Lóra, indulj! Parancsolta egy aprótermetű és igen rossz magyar kiejtésű tábornok Székelykeresztúron annak a 3500 fős haderőnek, amellyel az Erdélyben állomásozó erős cári és császári csapatokat igyekezett feltartóztatni, megzavarni. Napra pontosan 160 éve hangzott el Bem József tábornoktól e parancs, amikor már igencsak gyülekeztek a viharfelhők Székelyföld felett.

A májusi orosz intervenció következtében majdnem minden hadszíntéren többszörös fölénybe kerültek a szabadságharc ellen küzdő csapatok, ez így volt az erdélyi csatatereken is. A magyar esélyeket tovább rontotta, hogy az erdélyi románság nagy része fegyvert ragadott és az ellenük bevetett 10.000 fős nagyságrendű honvéd (mai szóhasználattal élve inkább: partizánvadász) alakulatok tovább csökkentették az amúgy sem túl nagy számú forradalmi sereget.

Segesvár látképe 1840 körül

Bem amiatt is ráncolta homlokát, hogy harcedzett elit egységei messze, a Temesközben és Gyulafehérvár környékén tartózkodtak, egyelőre tartalékban. Persze a baj nem jár egyedül, a Kemény Farkas ezredes parancsnoksága alatt álló kolozsvári hadosztály az ütközet napján csak Marosvásárhely határáig ért, így a parancs ellenére nem tudott csatlakozni Bem apó seregéhez.

A Dobay alezredes vezette dandárt kozák csapatok szórták szét, ezzel is fogyasztva a magyar győzelem esélyét. Mintha ez nem lett volna elég, taktikai okokból egy zászlóaljat a Gál Sándor vezette székelyföldi hadosztály segítségére kellett küldeni, ezzel is csökkent a hadra foghatók száma. De a szekerén zötykölődő apró lengyel főtiszt a baljós jelek ellenére kiadta a tőle megszokott támadási parancsot.

Rövid ágyúzás után, 11 órakor a 2400 fő összlétszámú besztercei, székelyföldi és nagyszebeni hadosztály nagyrészt újonc katonáiból 3 század futva elindult az orosz gyalogság ellen. Nincs is meglepőbb, amikor 3 gyalogos századnyi katona rohamot indít a tízezres nagyságrendű ellenség felé.

Az orosz parancsnok, Alexandr Nyikolajevics Lüders tábornok (képünkön) nem is igen értette az okát, kezdetben valami fortélyos hadicselre gondolt. Zavarodottan kezdte az orosz fél is az ütközetet, nehezen tudták elhinni, hogy 6 fontos ágyúkból álló magyar üteg tüzet nyithat és kárt tehet az orosz gyalogságban. Az igazi hideg zuhany akkor érte az orosz főtiszteket, amikor a kigúnyolt, házilag barkácsolt ágyúk első lövése pontosan a vezérkari tisztek között aratott ”sikert”, megölve Szkarjatyin tábornokot, a vezérkari főnököt.

Igen, jól gondoljátok: Gábor Áron székely ezermester ágyújából történt a pontos és szerencsés lövés. Az ágyúöntő mester a csatában már nem tudott részt venni, pár héttel korábban halt hősi halált Kézdivásárhely mellett, de az általa kiképzett tüzérek jól mutatkoztak be az oroszoknak. Persze a vezérkar lefejezése még nem dönthette el a harcot, ezért megkezdődött a közelharc, a tüzérségi előkészítés után a három székely század feltűzött bajonettel megérkezett az

Ördögerdőben rejtőzködő háromszoros túlerőben lévő orosz gyalogság ellen. Szuronyroham, közelharc, órákon át tartó vérengzés sem tudta eldönteni a csatát, mígnem a délutáni órákban Lüders rájött, hogy a magyar csapatok kifulladtak és már nem remélhetik a Marosvásárhely felőli lezárt útról érkező erősítést. Balszerencsére a középen elhelyezett rézágyúk közül is már több (négy a tizenhatból) szétrepedt a folyamatos ágyútűztől, ezért a frontvonal minden szakaszán megroppanni látszott a magyar arcvonal.

Bem, bár nem adott parancsot a visszavonulásra, délután egykor magához kérette kedvenc őrnagyát, Petőfi Sándor segédtisztet, és parancsot adott neki a menekülésre. Petőfinek nem volt már meg a lova, 1849 tavaszán a szülők hirtelen halálából adódó temetési költségek miatt el kellett adnia. A csatatéren ötkor a támadásra indult négy dzsidás század védelmében az előretolt orosz tüzérség lőni kezdte a magyar főtiszti állást. Bem szekerét is találat érte, aminek következtében a lőszerekkel teli szekér felrobbant. Bem szekerének látványos robbanása után már nem volt erő, ami a székely-magyar katonákat a harctéren tartotta volna, általános megingás és zűrzavaros visszavonulás következett.

