 |
| Az Ojos del Salado Chilében |
Egy magyar magashegyi búvár, Tósoki Ernő 2016. február 21-én Chilében, az Ojos del Salado nevű vulkánon, 6.380 m tengerszint feletti magasságban – jelenlegi ismereteink szerint a világ legmagasabban fekvő merülhető állóvízében – sikeres búvármerülést hajtott végre. A feladat végrehajtásában Nagy Patricia hegymászó volt a segítségére. Az eddig világrekordként nyilvántartott 5.900 méter körüli eredményt érdemben 1982-óta senki nem tudta túlszárnyalni, noha egy 6.400 méter körüli merülés lehetősége – mint következő lépés – már legalább 15 évvel ezelőtt kirajzolódott. A merülés rendkívüli összetettségéről, nehézségeiről és rendhagyó kockázatairól, valamint az Atacama sivatagban uralkodó körülményekről tanúskodik, hogy csak sikertelen próbálkozásokról van tudomásunk, jóllehet a nemzetközi versenyhelyzet nagyon erős, de ismételt próbálkozásokról (a sajátjukon kívül) nincs tudomása a magyar párosnak. A szokásos 8-12 fős expedíciókkal ellentétben a magyar búvárok mindkét korábbi sikertelen próbálkozásukat is ketten hajtották végre, és a jelenlegi eredményes merülés is Patrícia segítségével zajlott le.
Dr. Tósoki Ernő és párja, Nagy Patricia a hegymászásnak egy meglehetősen különös formájával, az úgynevezett extrém magashegyi búvárkodással foglalkozik. Maga a tevékenység egyáltalán nem új keletű – bár a nehézségek okán talán kevésbé megszokott/ismert –, és neve ellenére legalább annyira szól a hegymászásról, mint a búvárkodásról. Az extrém jelző itt a magasságra vonatkozik, vagyis Ernő és Patrícia alapvetően az 5500 méteres magasság feletti merülésekre igyekszik specializálódni.
 |
| Merülés Chilében |
Ennek az elismerésre méltó teljesítménynek nem kevés tátrai vonatkozása is van, hiszen a két magyar extrém magashegyi búvár többek között a Tátrában is készült erre a nem mindennapi teljesítményre. Igaz, ott a szigorú szabályok szerint nem merüléssel, „csak” hegymászással, de amint azt a téma iránt érdeklődők bizonyára tudják, a hegymászás legalább olyan fontos szerepet játszik ebben a tevékenységben, mint a merülés.
Az alábbiakban a nem hivatalos Guinness rekordot felállító magyar magashegyi búvárok személyes beszámolója alapján ezúttal a felkészülést, annak is a Tátrában végrehajtott részét járjuk körül.
 |
| A Gasienica-Fekete-tó partján a Lengyel-Tátrában |
„Több mint 5 évvel ezelőtt kezdtünk el készülni ennek az eredménynek az elérésére. A felkészülés, miként maga az extrém magashegyi búvárkodás is meglehetősen szerteágazó tevékenység, melyre fizikális és mentális edzéssel, valamint célzott szerveket (pl. tüdőt) fejlesztő, illetve meghatározott probléma megoldását (pl. a szervezet hozzászoktatása az óriási hőingadozáshoz) célzó gyakorlatokkal lehet felkészülni. A környező magashegyek – így a Tátra is – a felkészülés során elsősorban a fizikai képességeink fejlesztésében, valamint a szélsőséges időjárási körülményekre történő felkészülésben jelentettek nagy segítséget.
 |
| Útban a Sas út beszállása felé |
A Tátrában a technikailag egyszerűbb csúcsokat egyfelől többnyire átlagos kondíciófejlesztés céljára használjuk, másfelől az időjárási körülmények változásait (amelyek a Tátrában meglehetősen gyakoriak, illetve gyorsak, és ez számunkra jelen esetben nagyon hasznos volt), illetve azok hatásait igyekszünk összevetni a saját, illetve felszereléseink képességeivel/határaival. Ennek megfelelően ezeket rossz/változékony körülmények között is látogatjuk, ilyen célból jártunk a Magas-Tátrában pl. a Tengerszem csúcson a szlovák oldalról.
 |
| Cipekedés No. 1. ... |
Mivel Chilében kettőnknek 100 kg körüli felszerelést kellett felcipelni közel 6400 méterre, általában a Tátrát is „nagy” zsákokkal jártuk. A jelentős teherrel történő mozgás azonban nem zárja ki a technikásabb terepeket, ezért muszáj fejlesztenünk ügyességünket is, természetesen főként – de nem kizárólagosan – terhelés alatt. Erre tökéletes pl. a Magas-Tátrában a Lomnici-csúcs normál útja, amit kifejezetten élveztünk.
 |
| Cipekedés No. 2. ... |
Nem csak a súly nehéz azonban, sokszor a magunkkal vitt felszerelések (pl. búvárpalackok) kiterjedése, alakja, érzékenysége is komoly kihívást jelent. Ezek kezelésére nem igazán vannak bevett módszerek, így gyakran a múltban (pl. múzeumi fényképeken) próbálunk kutatni, hogy a 8000 méteres csúcsok megmászói, legendás alakjai a kezdeti időkben milyen ötletekkel álltak elő palackjaik elhelyezésére. Mi vált be és mi nem. Ezek a tárgyak főként a kitett, meredek, szűk, sziklás peremeken, ösvényeken okoznak gondot. A Sas úthoz hasonló klettersteig jellegű utak kiváló lehetőséget biztosítanak az ilyen speciális felszerelés kezelésének, szállításának kitalálására, tökéletesítésére. Ott jártunkkor sajnos akkora hó volt, hogy csak a Sas út beszállásáig (Zawrat-hágó) kockáztattuk meg a túrát, és később, a Triglavon klettersteigeztünk. A köd, a szél és a mély hó együtt ugyanakkor mindig kiváló erőnlét és tájékozódási készség fejlesztő, valamint kiváló felkészülési lehetőség a vészhelyzetekre (ezért próbálkoztunk ilyen körülmények között is). A merülés alatt ránk lecsapó hóvihar okán igencsak hasznosnak bizonyult ez a tátrai út is. Annak ellenére, hogy a chilei expedíciót mindössze ketten hajtottuk végre, tátrai – és egyéb környező országbeli – kalandjainkra természetesen gyakran elkísérnek barátaink is”.
További fotók:
Kommentáld!