Ma kora délután indul útnak Klein Dávid hegymászó, aki a Mount Everest oxigénpalack nélküli megmászására készül a SPAR Everest Expedíció keretében.

A hegymászó hétfőn reggel érkezik meg Nepál fővárosába, Katmanduba, ahonnan a különböző engedélyek megszerzése után indul tovább Tibetbe.

Az 5200 méteres magasságban lévő alaptábort a tervek szerint - a szükséges akklimatizációs szünetek beiktatása után - április 15-én vagy 16-án éri el, majd néhány nap múlva megkezdi az előretolt alaptábor kiépítését 6400 méteres magasságban.

A következő hetekben építi ki a hegyi táborokat - 7050, 7800 és 8300 méteren -, a csúcstámadás május végén, június elején várható. 

Amennyiben Klein Dávid sikerrel jár, akkor ő lesz az első magyar hegymászó, aki oxigénpalack nélkül jut fel a világ legmagasabb pontjára, a Mount Everest 8848 méteres csúcsára. Ez a világon eddig összesen csak mintegy 200 embernek sikerült.

MTI Létrehozás: 2014.04.06. - 09:17

A CSOMOLUNGMA

A Csomolungma (Qomolangma, Sagarmatha, angol nyelvterületen Mount Everest) a tengerszinttől számítva a legmagasabb hegy a Földön. A Himalája hegység része. Csúcsán halad át Kína és Nepál határvonala. A hegy 8848 m magas (2010-es nepáli mérés szerint; más mérések során 8840 és 8850 m közötti magasságot állapítottak meg^[1]), és évente kb. 4 milliméterrel nő.^[2] A Csomolungma név tibeti eredetű, jelentése „a Föld istenasszonya”.

Elhelyezkedése

Csomolungma Pozíció Nepál térképén

é. sz. 27° 59′ 17″, k. h. 86° 55′ 31″Koordináták: é. sz. 27° 59′ 17″, k. h. 86° 55′ 31″ térkép ▼

Térkép

Légifelvétel a Csomolungmáról

Megmászása

A déli és északi hegymászó útvonal a Nemzetközi Űrállomásról

Az első próbálkozás

1924. június 8-án George Mallory és Andrew Irvine (mindketten az Egyesült Királyságból) kísérelték meg a csúcs elérését, de soha nem tértek vissza. Noel Odell, az expedíció geológusa naplójában azt írta, hogy „látta Malloryt és Irvine-t a gerincen, a végső piramis lábánál” aznap 12:50-kor.

1979-ben a kínai Wang Hongbao egy kísérőjének elárulta, hogy 1975-ben talált egy holttestet, akiről úgy gondolja, hogy Irvine, ám egy nappal azelőtt, hogy pontosan behatárolhatta volna a területet, meghalt.

1999-ben a Mallory és Irvine Kutató Expedíció megtalálta Mallory holttestét, a régi kínai tábor közelében. Mallory ruházatának és holtteste környékének átkutatása után azonban fényképezőgépe nem került elő, a benne lévő film előhívása és az esetleges csúcsfotók előkerülése bizonyítékként szolgálhatott volna, hogy valóban feljutott a csúcsra. Feltételezések szerint azonban Irvine-nél is lehetett a gép, akinek azonban ezidáig nem találtak még a holttestét. Mallory-nél leveleket, karórát, magasságmérő (mindkettőt mutatók nélkül) és egyéb személyes tárgyakat találtak.

Lányának elmondása szerint Mallory egy fényképet vitt magával feleségéről, melyet a csúcs elérése esetén fennhagyott volna, ezt sem találták meg holttesténél, ugyanakkor a csúcsot később sikeresen elért hegymászók sem jelentették, hogy látták volna. A Mallory zsebében talált védőszemüveg is arra enged következtetni, hogy Irvine-nel együtt felmásztak a csúcsra és a visszaúton, amikor már sötétedni kezdett,^[8] ereszkedés közben érte őket a tragédia.^[9] Azonban ezek csak feltételezések és mindezidáig nem sikerült bizonyítani, hogy ők értek volna fel a csúcsra elsőként.

Irvine földi maradványainak hollétét még mindig homály fedi. 2010 januárjában Tom Holzel amerikai történész közzétett egy feltételezést Irvine holttestének helyéről, amelyet expedícióval akar igazolni.^[10]

Hillary és Tenzing

Everest 3D

1951-ben egy Eric Shipton által vezetett expedíció érkezett meg Nepálba, hogy felmérjen egy új útvonalat a déli oldalon. Az expedícióban részt vett Edmund Hillary is.

1952-ben egy svájci expedíció próbálta elérni a csúcsot a déli oldalon, de Raymond Lambert és Tendzing Norgaj 200 méterre a csúcstól visszafordulásra kényszerült. A svájciak még abban az évben újra próbálkoztak, megint sikertelenül.

