tükrözi. Ezt alátámasztja az a megfigyelés is, hogy egy velünk szemközti emberi arc szemlélésekor először balra, tehát az illető jobb arcfelére pillantunk. Érdekes módon, a kutyákkal ugyanez a helyzet. Míg egy tárgy vagy egy másik kutya fotójának szemlélésekor véletlenszerűen néznek jobbra vagy balra, az emberi arcok megvizsgálását balra pillantással kezdik. Úgy tűnik tehát, hogy a kutyák megtanulták: az emberi érzelmek az arc jobb feléről olvashatók le megbízhatóbban. 

Ma még nem tudjuk, hogy más állatok is képesek-e erre, és van-e veleszületett hajlam a háttérben. De bámulatos a hasonlóság az ember és a kutya arcolvasási szokásai között, különösen, ha figyelembe vesszük, hogy a legtöbb állat, beleértve a farkast is, nem érdeklődik az emberi tekintet iránt, vagy kerüli azt.

Az ugatás szerepe

A kutyaugatást sokáig csak véletlenszerű hangsorozatnak tekintették. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Etológia Tanszékén Miklósi Ádám és Pongrácz Péter azonban más véleményen volt. Ugatásokat vettek fel többféle helyzetben szereplő, például kikötött, játékot kérő és idegent támadó kutyáktól. 

Az ugatásmintákat visszajátszva kiderült, hogy az emberek meglepő pontossággal kitalálják, milyen érzelmeket fejez ki a hallott hang, és miféle helyzetben adta ki azt a kutya. A kutyaugatás tehát érzelmeket közvetít a gazda számára. Ne felejtsük el, a vadon élő kutyafélék igen ritkán ugatnak. A gyakori hangadás a háziasítás során jelent meg, ami önmagában is azt igazolja, hogy a kutyaugatásnak fontos funkciója van, segíti a kutya és ember kommunikációját, egymásra hangolódását.

Két faj vonzalmának hormonális alapjai

A hormonok nagyon fontos szerepet játszanak viselkedésünk és érzelmi állapotunk formálásában. Egy kisbaba születésekor az anyában és a babában is rengeteg oxitocin nevű hormon szabadul fel, ami fontos szerepet játszik a közöttük lévő kapcsolat kialakulásában. Annak ellenére, hogy az újszülött valójában ismeretlen személy, az anya különlegesen mély vonzalmat érez iránta. 

A szoptatás és a kisbaba érintése, simogatása ismételten oxitocin-felszabadulással jár, ami tovább mélyíti a kapcsolatot. A stockholmi Karolinska Intézet kutatói szerint a kutya és az ember vonzalma mögött hasonló mechanizmus állhat. Kutya-gazda párosokat invitáltak laboratóriumukba, és arra kérték a gazdákat, hogy hosszasan, gyöngéden simogassák a kutyáikat. 

A teszt ideje alatt rendszeres időközönként vért vettek a kutyától és a gazdától is. A vérminták elemzésekor kiderült, hogy a simogatás során mindkét szereplőben jelentősen megemelkedett az oxitocinszint, hasonlóan a babájukat szoptató kismamákhoz. Az oxitocin csökkenti a vérnyomást és a stresszt, ellazulást, bizalom- és örömérzetet okoz. Ezek után már érthető, miért ritkább a kutyatulajdonosok körében a szívinfarktus, illetve miért gyógyulnak meg hamarabb infarktus után a kutyagazdák.

A különleges kapcsolat eredete

Hihetetlen, hogy a kutyák mind közös őstől erednek, hiszen óriási a fajták közötti változatosság. Emiatt sokáig azt hitték, hogy bizonyos fajták a sakáltól származnak, mások esetleg a prérifarkastól. 

A molekuláris biológia fejlődésével azonban lehetővé vált a pontos leszármazás vizsgálata is, és a genetikai eredmények alapján teljesen bizonyos, hogy minden kutya őse kizárólag a szürke farkas, semmi más. 

Az azonban máig bizonytalan, hogy hol és mikor történt a farkas háziasítása. A régészeti leletek kevés támpontot adnak, mert a farkasszerű kutyák és a farkasok nem különböztethetők meg egymástól. Az első csontvázak, amelyek már nem farkasszerűek, 14-15 ezer évesek. Ennél régebben, amikor a háziasítás valójában megkezdődhetett, az emberek még vadászó-gyűjtögető életmódot folytattak. Valószínűleg az általuk hátrahagyott hulladékokon alakult ki a farkasoknak egy olyan populációja, amely már nem félte, hanem kereste az emberek közelségét. A kölcsönös szimpátia alapját az jelenthette, hogy a farkasok az emberekhez hasonlóan együttműködő csapatban, és nappal vadásznak. 

