A www.wiecznatulaczka.pl oldalon március elején jelent meg egy túrabeszámoló a Kápolna-csúcsra tett nyári túráról, melyben a cikk írója megjegyzi, hogy olyan szerencsében volt része, hogy teljesen egyedül volt fent a csúcson. A cikk megjelenése után nagyon gyorsan érkeztek a kritikák azzal kapcsolatban, hogy egyedül túrázni hülyeség, a sors kísértése, és egyáltalán soha nem szabad egyedül indulni a hegyekbe, mert azzal az életünket kockáztatjuk. De valóban így van? Hiszen a magányos túrázás nem a veszély szinonimája! Az előző cikket folytatva lássuk, miben látja a blog írója, Madzia az egyedül túrázás pozitívumait:
Tempó és pihenő – olyan gyorsan megyek, ahogy akarok, nem hajtom túl magam, mert azt érzem, hogy folyamatosan kerget valaki, és azért sem idegeskedek, ha lemaradnak a társaim. Csak magamat nézve határozom meg a pihenők számát és idejét.
Függetlenség – nincs vita, kompromisszumok, kényszer, veszekedés az útvonalról, az úticélról.
Fényképezés – tanulok fotózni, így a megfelelő beállítások megkeresése beletelik egy kis időbe. A túra dokumentálása, az útvonal leírása, az utamba kerülő érdekességek feljegyzése szintén időt vesz igénybe. Én azonban szeretem ezeket! Nagyon nehéz azonban koncentrálni, ha valaki türelmetlen mögöttem, unottan fújtat, és nem szeretne 5 méterenként megállni. És akkor még nem is beszéltem arról, amikor felállítom a fényképezőgép állványt. A magányos túrákon szabad voltam, és ez örömmel töltött el!
Csend – teljesen megváltoztatja a hegyek és a természet erejének megítélését. Nem azt mondom, hogy egy kis nevetés, hangos beszélgetés elnyomja a hegyek szellemiségét, de nyugodt környezetben sokkal könnyebb a természet szépségeire összpontosítani. Társakkal a túra csoportos kirándulássá változik, melynek során nagy hangsúlyt fektetünk a többi résztvevőre, és a csoportszellem válik uralkodóvá. A keret ugyanaz, az apró részletek azonban nem keltik fel a figyelmünket, és szinte észrevétlenül beleolvadnak a háttérbe.
Némaság – itt a bennünk kialakuló belső csendre gondolok, amely úgy tűnik, csak akkor jön létre, ha magunk mögött hagyjuk a mindennapok káoszát, és minden aggódást kiűzünk a gondolatainkból. Egy magányos túrán lehetőségünk van arra, hogy kapcsolatba kerüljünk önmagunkkal, saját legmélyebb gondolatainkkal és érzéseinkkel, ami napjainkban sajnos nem mondható természetesnek. A túra során eredeti gondolatok, ragyogó ötletek juthatnak eszünkbe, vagy egész egyszerűen csak megnyugszik a minket körülvevő világ.
Idő – nem ismerem pontosan a relativitáselmélet lényegét, de a magányos túrák során valahogy lassabban telik az idő. Senki nem beszél róla, senki nem tereli el a figyelmünket, semmi nem kötelező – ezeknek köszönhetően úgy lehet érezni, hogy az út hosszabb ideig tart.
Új barátok – az biztos, hogy könnyebben találkozik az ember új barátokkal egyedül túrázva, mintha társaságban lenne. Társsal (vagy társakkal) általában elvagyunk a társainkkal, nem akarunk kapcsolatba kerülni idegenekkel, vagy ha mégis, az megmarad a felületes érintkezés szintjén. Egyedül túrázva jobban ki vagyunk éhezve az érintkezésre, nyitottabbak vagyunk egy kis beszélgetésre.
Biztonság – tudom, hogy ugyanez szóba került az egyedül túrázás negatívumainál is, de észrevettem, hogy ha egyedül járom a turistautakat, jobban összpontosítottam és figyelmesebb voltam, mint máskor. Tudva, hogy kizárólag csak magamra számíthatok, tényleg odafigyeltem minden biztonsági óvintézkedésre.
Felelősség – társaságban a felelősség megoszlik a csoport tagjai között, és gyakran kerülünk olyan szituációba, amikor arra gondolunk, hagyjuk, oldja meg valaki más. Hm, lehet, hogy ez kényelmes megoldás, de nem felelősségteljes. Könnyű valaki másra hárítani a felelősséget, de ha az ő döntése nem felel meg nekünk, az számunkra irritáló lehet. Valószínűleg a kompromisszum lehet jó megoldás, a valóságban azonban ilyen esetben ez senkinek nem felel meg tökéletesen. Egy magányos túrán viszont én magam felelek a saját döntéseimért, amely eleinte nem könnyű, de a tapasztaltságunkkal együtt az önbizalmunk is megerősödik, amely a mindennapi életben is pozitívan tükröződik vissza.
Ahogy valószínűleg észrevették, sok minden szól az egyedül túrázás mellett. Ha valaki úgy érezi, hogy szeretné ezt átélni, ne feledje az alábbiakat:
Ne félj – a félelem legjobb ellenszere a tapasztalás. Ha nem próbáljuk meg, soha nem fogjuk megtapasztalni.
Készülj fel – mielőtt belevetjük magunkat a mélyvízbe, tanulmányozzuk a térképeket, útikönyveket, nézzük át felszerelésünket, tájékoztassunk valakit a tervezett túráról, rendszeresen adjunk életjelet magunkról. Ne feledjük, hogy csak rá számíthatunk!
Osztályozd a nehézségeket – kezdjük az ismert, vagy könnyebb és rövidebb utakkal, fokozatosan növeljük a nehézséget és a távolságot.
Légy felelősségteljes – rossz idő esetén egyedül Te döntesz a túra folytatásáról vagy a lehetséges visszafordulásról. Légy tisztában saját képességeidben, hallgass az intuíciókra. Senki másnak a hibája nem befolyásolhat, egyedül te felelsz önmagadért.
Élvezd a csendet – a minket körülvevő világ hangos, tolakodó, fékezhetetlen. A magányos túrázás lehetővé teszi, hogy mindezt magunk mögött hagyjuk, meghalljuk önmagunkat, és fejlesszük az érzékenységünket. Ez az elszigeteltség eleinte nyomasztó lehet, de idővel a félelmet és a szorongást magunk mögött hagyhatjuk, és a minket körülvevő környezetre helyezhetjük a hangsúlyt.
Kommentáld!