A tavaszi-nyár eleji időszakban egymás után következő ünnepekhez kapcsolódó hosszú hétvégék a szabadba csábítják a hegyi túrák kedvelőit. Lelkes kis csapatunkkal egy korai ébredést követő fárasztó utazás után ezúttal a Szlovák Paradicsomba, vagy ahogy Hajts Béla annak idején nevezte, Felső-Magyarország Paradicsomába indultunk.
Kora nyári melegben az Iglóhoz tartozó Csingó nevű turistaközpontból vágtunk neki a hegység legnagyobb vízesését rejtő völgyébe, a Sólyom-völgybe (Sokolia dolina) vezető túrának. Túránk első fél órája a Hernád mentén kényelmes, széles erdei úton a kék jelzésen vezet, majd a Tamásfalvi-kilátó sziklafala alatt balra elágazó Fehér-patak-völgyében összeszűkül a zöldre váltó ösvény. Ebben a völgyben a Fehér-patak folyik végig, amely közvetlenül a Tamásfalvi-kilátó alatt ömlik a Hernádba. A jelzett turistaút részben a patak feletti domboldalon hullámzik, részben a patak mentén kiépített doronglétrahidakon vezet. Ezek a doronglétrahidak a Fehér-patak-völgyének legszebb részei, sajnos azonban évről-évre kevesebb van belőlük. Jó tíz évvel ezelőtt még több tucat méter hosszban követték egymást a patak fölé benyúló fémszerkezeteken fekvő doronglétrák, mára ezek nagy részét leszerelték, helyette az erdőben jelölték ki az út nyomvonalát. Ez a változás leginkább a Kyseľ-völgy torkolata közelében látható, ahol rozsdásan árválkodnak az egykori gyalogjárókat tartó vasszerkezetek.
Két rozsdás, de biztonságos hídon kelünk át a patakon, majd egy újnak látszó doronglétrahídon átjutva ismét a bal parton találjuk magunkat. Ezután még egy vashíd következik, ez azonban vakvágány, itt nem kell átmenni (mint kiderült, ezt az előző doronglétrahíddal váltották ki, melyet azonban semmilyen tábla nem jelez). A fantomhidat elhagyva egy-két perc múlva, az indulástól számítva mintegy két óra elteltével érkezünk mai túránk célpontja, a Sólyom-völgy széles torkolatához.
Innentől kezdve teljesen megváltozik az út karaktere. Az alsó részén meglehetősen széles patakvölgy, melyben az egyirányú sárga jelzésen mehetünk végig, egyre jobban összeszűkül, egyúttal egyre meredekebbé válik. Jobb oldalt mind nagyobb sziklafalak emelkednek, melyeken csapadékosabb időszakban kisebb-nagyobb vízesések láthatóak. Ezek egyike az Oldalsó-vízesés, melyet azonban ezúttal nem láthattunk, mivel mindegyik szikla teljesen száraz volt. Ezt a vízesést sajnos táblával sem jelzik a nemzeti park munkatársai, így csak találgatni lehet, vajon melyik is lehet a völgy első, 8 méter magasnak jelzett vízesése.
A torkolattól kb. negyedórai séta után érkezünk meg a Sziklás-vízeséshez (Skalný vodopád). Ezt a 3,5 méter magasságú vízesést már a sziklára erősített tábla is jelzi, mellette elvileg egy, a hegyoldalnak támasztott doronglétrán lehetne feljutni. De csak elvileg, mivel a doronglétra olyan rossz állapotban van, hogy azon feljutni a hiányzó fokok miatt egyrészt szinte lehetetlen, másrészt elég veszélyesnek tűnt. Így aztán a feljáró mellett kitaposott sáros hegyoldalban a gyökerekben kapaszkodva küzdöttük fel magunkat a vízesés fölé. Ilyenkor azért megkérdezném a nemzeti park munkatársait, mire is költik a belépődíjakból befolyó pénzt, hiszen azt elvileg a turisták biztonságát szolgáló eszközök karbantartására, felújítására kellene költeni…
A küzdelmes feljutást ismét mintegy negyedórás, egyre meredekebb emelkedő követi, melynek végén a sziklafalra erősített láncok segítik a meredek, csúszós sziklán történő feljutást. Ennek tetején viszont már túránk csúcspontja, a szinte teljesen függőleges, a három egymás fölötti szintre tagozódó sziklaküszöbön lezúduló Fátyol-vízesés (Závojový vodopád) alá érkezünk. A vízesésen elsőként ifj. Mervay Sándor és társai jutottak át 1910-ben. Jelenlegi formájában, megfelelő technikai segédeszközökkel, így fém létrákkal, láncokkal és hidakkal felszerelve 1981-től látogatható. A több mint 72 méter magas vízesés nevét fátyolszerűen szétterülő vízsugaráról kapta. A vízesés mellett 9 különálló, 14 és 56 létrafok közötti magasságú vaslétrán, az ezeket összekötő, láncokkal biztosított sziklatálcákon, valamint 2 fémhídon jutunk fel annak tetejére.
