Adott egy fényképarchívum, benne több tízezer felvétel a 19. század végétől, az egész világból.

Írta: Sarah Leen

Egy fényképarchívum felvételei értékes kordokumentumok. Amikor korai fotógyűjteményünkben lapozgattunk, anyagot gyűjtve ehhez a cikkhez – no meg a készülő Women: The National Geographic Image Collection című könyvhöz –, megdöbbenve láttuk, milyen közhelyesen ábrázolták valaha a nőket. A felvételek gyakran szépek, olykor szomorúak vagy megrázóak, de mindenképpen tükrözik az adott kor szokásait és előítéleteit.

Archívumunkban több mint 60 millió fénykép gyűlt össze a National Geographic 1888-as alapítása óta: közzétett és meg nem jelent fotók, diák, negatívok, üveglapok. Minden bizonnyal ez a világ egyik leggazdagabb képgyűjteménye a különféle társadalmakban és kultúrákban élő nőkről.

A 20. század elején a magazin képei – amelyeket persze nagyban meghatároztak a fotózás kezdeti technikai korlátai meg a még erősen gyarmatosító jellegű nyugati megközelítés – gyakran ábrázolták a nőket egzotikus szépségként, népviseletbe öltözve vagy éppen fedetlen kebellel. Mindebből sejthető, hogy a fotósok jobbára fehér férfiak voltak. Amint aztán a fényképezőgépek egyre tökéletesedtek, a nőket ábrázoló felvételek is kevésbé sablonossá váltak, de még mindig beskatulyázva, feleségként, nővérként, anyaként jelenítették meg őket. Csak a második világháborútól kezdve tűntek fel a nők többféle szerepben, például ahogyan gyárakban, kórházakban vagy éppen a hadseregben szolgálták a hazájukat. Aztán a háború után megint főleg háztartásbeliek lettek, és rendületlenül mosolyogtak a képeken egészen a hetvenes évekig, amikor a fotográfia kezdett hívebb képet mutatni a valóságról.
Archívumunk tanúskodik a fényképeket készítő nőkről is: lapunk női Archívuma tanúskodik a fényképeket készítő nőkről is: lapunk női fotósairól és szerkesztőnőiről – azon kevesekről, akik dolgoztak a kezdeti időkben. Az első női fotós, Eliza Scidmore nevére az 1907. áprilisi számban bukkantunk rá. Ő volt az első olyan nő, akinek (persze még kézzel színezett) színes képei jelentek meg a lapban Japánról 1914-ben. Az első állandó női fotós, Kathleen Revis 1953-ban írta alá a szerződését, a következő kettő, Bianca Lavies és Jodi Cobb csak huszonegy, illetve huszonnégy évvel később. Azóta aztán még sokan léptek a nyomukba. Magam is közéjük tartozom: 1988-tól fotóztam szabadúszóként a National Geographicnak. Nagy diadalunk volt 2000-ben, amikor megjelent a magazin több mint negyven női fotóst bemutató könyve. Négy évre rá szerződtettek a laphoz vezető képszerkesztőnek, 2013-ban pedig én lettem az első képanyagért felelős fotóigazgató. Ahogy az alábbi képen is olvasható: „Nagy utat tettünk meg, lányok!”

Most, amikor a képgyűjtemény századik évfordulóját ünnepeljük, minden korábbinál több női fotóst foglalkoztatunk. És ők képeikben ma élő hús-vér nők történeteit mesélik el. Biztatjuk őket, hogy lássanak „női szemmel”. Meggyőződésünk, hogy a nők képesek másképp látni a világot, mint a férfiak, máshogy keresnek és találnak témát. Képeikkel most már az egész világot meg tudjuk jeleníteni, nem csak egy részét.

A teljes cikket elolvashatja a magazin 2019. novemberi lapszámában.