Az emberek sokkal hatékonyabb vadászok lettek a kutyák segítségével, és így több utódot hagyhattak maguk után. Néhány kutató szerint a mezőgazdaságra való áttérés is csak a kutyák segítségével volt lehetséges. Az emberek korántsem lehettek olyan hatékonyak a termőföldek védelmezésében és a jószágok terelésében, mint a kutyák. Talán az egész civilizációt a kutya háziasításának köszönhetjük, és a kutya nélkül még ma is vadászó-gyűjtögető törzsekből állna az emberiség...

Tanulékonyság, képezhetőség

Gyűlnek a bizonyítékok arról, hogy a kutya bizonyos tekintetben emberszerűbben gondolkodik, mint legközelebbi rokonaink a csimpánzok. A Max Planck Intézet kutatói a lipcsei állatkert csimpánzait és gazdákkal együtt élő kutyákat összehasonlítva például úgy találta, hogy a kutyák sokkal ügyesebbek, mint a csimpánzok, ha az emberek gesztusa alapján találhatnak élelmet. A kutyák még a tekintet irányjelzései alapján is jeleskednek a feladatban. 

Figyelemreméltó, hogy az emberek szivárványhártyája körül nagy, fehér ínhártya található, ami állatokra nem jellemző. Egyes elméletek szerint a fehér ínhártya és a sötét szivárványhártya kontrasztja az emberek közötti kommunikációt segíti. A kutya szívesen nézi az emberi tekintetet, a csimpánz viszont kerüli. Mivel a csimpánzok között sosem fordul elő, hogy az egyik egyed a másiknak akár mutatással, akár tekintettel jelezné egy táplálékdarab hollétét (az ilyesmit mindenki megtartja magának), a társak efféle jeleinek figyelése semmiféle előnnyel nem járna. 

A kutyák élete azonban egészen más: esetükben az életben maradást az biztosítja, ha hatékonyan együttműködnek a gazdájukkal, és fogékonyak az emberszerű kommunikációs jelekre. A kutyák olyannyira kitűnnek ezekben a készségekben, hogy némely példányaik még a szókincs terén is felveszik a versenyt akár egy két éves gyerekkel. Egy Bécsben élő border collie, Betsy több mint 340 (!) tárgyat ismer fel a nevéről. 

Egy átlagos kutya jó, ha a labdát és a pórázt megkülönbözteti... De ennél is elképesztőbb, hogy Betsy akkor is a megfelelő tárgyat apportírozza, ha csak a tárgyról készült fotót, vagy a tárgy kicsinyített mását mutatják neki. Egy ilyen jel (ikon), hasonlít a jelölt tárgyra, de nincs fizikai kapcsolatban vele. Ez a kutya az jelek értése terén olyan intelligenciáról ad számot, amit még csak nem is sejtettünk.

Veleszületett vagy tanult képességek? 

Az emberszerű képességek származhatnak onnan is, hogy a kutya emberek között nő fel, és például a csimpánzok nem. Ahhoz, hogy kiderüljön, tanultak vagy öröklöttek-e a kutya különleges képességei, a kutya ősét, a farkast ugyanolyan módon kell nevelni és tartani, mint a kutyákat. 

Ebben az esetben bármilyen különbség a kutyák és a farkasok között csakis a háziasítás miatt módosult örökítő anyag kifejeződése miatt lehetséges. Budapesten, az Etológia Tanszéken, ahol az ugatásos kísérletek is zajlanak, sor került egy efféle összehasonlításra. Mivel a farkasok csak akkor válnak igazán szelíddé, ha szemkinyílás előtt kerülnek emberhez, és a testvéreiktől elkülönítve nevelik őket, az összehasonlításhoz használt keverék kiskutyákat is ugyanúgy nevelték fel a kutatók. 