Az összesen 264 létrafok leküzdése nagyjából fél órát vesz igénybe, ez a túra tériszonyban szenvedő turistáknak nem ajánlott. Talán az első, közel függőlegesen induló, tiszteletet parancsoló vaslétra a leginkább kitett, sokak szerint ez a legextrémebb létra a Szlovák Paradicsomban. A sziklafaltól több méternyire indul, és szép ívben hajlik rá a sziklára, a tériszonyosok ennél a létránál szoktak leginkább megijedni. A vízesés első két vaslétráját követő alsó hidat az idei tél vastag jégpáncélja alaposan megrongálta, a hídnak a sziklafal felé eső korlátját gyakorlatilag ráhajlította a hídra, így a hídon történő átjutás (annak jövőbeni helyreállításáig) fokozott figyelmet követel.
Szinte még fel sem ocsúdtunk a Fátyol-vízesés melletti feljutás adrenalin növelő hatása alól, máris egy újabb zuhataghoz, a 15 méter magas Felső-vízeséshez (Vyšný vodopád) érkezünk. Az előző vízeséshez képest könnyed levezetésnek tűnő vízesés mellett áll a völgy legmagasabb, 61 fokos létrája, valamint a felső sziklalépcső mellett még egy 20 fokos létra is következik, ezeket sziklatálcák és sziklahágcsók kötik össze. Az utolsó vízesést elhagyva szinte egyik pillanatról a másikra megérkezünk a völgy felső, az eddiginél sokkal szelídebb részébe. Ezen a ponton varázsütésszerűen megváltozik a völgy jellege: sokkal enyhébb emelkedésű és szélesebb lesz.
Az itt található, a szél által kidöntött fákat mintha direkt azért döntötték volna ide, hogy a fáradt turisták megpihenjenek a fárasztó létrázás után. Mi is így tettünk, mivel éppen déli 12 óra után voltunk, itt egy hosszabb pihenőt tartva igyekeztünk feltölteni lemerülőben lévő energiakészleteinket. A pihenő után némileg felfrissülve vágtunk neki a völgy zárlatáig vezető mintegy fél órás emelkedőnek, és a korábbinál jóval kisebb nehézségek árán délután egy órakor értük el a völgy végét jelentő útkereszteződést. Az előttünk álló hosszú visszaúttal is számolva az innen 5 perc járásra lévő Püspöki nyaraló nevű vadászház melletti padokon elfogyasztottuk jól megérdemelt ebédünket, majd elindultunk visszafelé.
A Szlovák Paradicsom legnagyobb vízesését rejtő völgyben tett túra után nincs más teendőnk, mint egy hosszú, nagyobbrészt erdei sétát követően visszajutni Csingóba. Erre vagy a Glatz-fennsíkon és a Menedékkő-fennsíkon, vagy pedig a Fehér-patak-völgyében, a Klauzy-víztározó irányába van lehetőségünk. Mivel bőven volt még időnk, mi ezúttal az első, hosszabb, de új útvonalon vezető visszatérés mellett döntöttünk, így a sárga, kék, újabb sárga majd piros jelzésen a Menedékkő-fennsíkra érkeztünk. Az itt pihenő turisták tömege láttán örömmel konstatáltuk, milyen jól döntöttünk, amikor az alig látogatott Sólyom-völgybe, nem pedig valamelyik tömegek által látogatott szurdokba indultunk.
A fennsíkon a Magas-Tátra látványa késztetett rövid pihenőre, és innen már csak a Hernádig vezető hosszú és fárasztó, az Ördög-sziget kilátópontja után egyre meredekebbé váló, az utolsó lépésig komoly összpontosítást igénylő fárasztó ereszkedés várt ránk a kék jelzésű erdei úton. Ezen is túljutva újabb Hernád parti sétával fejeztük be több mint 22 km-es túránkat. A 2,5 kilométer hosszúságú, 430 méter szintkülönbségű Sólyom-völgy leküzdése tiszteletre méltó teljesítmény gyereknek és felnőttnek egyaránt, de az élmények, melyeket ezen a napon szereztünk felülírják a fáradtságot és a térdek remegését is.
Lejegyezte: Nagy Árpád
Kommentáld!