Petőfi ekkor még várakozva tekintette a csatát Sár-patak hídján, ahol 200 székely újonc 800 dzsidással küzdött, csak egy katonaorvos intő szavára kezdett futni Fehéregyháza irányába. Bem – aki csodálatos módon túlélte a robbanást – parancsot adott a tüzérségnek (egy tucat megmaradt ágyúval), hogy fedezze a visszavonulást, ám a hirtelen rájuk rontó dzsidások támadása fejvesztett visszavonulásra kényszerítette a honvédeket. Ekkor már menekült, ki hogy tudott, szekéren, lovon vagy futva. A Fehéregyháza felé futó katonák egymást is gátolták a menekülésben, a hihetetlen zűrzavarban ráadásul a menekülő huszárok gyakran zilálták szét a futó honvédeket.

A dzsida szó lándzsát jelent. A dzsidások a könnyűlovasság ulánus (németül ulan, angolul lancer) egysége, amelynek fő fegyvere ellentétben a szintén könnyűlovas huszárokkal, a lándzsa volt. Ezt a fegyvert az alakzatban lévő ellenséges gyalogsági formációk felbomlasztására (döfésre) lehetett nagyon eredményesen használni. A korabeli gyalogsági tűzfegyverek sajátossága miatt ugyanis az alakzatba összerendeződni képtelen gyalogság tűzereje töredéke az alakzatban állókéval szemben, valamint a formációt fel nem vevő gyalogosok fokozottan kiszolgáltatottá válnak a lovasság rohamainak. Szintén alkalmas volt az ulánus lovasság üldözésre, felderítésre nagy mozgékonyságuk miatt. Az alábbi képen kozák ulánusokat láthatunk négy egyenruha változatbana napóleoni háborúk idején . 

Ám akadt pár higgadt és bátor ember is, a 88. zászlóalj Kozma Dénes nevű hős hadnagya egy század maradékával öt alkalommal is vissza tudta fordítani a dzsidások rohamát. A lovon vágtató, majd a lováról leszállva egy mocsárban megbúvó Bem életét Daczó Zsigmond székely-huszár testőr őrnagy (aki bizonyára komolyan vette testőri hivatását) mentette meg a késő esti órákban, ám az ő hősiessége is eltörpül Zeyk Domokos százados (képünkön) példája mellett.

A kozákok (más források által dzsidásként említett orosz lovasok) körbevették az oroszlánként küzdő századost, és egy fertályórán keresztül igyekeztek fogságba ejteni, de ez a tiszt szándékával nem esett egybe, így hát egyre több dzsidás halt vagy sebesült meg a kísérlet eredményeképpen. A hős százados leglátványosabb huszárvágásával orrvonalban metszette le egy dzsidás fejét sapkástul, amivel rögtön megcsappantotta az ellene irányuló harci kedvet, de olyan szoros gyűrűbe fogták, hogy abból kitörni nem tudott.

Egy orosz tiszt, látva kilátástalan küzdelmét, franciául felszólította a hatalmas sárga telivér lován ülő Zeyk Domokos századost, hogy adja meg magát. Az óriási termetű huszártiszt kardja eltörése után is folytatta a küzdelmet, dupla csövű pisztolyával először egy dzsidást, majd saját magát is átsegítette a túlvilágra. Emlékművén a következő sírfelirat áll:

„Kozákok erre közrefogták,

Hogy élve ejtsék fogságba őt,
Ő küzd magát meg nem adva,
Aztán saját szívébe lőtt.”

A bécsi titkos levéltárban található okmány szerint „Azonnal, mihelyt a felkelősereg maradványai a bekövetkezett lovassági roham után a július 31-én Segesvár mellett vívott ütközetben Héjjasfalva felé menekültek, kozákrajok keltek át Fejéregyházán és Fejéregyháza fölött a Küküllőn is, ily módon elvágták nagyon sok menekülőnek az útját; ezeket mindjárt le is kaszabolták.” Lánglelkű költőnket, Petőfi Sándort menekülés közben a Héjjasfalva felé vezető úton, az Ispánkút közelében szúrták le dzsidások, beteljesítve saját haláláról írt jóslatát.

A Morvai féle fogságbeesési feltevésről nem kívánok értekezni, pár kommentelő úgyis megteszi helyettem. A halott Petőfiről Heydte osztrák őrnagy így írt: neki a fogoly magyar tisztek „az alacsony termetű, vézna, sárgás bőrű, szakállas”, mellén átszúrt felkelőt Petőfivel azonosították a személyleírás alapján. Egyéb bizonyítéknak a holttest mellett talált fontos iratot tekintették: Kemény Farkas jelentése volt Bemhez a csapatok állásáról, ez Petőfinél mint segédtisztnél valószínűsíthető. Petőfi, Zeyk és tiszttársaik mellett a magyar veszteség 1500 fő, az orosz veszteség ennél jóval csekélyebb, 400 fő körüli.

Nyugodjanak békében, őrizzük emléküket, ha arra jártok, rójátok le a kegyeleteteket.