Kiderült, hogy az ily módon szelídített farkasok az állatkerti példányokhoz képest jóval kevésbé féltek az idegen emberektől és tárgyaktól (sőt, vonzódtak hozzájuk), de az agressziójukat korántsem kontrollálták annyira, mint az ugyanúgy nevelt kutyák, és az ember kommunikációs jeleinek követésében sem voltak hatékonyak, mert nem érdeklődtek az emberi tekintet és gesztusok iránt. A kutya tehát nem enkulturált, emberszerűvé nevelt farkas, hanem más, az emberrel való együttműködésre hajlamosító géneket hordozó faj.

A háziasítás egy lehetséges története

Szibériában, ötven évvel ezelőtt szovjet prémróka-tenyésztők arra kértek egy genetikust, segítsen nekik egy kezelhetőbb állomány kialakításában, mert a rókák szinte összetörik magukat a ketrecben, annyira félnek a gondozóktól. 

Beljajev azt javasolta, hogy csak azokat az egyedeket tenyésszék tovább - egy évben az állomány 5-10%-át - amelyek a legkevésbé húzódnak el a ketrecük mellett álló emberektől. Nem telt bele 30 év, és szinte a teljes állomány viselkedése gyökeresen megváltozott. A gondozókat farkcsóválva, nyüszítve üdvözölték az állatok, és alig várták, hogy kézen, arcon nyalhassák őket. De, érdekes módon nem csak az állatok viselkedése, hanem a külleme is megváltozott: némelyiknek lógó füle lett, bundájukban fehér foltok jelentek meg, a farkuk felkunkorodott, a lábak rövidültek, évi egy helyett már kétszer tüzeltek. Vagyis, kutyaszerűek lettek. 

Könnyen lehet, hogy a kutyák is így alakultak ki a farkasokból, és a küllem változatossága pusztán a szelídségre történő kiválogatódás mellékterméke. A vad és a szelíd típusú rókák genetikai állományának összehasonlításával a szelídség génjei is feltárhatók. Valószínűleg nem új gének megjelenéséről van szó, hanem olyan módosulásáról, amelyek az egyedfejlődést szabályozzák. Úgy tűnik, hogy a kutyák és a szelíd típusú ezüstrókák viselkedése megőrzi kölyökszerű vonásait ivarérett korban is.

Miért tartjuk ellenállhatatlanul dédelgetnivalónak a kutyákat? Az Oxfordi Egyetem kutatója szerint azért, mert a kutyák nagyon sok kölyökszerű vonást hordanak magukon - különösen az ölebek. 
Nagy szemeik és nagy, lelógó füleik vannak, amelyek saját utódainkra emlékeztetnek bennünket. Modern képalkotó eljárásokkal kimutatható, hogy kisbabák arcának szemlélésekor az agy elülső lebenyén, az orrnyereg feletti részen agyi aktivitás zajlik. Feltételezhető, hogy ugyanez a terület lép működésbe kutyaképek láttán is, de a pontos eredményekre egyelőre várnunk kell. 
A kutatók arra is felhívják a figyelmet, hogy a kutya valójában a gyerekeink helyére pályázik. Saját utódait is velünk nevelteti fel, mint a kakukk, amikor más madárfaj fészkébe rejti tojását.
A kutyafajták genetikai betegségének haszna
A fajták kialakulásához vezető beltenyésztés azzal is együtt jár, hogy bizonyos öröklött betegségek felhalmozódnak egy-egy fajtában. Mivel ma már a kutyák teljes örökítő anyagát ismerjük, a beteg és az egészséges kutyák összehasonlításával kiszűrhető, hogy melyik kromoszóma mely szakaszához köthető a betegség. A kutya genetikailag sokban hasonlít az emberhez, ezért számos kutyabetegség az emberben is ugyanúgy működik, mint a kutyában. A kutyafajták által hordozott genetikai betegségek tehát végső soron az emberek gyógyítását is segíthetik. A kutyák jót tesznek az egészségünknek.

Világszerte hétszáz milliónyi kutyatartó egyéni tapasztalata is alátámasztja, hogy kutyát tartani jó. Szeretet adhatunk, és feltétel nélküli szeretetet kapunk viszonzásul. A kutya veleszületett készségei már kölyökkorától kezdve az emberéhez hangolják viselkedését. A kutya kutatása az emberi elme, civilizáció és betegségek mélységeibe enged bepillantást. Sokféle állattal keveredhetünk jó viszonyba, de semelyikkel sem alakulhat ki olyan különleges, bensőséges kapcsolatunk, mint legelső háziállatunkkal.