 |
| Batizfalvi-főszakadék. Fotó: Robert Turjanik |
Ha jól számolom, háromféle módon
lehet „helyzetbe” kerülni magashegyi körülmények között. A legvalószínűbben egy
félresikerült hegymászótúra során – amikor a résztvevők valamilyen okból
eltévednek (bár alapvetően magát a magashegyi hegymászást egy folyamatos
tudatos túlélésnek is tekinthetjük). Más, kevésbé valószínű, de lehetséges
forgatókönyv szerint lezuhanhatunk repülővel valamely hegységben, de el lehet
képzelni egy olyan helyzetet is, amikor egy országból magashegyi hágókon
keresztül kell kimenekülnünk (pl. Afganisztán, Kína, de akár Franciaország is). Mit értek magashegy alatt? Olyan
hegységet, amelynek magassága a hóhatár fölé emelkedik (a mi szélességünkön ez
3000 m, Izland, Spitzbergák 0-100 m, Kilimanjaro 5000 m), vagy amelynek
magassága meghaladja a 3000 m-t és emiatt a hegyibetegség veszélye fennáll.
Ugyanakkor ide sorolnám a Kárpátok vagy Tátra 2000 m feletti területeit is téli
körülmények között.
Szerintem ezek a vidékek a világ
legellenségesebb területei. Itt hosszú távon nem lehet túlélni, hiszen szinte
semmilyen kiaknázható erőforrást nem nyújtanak. Ebben a cikkben néhány
tipikusan magashegyi veszélyre szeretném felhívni a figyelmet, úgy, hogy közben
igyekszem egy pár saját tapasztalatra alapuló ötletet is adni.
 |
| Fotó: porogjfel.reblog.hu |
A hegyekben járókra leselkedő egyik
legalattomosabb veszély télen az
ultraibolya sugárzás. A vékonyabb, tisztább légkörön nagyobb mennyiségű
UV sugárzás jut át, amelyet többszörösen visszaver a fehér hó. Gleccserszemüveg
használata kötelező – ha nincs, bármilyen tucat napszemüveg megteszi. Az
eszkimók karibu csontjából készítenek védőszemüveget. Ezekbe keskeny hasadékot
vágnak, azokon keresztül néznek ki. Az a nevük, hogy iggaak. Az ötvenes évek
serpái vászon csíkokba égettek – szerintem cigarettával – lyukakat, és azt
kötötték a szemük elé. Egy kis szemüveg nélküli bámészkodás is végzetes lehet.
A betegség neve: hóvakság. A kötőhártya begyullad, és bár egy- két hét alatt
gyógyul, de addig iszonyúan fáj, és elviselhetetlenné válik a fény (a
Kaukázusban még a sátorban is szemüveget hordtunk).
Nem halálos, de kellemetlen a szabad bőrfelület leégése az UV
sugarak hatására. A magas faktorszámú napvédő krémek valamennyire segítenek.
4000 m felett az arcunk pecsenyére éghet. Leginkább a védőmaszkot ajánlom, de
vigyázat: feldúsulhat benne a széndioxid, legyen száj- és orrnyílása. Végső
esetben legalább egy papírdarabot gyűrjünk úgy a szemüvegünk alá, hogy orrunkat
megvédje. És tartsuk csukva a szánkat – ezt nem komolyan mondom –, de láttam
olyat, hogy valakinek a szájpadlása égett le a hóról visszavert sugárzástól.
Fontos tudni, hogy ködben ugyanolyan erős az UV sugárzás,
mint szikrázó napsütésben. Akkor is védekezni kell. Ködben másik jelenség is
előfordulhat, ezt az angol szakirodalom white
out-nak nevezi. Magyarul, szakirodalomban nem találtam, de az előző
portálon egy olvasó a ködvakság kifejezést ajánlotta, én azóta már több ízben
is így használtam, elég jól fedi a fogalmat. A lényege, hogy a fehér hó és
fehér köd keveréke megbolondítja az egyensúlyszerveket, és optikai csalódásokat
okoz. Olyan, mintha egy burokba lennénk zárva. Minden fehér, nincs árnyék,
kontraszt, nem látszik, hol ér véget a hó és hol kezdődik a köd. Hihetetlen,
hogy a lábunk előtti formákról nem tudjuk megállapítani, hogy kiálló dombocskák
vagy gödrök. Jó nagyokat lehet taknyolni. A térérzékelésünk is megváltozik,
volt olyan, hogy öklömnyi kövekről, melyek pár méterre voltak azt hittem, hogy
több tíz méterre lévő sziklák. Ködben csak akkor haladjunk, ha muszáj.
