A www.wiecznatulaczka.pl oldalon március elején jelent meg egy túrabeszámoló a Kápolna-csúcsra tett nyári túráról, melyben a cikk írója megjegyzi, hogy olyan szerencsében volt része, hogy teljesen egyedül volt fent a csúcson. A cikk megjelenése után nagyon gyorsan érkeztek a kritikák azzal kapcsolatban, hogy egyedül túrázni hülyeség, a sors kísértése, és egyáltalán soha nem szabad egyedül indulni a hegyekbe, mert azzal az életünket kockáztatjuk. De valóban így van? Hiszen a magányos túrázás nem a veszély szinonimája! Az előző cikket folytatva lássuk, miben látja a blog írója, Madzia az egyedül túrázás negatívumait:
Biztonság – az ellenzők fő érve, a szólóban túrázás során bekövetkező balesetek miatt. Kedvezőtlen körülmények között, vagy bármilyen baleset esetén mindig jó, ha van valaki mellettünk. Társunk tud nekünk elsősegélyt nyújtani, riasztani tudja a hegyimentőket, és mentálisan is segítségünkre lehet. Ne legyenek azonban illúzióink afelől, hogy ez minden esetben garantálja a biztonságunkat: lehetséges, hogy társunk pánikba esik, és nem tud segítséget nyújtani, lemerülhet a mobiltelefon, vagy a baleset helyszínén nincs térerő. Egy másik személy jelenléte sajnos nem minden esetben garantálja a biztonságot.
Megbízható társ hiánya – a megbízható útitárs sok más mellett az egyik legfontosabb követelmény. Gyakran szükségét érezzük, hogy kimutathassuk érzéseinket, vagy azonnal megoszthassuk valakivel a lelkesedésünket. Egyedül túrázva ez nem lehetséges, talán csak telefonon keresztül. Egy társ hiányát különösen rossz idő esetén érezzük, amikor a kedvezőtlen feltételek rombolják a hangulatunkat. Ez valóban igaz, a beszélgetés, a nevetés, a vidámság kedvezőtlen körülmények között is megmentheti a túrát, vagy ennek köszönhetően az is előfordulhat, hogy életünk legjobb túrájaként emlékszünk majd rá.
Szorongás – ez az érzés főleg a kezdő egyedül túrázókat szokta hatalmába keríteni. Bizonytalanok vagyunk saját képességeinkben, hiányzik az önbizalom, nem bízunk saját döntéseinkben. Előtérbe kerülnek a szkeptikus gondolatok, az ismeretlentől való félelem. Egyik percben tudom, hogy képes vagyok egyedül is megtenni az utat, de tudatosan maradok a jelzett ösvényen (még ha nagyon nehéz is), viszont nincs bennem félsz azért, mert egyedül vagyok. De nyugi, az önbizalom állítólag a tapasztalattal együtt növekszik.
Stressz – a fentiektől eltérően ez a hétköznapi félelem másoktól. Azt gondolhatjuk, hogy a hegyekbe csak intelligens emberek járnak, akiket ugyanaz a szenvedély hajt, amely minket is. Nos, az igazság az, hogy még az oly szeretett és tömegek által látogatott Tátrában is előfordulnak bűncselekmények. A Lengyel-Öt-tavi menedékházban pl. valaki az éjszaka folyamán ellopta egy másik turista jégcsákányát és a túrabotjait. Pedig azt gondolhatnánk, hogy oda csak „igazi turisták” járnak. A Nosalra vezető turistaúton valaki bántalmazott egy nőt. Valakinek nagyon megtetszett a nő nyakában lógó fényképezőgép… És a legmegdöbbentőbb esemény: gyilkosság a Chochołowi-völgyben. Sajnos egy ilyen népszerű és látszólag biztonságosnak hitt helyen is előfordulnak brutálisan erőszakos cselekmények és gyilkosság is. Több magányos túrám során csak egyszer éreztem ilyen félelmet, de bevallom, hogy a rossz emberektől való félelem az, ami leginkább elriaszt engem az egyedül túrázástól. Ha megnéznénk a statisztikákat, valószínűleg azt látnánk, hogy a bűncselekmények nagyon kis százaléka történik a hegyekben, de sosem tudhatjuk, kivel találkozunk.
Éjszaka a szálláson – hacsak nem kedveljük a szálláshelyen töltött magányos estéket (amikor ülhetünk az ágyon, nézhetjük a TV-t, vagy egyszerűen csak sétálhatunk egyet) egy magányos este a menedékházban nem könnyű eset. Néha a nagy tömegben tör az emberre a magányosság érzése, miközben látod, ahogy melletted mások kisebb nagyobb csoportokban jókedvűen beszélgetnek. Nem mindenki olyan nyitott és bátor, hogy csatlakozzon egy folyamatban lévő beszélgetéshez, és nem minden társaság örül annak, ha idegen csatlakozik hozzájuk. Az is igaz viszont, hogy egy menedékházban, ahol több ember összejön esténként, könnyebb kapcsolatba kerülni a hozzánk hasonló hegyjárókkal. Ja, és mindig elgondolkodtat engem egy dolog. Mit csináljak a pénztárcámmal, a kamerával és egyéb értéktárgyaimmal, amikor elmegyek zuhanyozni, és már zárva van a recepció? A menedékházakban gyakran közös a zuhanyzó, nem lehet bezárni az ajtót, a ruháinkat a szennyesünkkel együtt általában csak egy sarokban pakolhatjuk le. Bízzuk rá átmenetileg egy idegenre? Hm, nem biztos, hogy jó ötlet, nem tudhatjuk, kiben bízhatunk, vagy ki az, aki a rábízott értékekkel lelép a menedékházból. Van valakinek bevált tippje ebben a kérdésben?...
Következik: Egyedül a hegyekben – Az egyedül túrázás pozitívumai
Kommentáld!