 |
| Tátrafüred 1881-ben |
Ha a gondviselés megtagadta hazánktól a hűs tengeri vidékek enyhe klímáját, nagyon is bőven kárpótolt érte a vadregényes fenyvesek sötétzöld erdökoszoruzta vidékeivel. De a mely néptől a Tátrát tagadta meg a természet, azt nem kárpótolhatja semmi paradicsomi táj. Sehol nem találod a fénynek és színnek azt a tónusát, mely oly annyira lesújt és mégis anynyira a szívhez szól. Sem a svájczi havasok égbenyúló meredekei, sem a skót vidékek bús-komolyan mosolygó fiziognomiája, sem a dél himes virányai, sem az észak sötétpirosan haragvó égalja nem nyújthatnak fogalmat azokról a benyomásokról, melyek egy kárpáti táj láttára hozzák mozgásba kedélyünket. Ezeknek jellege egészen más, egészen eltérő valami.
Nem csoda, hogy a legkiválóbb tourista nép, melynek ideje és pénze is elég van rá, hogy a szórakozások e legnemesbikét teljes szenvedélylyel űzhesse – az angol, már rég kedvenczévé avatta kirándulásaiban a magyar Kárpátok s köztük különösen a Tátra hegy-völgyeit. Mikor az idény beáll, s a nap forrón tűz a nagy városok millió járókelőtől koptatott kövezeteire, s megnépesülnek a várótermek s böröndös, plaid-es alakok tolonganak tarka egyvelegben föl s alá – akkor megindul a csatornán túl is a népvándorlás, s görnyedő pénzváltók, mosolygóvá hizott bankárok és családapák, selypítő ladyk és missek, kezökben piros kötésű útikalauzzal indulnak meg – nem csak Ostendebe, Trouville-ba, Emsbe vagy Biaritzba, hanem – Tátrafüredre is. Mert mióta a Kárpát-egylet megalakult, áldásos működése abban nyilvánult leghasznosabban, hogy nemcsak hozzáférhetővé, de valóban kényelmessé is tette ma már a megismerkedést azokkal a természeti kincsekkel és gazdag szépségekkel, melyek a kárpáti vidékeken lépten-nyomon kínálkoznak az idegen elé.
A tarpataki völgyben, zuhogó vízesések és szakadékos fenyvesek közepette, az úgynevezett Tündérlak és Gondűző mögött kezdődve, mindegyre törpülő erdőségen keresztül vezet az ut a Taréjkára, a tátrafüredi vendégkoszoru egyik legkedvesebb kirándulási helyére. Innen lassan leereszkedve egyszerre csinos kis svájczi lak bukkan elő, mely természetes szikla-párkányon feküve, teritett vörös asztalaival hivogatólag csalogatja a fáradt vándort magához. Ez a mai számunkban látható Róza-menház, melyet Györffy bárónéról, egyik legszorgalmasabb fürdővendégről és a Kárpát-egylet érdekeit igazán szivén hordozó honleányról neveztek igy el.
A legszebb kilátás nyilik a Róza-menházról. Előttünk terül el a két tarpataki völgy, s a két völgy között emelkedő közép gerincz zord sziklatömbje, távol északon a kakasdi s lomniczi csúcs, a kékes ködbe vesző Poprád-völgy, tengerszemeivel, zuhatagaival. A mintegy 4000 láb magasban, csodálatos módra, még mindenütt lomblevelű fák, jávor-, éger-, nyir- és hársfa kisérnek utunkban, sőt a gyönyörű és ritka czirbolya-fenyők is, finom, sürü és hosszú tüleveleikkel gyakran gyönyörködtetik a természetkedvelőket. A kellemes lak jó ételekkel és italokkal is szolgál látogatóinak.
Ha a szemlélő betelt már az elragadó látvánnyal, mely a természet által mintegy kiszemelt ponton elébe tárult, néhány kanyarulattal tovább leszállhat a völgybe, s ¼ óra alatt padhoz ér, melytől jobbra, kis távolságra a nagy vízesésen legeltetheti szemeit. Számos apró sziklatorkolatokon át már több 100 méter távolságról zuhatagszerüleg rohan lefelé bömbölve a habzó Tarpatak és nyaldossa körül magas völgyekből önmaga által lehömpölygetett sziklatuskókat, míg végre mintegy 13 méter magas sziklafalról kétfelé vált széles sugárban balra függélyesen, jobbra két ugrással veti magát a mélybe, behintve környékét finom permeteggel. Van magasabb vízesés a Kárpátokban, de ily pompást, külföldi utazók is beismerik, hogy sohasem láttak.
Néhány 100 lépéssel tovább az úgynevezett hosszú vízesést találjuk. A patak itt mintegy 20 méterről szökik alá számos örvény karikát vetve, melyeknek kristály-öblében a legkisebb kavicsszem is tisztán kivehető. Mindkét vízesés medenczéjében sajátságos üstszerü mélyedéseket figyeltek meg, melyek mintha bele lennének vágva az ős-kőzetbe. Ezen üstökben egy-egy nagyobb és több kisebb gömbölyü ködarabot leltek, melyeknek a tavaszi bő vizek lefolyása után mindig más helyzetük volt, ugy hogy fordulniok kellett. Rájöttek erről, hogy a mélyedéseket több század lefolyása alatt a nagy kődarab kellett, hogy kivájja. Ilyen mélyedések Skócziában is több helyütt találhatók s boszorkány-üstöknek neveztetnek.
Egyik legkiválóbb természeti szépsége a kárpáti vidékeknek a tengerszem is. Elátkozott magányban, hová csak sasok s keselyük járnak, s hol rideg csönd és nyugalom honol, találhatók ezek leginkább. Kifolyásuk nincs s ezért némelyiket feneketlennek tartja a nép, minthogy mélységöket mindeddig meghatározni nem sikerült. A képzelem benépesíti agyrémeivel a siri tájak csöndjét s költött alakokat hoz kapcsolatba a tengerszemek előállásával. Mindenik tengerszemnek megvan a maga titokzatos mondája, melyet suttogva ad a szóbeszéd szájról-szájra.
Forrás: Vasárnapi Újság 1893/2. szám.
Kommentáld!