Hihetetlen, milyen hamar el lehet tévedni, könnyen hasadékba léphetünk, vagy télen
lavinaveszélyes lejtőn találhatjuk magunkat.
 |
| Fotó: hírmagazin.sulinet.hu |
Messze nem akarom a hideget utolsósorban
említeni. Hatalmas veszélyforrás, főleg ha rossz akklimatizációval,
fáradtsággal, étel és víz hiányával párosul. Tartalék kesztyű, zokni, sapka
nélkül még egynapos túrára se induljunk. Ami biztos, az az, hogy minél
magasabbra mászunk, annál hidegebb van (átlag 0,64 C fokkal csökken a
hőmérséklet 100 méterenként), annál több a csapadék és erősebb a szél. Ha
túlélésről, kényszerbivakról van szó, fontos minél lejjebb jutni, vagy
mindenképpen szélmentes zugokba menekülni. A szél hűtő hatása katasztrófát
okozhat, még akkor is, ha nincs is olyan nagyon hideg. Vannak akik – főleg az
Alpokban – a három-négyezres csúcsokon szeretnek bivakolni (romantikus
napkelték). Szerintem ez komoly stratégiai hiba: éjszaka hirtelen változhat az
időjárás, a kitett csúcson fokozott a veszély. Az efféle kalandok még
fokozottabb körültekintést igényelnek. Mindenképpen csak akkor vállaljunk
ilyesmit, ha nagyon pontos időjárási prognózisok birtokában vagyunk.
 |
| Vihar Zakopane felett. Fotó: Marcin Kesek |
A nyári zivatarok villámai sok
turista halálát okozzák. Vihar esetén a kitett gerinceket el kell hagyni.
Lejjebb sziklák alá, hópárkányok alá bújjunk. Ha nincs lehetőség biztonságos
hely keresésére (mondjuk egy kitett gerincen), fontos, hogy a fémtárgyakat
(karabinerek, csákányok, kések, kulacsok, stb.) tegyük a hátizsákok, kötelek
alá elszigetelve a nedves levegőtől. Kitett gerincen, ha mód van rá, kössük ki
magunkat. Ha a via ferrátán, mászás közben ér minket a zivatar, próbáljunk meg
a kifeszített acélkötelektől távolabb (akár 1–2 méterrel) önálló biztosítást
kiépíteni, és ahhoz kötni magunkat. Az acélkábelek, vagy a nedves kötelek
villámhárítóként működnek ilyenkor.
Valaki azt mondta, a hegymászás
lényege az, hogy sikerüljön elviselni a sok apró sérülést és macerát, ami
összeadódik a hegyen. Szerintem minden túlélő-szituáció erről szól, mert a
komfortérzet hiánya idegileg felőrli a lelket-testet és legalább olyan
veszélyes, mint a fentebb említettek.
Elfagyott ujjhegyek, repedezett,
vérző ujjak, húzódások, fejfájás, fáradékonyság, állandó szomjúságérzet,
hasmenés, székrekedés lassan összegyűlnek a napok alatt. Ehhez járul a vizes
ruha, zokni, nedves hálózsák, befagyott sátorcipzár, bedugult főző, elázott
WC-papír, sátorban felborult leves. Csak helyben lehet szokni az apró
macerákat, ki kell alakítani egyfajta igénytelenséget, hogy ne legyünk egy
folyamatos lelki nyomás alatt.
Lejegyezte: Milka Zsolt.
Kommentáld!