1953-ban a kilencedik brit expedíció, amelyet John Hunt vezetett, visszatért Nepálba. Hunt két kéttagú hegymászó csoportot választott ki a csúcs elérésére. Az egyik csoport sikertelenül tért vissza a hegyről. A következő napon a másik csoport próbált feljutni. 1953. május 29-én helyi idő szerint 11:30-kor az új-zélandi Edmund Hillary és a nepáli Tendzing Norgaj elérte az Everest csúcsát. Néhány évvel később Tenzing elismerte, hogy Hillary tette először lábát a csúcsra.

2003-ban, az első megmászás 50. évfordulójának ünneplése kapcsán Hillary fia Peter és Tenzing fia Jamling együtt sikeresen megmászták a csúcsot.

Magyar hegymászók kísérletei

A Mount Everest környezetének térképe

Az első magyar Csomolungma-expedíciót dr. Nagy Sándor vezette 1996-ban. Az expedíciónak végül nem nyílt alkalma csúcstámadásra. (Az expedíció egyetlen külföldi – osztrák – tagja a legmagasabb, 8300 méteres 3-as táborban életét vesztette.)

2001-ben két magyar expedíció indult a hegyre. A hegy tibeti normál útjával próbálkozó csapatot Mécs László vezette, a másik csapat viszont a Csomolungma legnehezebbnek tartott keleti (avagy Kangshung) falán mászott, Klein Dávid vezetésével. (Tibet, Kharta-völgy). A tibeti normál úttal próbálkozó csapat orvos-hegymászója, dr. Gárdos Sándor – vélhetően egy széllökés okozta zuhanást követően – életét vesztette.

Az első magyar, aki feljutott a csúcsra, a felvidéki Demján Zoltán volt 1984-ben, aki egy csehszlovák expedíció keretében ért fel.^[11]

Első magyar állampolgárként Erőss Zsolt érte el a csúcsot 2002. május 25-én.^[12]

Klein Dávid 2005 tavaszán ismét visszatért: egy nemzetközi expedíció tagjaként 8500 méterig jutott a hegy nepáli normál útján (egy szembevérzés és szaruhártya ödéma miatt oxigénpalackkal), amikor egy vihar és egy csapattársának halála miatt a visszafordulás mellett döntött.

Klein Dávid 2006 tavaszán – szólóban, palack nélkül – 8450 méterig mászott a tibeti normál útvonalat követve. Erős szél és mély hó késztette visszafordulásra.

2007 májusában Várkonyi László^[13] és Klein Dávid a tibeti normál úton 8600 méter fölé jutottak, ismét palack nélkül. A terveikhez képest késői időpont miatt a visszafordulás mellett döntöttek. (Seregi Tamás "magashegyi kalandor" a 7000 méteres Északi-nyeregig kísérte az expedíciót.)

A felsorolt expedíciós jellegű kísérleteken kívül Várkonyi László többször is (1999: 8650 m, 2000: 8400 m) próbálkozott a heggyel egyéni szervezésben. A csúcs elérésével hatszor próbálkozott. 2002-es eredménye^[14] a jelenlegi magyar magassági rekord az oxigénpalack nélküli mászást tekintve.

2007. május 23-án 6:50-kor (nepáli idő) Jelinkó Attila a déli útvonalon, Nepál felől megközelítve a csúcsot, oxigénpalackkal ért fel a Mount Everest tetejére. Ezzel ő a második magyar hegymászó, aki felért és az első amatőr is.

8600 méter felett eddig négy magyar hegymászó fordult meg palack nélkül: Ács Zoltán, Erőss Zsolt, Klein Dávid és Várkonyi László. Az Everest palack nélküli megmászása továbbra is élénken foglalkoztatja a magyar expedíciós hegymászókat.

2009. május 21-én Ugyan Anita első magyar nőként, egy nemzetközi expedíció tagjaként feljutott a Mount Everestre.^[15]

2010. március 25-én Várkonyi László és Klein Dávid indult el Budapestről, hogy a magyar hegymászók közül elsőként oxigénpalack nélkül hódítsák meg a világ legmagasabb hegyét.^[16] Április 26-án délben azonban tragédiába torkolt a csúcskísérlet. Várkonyi László eltűnt, Klein Dávid könnyebb sérüléseket szenvedett.^[17]

Everest-tragédiák

Az 1996-os mászószezon a hegymászás fekete éve: 19 hegymászó halt meg úton a csúcs felé. Május 10-én több hegymászót kapott el egy vihar a csúcs közelében, közülük nyolcan meghaltak. A halottak között volt a tapasztalt Rob Hall és Scott Fischer, akik fizető expedíciót vezettek a csúcsra. A tragédia nagy nyilvánosságot kapott.

