Babonák – meglehetősen kiterjedt
témakör, különösen, ami a hegyeket illeti. Akár hiszünk benne, akár nem, azt
hiszem fontos kérdés mindannyiunk számára. Vannak közöttünk olyanok, akik
szinte a babonák rabjai, és vannak olyanok, akik csak legyintenek ezekre, és
nem törődnek velük. Én a mindennapi életben biztosan a második csoportba
tartozom. Nem érdekel, ha egy fekete macska átszalad előttem az úton, vagy ha
felborul a sótartó, ami a régi hagyomány szerint veszekedést jelent. Ugyanakkor
a hegyekben megpróbálom magam mögött hagyni a mindennapi élet dolgait, és így a
gondolkodásom 180 °-os fordulatot vesz. Azt nem tudom, mi okozza ezt nálam.
Lehet, hogy az a tény, hogy a hegyek veszélyesek, és az őket körülvevő babonák
további rejtélyeket tartogatnak. Talán azért, mert a hegyekben mindig azt az
elvet vallom, hogy jobb félni, mint megijedni, és fel kell készülni mindenre.
Talán azért, mert gyakran találkoztam azzal, hogy a babonák, hiedelmek
figyelmen kívül hagyása sokak számára veszélyes helyzetet eredményezett,
miközben ezek figyelembe vétele sokuk életét megmenthette volna
„A
hegyekben soha ne vágj neki másodjára ugyanannak az útnak. Ha mégis nekivágsz,
vállald a következményeket.”
2010 nyara. A Kápolna-csúcs
(Kościelec) sokadik sikertelen megközelítése. Gyönyörű idő, nyugodt égbolt,
gyenge szellő, ami nagyban segítette a haladást. Anyámmal együtt a Karb-hágóban
(Przełęcz Karb) álltunk, amikor hirtelen távoli mennydörgést hallottunk –
egyszer, kétszer, tízszer. Kellő mérlegelés után az ereszkedés mellett
döntöttünk. Már a Gąsienicai-Zöld-tó (Zielony Staw Gąsienicowy) közelében
jártunk, amikor megállapítottuk, hogy minden megnyugodott körülöttünk. Bár jól
ismertük a babonát, de azt gondoltuk, a visszafordulás megéri a kockázatot.
Milyen ostoba is az ember, amíg nem koppintanak a fejére. Miután ismét tettünk néhány
lépést a csúcs felé, egy villámcsapást láttunk magunk előtt, amely elzárta
előttünk az utat, majd ezt olyan mennydörgés követte, mintha bombát dobtak volna
le a közelben. Látni kellett volna, milyen gyorsan elértük a menedékházat…
A mai napig nem tudom, hogy
értelmezzem a történteket – ez véletlen egybeesés volt, vagy talán egy
figyelmeztetés, hogy biztonságban visszatérjünk a szállásunkra. De azt tudom,
hogy ha nem menekülünk le a hegyről, a kirándulás rosszul végződött volna
számunkra. Hiszen néhány perccel a házba történő megérkezésünk után elszabadult
a pokol. Az ég olyan sötét lett, mint a kátrány, fújni kezdett a szél, majd
esni az eső, és csak a fejünk felett keringő vihar bömbölését lehetett hallani.
Tényleg nem tudom, hogy azok az emberek, akiket a szabad ég alatt ért a vihar,
hogyan élhették túl ezt az egészet.
Sok babona fűződik a Tátrához.
Sokan azt mondják, hogy ha gyakran tapasztalunk irracionális érzéseket, jobb,
ha visszafordulunk, mint ha tovább mennénk, vagy válasszunk egy másik
útvonalat, még ha az nehezebb is. Megfontolandó azonban, hogy ha nem ismerjük a
babonákat, rossz benyomást tesz-e ránk, ha például fekete lepkével, vagy
apácával találkozunk? Természetesen nem. Így minden eseményt a véletlennek vagy
a balszerencsének tulajdonítunk. Lehet, hogy ezek a babonák éppen azért
alakultak ki, hogy megvédjenek minket bizonyos helyzetekben? Azt hiszem, ezt
mindenki saját szemszögéből fogja értékelni…
Hisszük vagy nem hisszük, figyelni
érdemes…
Kommentáld!