Kincset érő emberi történetek tucatjai rejtőznek a hatalmas tömegben

Spontán ötletként pattant ki a gyerekgondozó párként London külvárosában dolgozó Miklósi Ede és Legler Anikó fejéből néhány hete, hogy munkaadóik május második felére esedékes szabadságolása és elutazása idejére valami különleges kalandba vágjanak.

A fiatalok egy esti kocsmázás közben vetették fel az – akkor még konkrétumok nélküli – elképzelést a közelükben dolgozó pincér barátjuknak, Somogyi Tamásnak, aki a trió egyetlen római katolikusaként gondolkodás nélkül a „stoppolós zarándoklatot” javasolta.

Az alapkoncepció részleteinek kidolgozására kevés idő állt rendelkezésre, tulajdonképpen csak az indulás napja – május 10. – volt biztos. „Csütörtök estére összeállítottuk a hátizsákjainkat, két-két váltónadrággal és pólóval, esőkabáttal, minimális étellel, folyadékkal, összesen háromszáz euróval, egy-egy Egyesült Királyság zászlóval, és péntek reggel úgy találkoztunk Tamással” – elevenítette fel a „rajt” körülményeit Ede. Péntek estére ért a hármas Doverbe, de az éjszakai komp – és átkelés – helyett a fehér sziklákhoz mentek. „Azt hiszem a legelső fuvart volt a legnehezebb összekaparni. Legalább négy órája várakoztunk, mikor felvett egy doveri szállítmányozó” – kapcsolódott be a beszélgetésbe Anikó.

A fiatalok a szabadban töltött éjszaka után szombaton jutottak át a franciaországi Calais-ba, ahol „rájuk mosolygott a szerencse” – egy bulgár kamionsofőrhöz kérezkedtek fel, aki – fura módon – a beszálláskor kézzel-lábbal elmagyarázott müncheni cél helyett Drezdában ébresztette fel az elszenderedett kalandra indultakat. „Eléggé hidegzuhanyként ért, mert egyrészt felborult az egész tervünk, másrészt a sofőr elég gorombán kikövetelte az üzemanyagköltség egy részét. És haragudtunk Tamásra, mert ő lett volna a strázsa, de nem bírta nyitva tartani a szemeit” – mesélte nevetve Ede. A kitérő megcsapolta a költségvetést is, mivel az utazók felfrissülésre és kényelmes alvóhelyre vágyva az idegen városban egy borsos árú hotelbe tévedtek be. Hétfő reggel szavazás döntött arról, hogy a 40-es – München felé vezető – európai út helyett az 55-ös, prágai aszfaltcsík mellett próbálkozzanak.

„Prága mindig vonzott engem és Edét is, de még soha nem jártunk ott, ez volt a mérvadó” – árulta el Anikó. Fortuna közbenjárásának hála végül Brno lett a cseh főváros helyett. A fiatalok szerint ez volt az út legjobb része, ideiglenes pilótájuk nem csak megvendégelte és elszállásolta őket, de be is ajánlotta egy Pozsonyba tartó barátjához. A szlovák fővárosból vonattal utaztak Bécsbe, onnan egy osztrák-magyar párral csütörtök délutánra már Berettyóújfaluba érkeztek. „A szüleim végig nagyon aggódtak. Mikor megtudták, hol tartunk, ragaszkodtak hozzá, hogy utánunk jöjjenek” – osztotta meg a hármas lány tagja. A családi fuvar egészen Kolozsvárig tartott ki, ott, feltöltött pénztárcával és gyomorral mindössze néhány perces hüvelykujj-mutogatás után felvette őket egy Csíkszereda érintésével Bákóba tartó minibusz sofőrje.

A kilenc országot érintő kaland péntekre elérte célállomását. „Nem szégyen, eléggé büdösek, kimerültek, lestrapáltak voltunk, de ami szombaton Csíksomlyón fogadott, egyszerűen megsemmisített minden korábban átélt nehézséget. Az a végtelen összetartó erő és szellemi felüdülés olyan páratlan kincs, amire a világ összes többi nemzete csak irigykedve tekinthet” – hangsúlyozta Tamás. Társai – annak ellenére, hogy protestánsak – heves bólogatással értettek egyet. „A magyar nemzeti és a székely zászlók gyűrűjében állni a kék-fehér-piros lobogónkkal, körülvéve több százezer olyan emberrel, akik hitét évről évre megszilárdítja a közösen átélt alázat, kimondhatatlan érzés. Vissza fogunk térni ide, ahol – szerintem felekezeti hovatartozástól függetlenül – megmutatkozik, mennyire erős is a magyarság. Rajtunk kívül még több brit zászlót is láttunk, a többi országokról nem is beszélve” – zárta beszélgetésünket Ede.

A társaság egy frissen, búcsú utáni ebédelés közben köttetett barátságból adódóan Csíkszentmártonon talált szállást. Vasárnap este vonattal utaznak vissza Nagyváradra, majd néhány otthon, a családdal töltött napot követően egy szigetországba tartó repülőre szállnak.