Jon Krakauer újságíró, aki az Outside magazinnak dolgozott, Hall csoportjában volt. Később egy könyvet jelentetett meg tapasztalatairól Ég és jég címmel (eredeti: Into Thin Air). 2004 májusában Kent Moore és John L. Semple a Torontói Egyetemtől úgy nyilatkozott a New Scientist magazinnak, hogy az időjárási feltételek vizsgálata szerint a tragédia napján az oxigén szintje 14%-kal alacsonyabb volt a szokásosnál.

A 2006-os mászószezon végéig 2062-en érték el a csúcsot, akik közül 972-en 1998 óta. 2010-ig 216-an haltak meg mászás közben, körülbelül 120 test még mindig odafenn van.^[18] A hegyen olyan nehéz körülmények uralkodnak, hogy sok holttest még mindig ugyanott van és a hagyományos útvonalakról könnyen észre lehet venni őket.

A legtöbb expedíció oxigénmaszkot és oxigéntartályt visz magával 8000 m fölé. Ezt a régiót nevezik „halálzónának”. Az Everestet meg lehet mászni kiegészítő oxigén nélkül, de különleges felkészülést igényel és nő a kockázat is. Alacsony oxigénszinten nehéz tisztán gondolkodni, és a rossz időjárásban, alacsony hőmérsékleten és a nehéz útvonalakon gyakran kell gyors, pontos döntést hozni.

Extrém sportolók

Az egyetlen extrém síelő, akinek sikerült lejutnia a Mount Everestről, a szlovén Davo Karničar. 2000. október 7-én, Elan léceken, a világon elsőként síelt le az akkor 38 éves sportoló a 8848 méteres csúcsról öt óra leforgása alatt az 5300 méter magasban lévő alaptáborig anélkül, hogy síléceit akár egyszer is levette volna.^[19]

Az első deszkás lesiklást a francia Marco Siffredi hajtotta végre 22 éves korában. 2001. május 23-án az Everest északi oldalán, a Norton Couloiron ment le az alaptáborig Elan deszkán.^[20]

Az orosz Valerij Rozov 48 évesen a Mount Everest északi oldalán lévő egyik szikláról, 7200 méteres magasságból hajtott végre bázisugrást, ennél magasabbról előtte még senki sem ugrott. Egy percen át repült mínusz 18 fokban, siklóruhában, elérte a 200 km/órás sebességet is. 5950 méteren ért földet, a Rongbuk-gleccseren.^[21][22]

Halálzóna

A hegymászásban „halálzónának” hívják azt a magassági tartományt, ahol a levegő olyan ritka, hogy az ott található oxigénmennyiség nem elegendő az emberi élet fenntartásához. Ezt a magassági zónát egyesek 8000 m (26 000 láb) magasságtól számítják (kevesebb mint 356 millibar atmoszferikus nyomás). Mások már alacsonyabb (7500 m körüli) magasságtól számítják a halálzónát.

A halálzóna lényege, hogy nem lehet hozzá akklimatizálódni, vagyis nem lehet hozzászoktatni a szervezetünket az ebben a magasságban való tartós életben maradáshoz. A testünk itt gyorsabban éli fel a tartalékait, mint ahogy azt pótolni tudnánk természetes úton. Mesterséges (palackos) oxigénbevitel nélküli hosszan tartó ittlét előbb a szervezetünk működésének folyamatos leállásához, eszméletvesztéshez, és végül halálhoz vezet.

Az oxigénpalack használata nélküli munkabírást rengeteg belső tényező (szervi, biológiai, fizikai és pszichés adottságok, edzettség, a vér oxigénszállító képessége – VO₂ max, stb.) és külső tényező (mászási körülmények, mászási előzmények, időjárás, felszerelés, stb.) együttesen befolyásolja, ezért csak különleges adottságú és szerencsés emberek képesek oxigénpalack nélkül eredményesen mászni a halálzónában.

A nagy magassági mászások során sok haláleset tudható be a halálzónának, közvetlenül (testünk működésére hatva, az életfunkciók elvesztésével – gyakori a különböző gyors lefutású ödémás elhalálozás) vagy közvetve (a testünkre és a pszichénkre hatva: fáradással, koncentrációromlással vagy rossz döntéshozatallal összefüggésben).

Ezt befolyásolják még egyéb külső tényezők is (széllökések, szélvihar, hóvihar, szélsőségesen alacsony hőmérséklet, terepviszonyok, fényviszonyok, stb.) amik kicsúszáshoz, eltévedéshez, kihűléshez, fagyáshoz, hóvaksághoz, stb. vezethetnek, amelyek mind végzetesen befolyásolhatják életben-maradási esélyeinket a halálzónában.

Reinhold Messner az első olyan ismert hegymászó, aki oxigénpalack használata nélkül többször is járt a csúcson.

Kultúra

A nepáliak nemzeti büszkeségüknek tekintik a hegyet, ezért a nepáli rúpia bankjegyein a köztársaság kikiáltása után a hegyet helyezték el az előlapokon.

Jegyzetek