Magyar jezsuita hithirdetők Dél-Amerikában
 Nyissuk
meg a sort Brentano Károly személyével, akiről a hivatalos rendi
iratokban azt találjuk feljegyezve, hogy 1694. augusztus 24-én
Komáromban született. Szíve vonzalmát követve, 1714. október 9-én
belépett a Jézus Társaságába. Már belépése idején négy nyelven tudott,
hogy még a spanyol nyelvet is bírta, talán arra enged következtetni,
alighanem már ifjúságában a missziókra gondolt. Még nem érte el életének
a 30-ik évét, amikor útnak indult a messze nyugatra, Quitóba.
 Ez
a mai Ecuador fővárosa, régebben azonban az egész országnak Quitó volt a
neve. Erényes, nagytudományú férfi hírében állott, akitől előre is
sokat vártak. Reményükben nem csalódtak. Ismételten feléje fordult a
közbizalom, ha fontos hivatalok betöltésére került a sor. 1744-től
kezdve három éven át állt a perui rendtartomány élén, 1751-ben, mint
prokurátort Rómába küldték arra a gyűlésre, amelyet a rend minden
harmadik évben összeszokott hívni és amelyre az egyes tartományok
szavazás útján a legalkalmasabb embert jelölik ki. Ezt az alkalmat is
felhasználta a missziók javára, amennyiben fontos eredményeket sikerült
Rómában kieszközölnie. A prokurátor kifejezés annyit is jelenthetne,
hogy anyagi ügyek rendezése miatt jött Rómába. De itt a körülmények arra
mutatnak, hogy az előbbi értelemben kell venni a kifejezést. A régi
rendi hagyományokhoz híven, Brentano a tudományos kutatásokat sem
hanyagolta el. Több rendtársa társaságában, akik között P. Szluhát és p.
Szentmártonyit találjuk, a hatalmas Maranon, vagyis a mai Amazonas
folyamrendszerét kutatta a forrásától egészen a torkolatáig. Több
részletnek első térképfelvétele tőlük származik. Idővel a felső Maranon
vidékén a missziós tevékenység annyira gyarapodott, hogy az illetékes
európai kormányokkal a terület felosztásáról kellett tárgyalnia. Halála
éve ismeretlen, de mindenesetre a XVIII. század ötvenes éveiben
következett be. Brentano szellemi hagyatékai közül kiemeljük a quitói
tartomány térképét, amelyet 1751-ben, Rómában nyomtattak ki. Ezenkívül
kéziratban maradt ránk a "Historia de las missiones del Maranon" (A
maranoni missziók története).
 Éder
Ferenc, Selmecbánya szülöttje, 1727-ben látott napvilágot. 1742.
október 20-án lépett be a Jézus Társaságába és 1750-ben indult Peruba. A
tudományt a "Descriptio Provinciae Moxitorum in Regno Peruano (A perui
királyság moxa tartományának leírása) című művével gazdagította meg. Ezt
a könyvet 1791-ben Makó apát adta ki Budán.
A XVIII. század abszolutizmusának
örök szégyenfoltja marad, hogy III. Károly spanyol király az
áskálódásoknak engedve, 1767. február 27-én kelt rendeletével a jezsuita
hithirdetőket összes tengerentúli országaiból kiutasította és birtokaik
elkobzását rendelte el. Százával és százával szállították őket hajóra,
hogy vagy idegen partokon kitegyék, vagy az európai börtönökbe vessék.  Sokan
soha többé nem kerültek vissza hazájukba, Mária Terézia azonban latba
vetve tekintélyét, sokat közülük megmentett, akik hosszabb, vagy
rövidebb idő múlva hazájukba visszatérhettek. Ezek között volt P. Éder
is, aki sok hányattatás után Besztercebányán fejezte be földi
pályafutását.
Fáy Dávid Alajos Abaúj vármegyében
látott napvilágot, bölcsője a Fáy grófok ősi kastélyában ringott. Gábor
nevű atyja, 1680 és 1729 között Abaúj vármegye alispánja és királyi
tanácsos volt, anyja, pedig Diószeghy Zsuzsanna Születésének dátumát
némelyek 1721. február 22-ére teszik, mások 1722. február 18-ikára. A
két egymástól eltérő adat még a rend hivatalos irataiban is szerepel.
Atyja már előbb a református hitről a katolikus hitre tért át. Különösen
Dávid buzgólkodására utóbb édesanyja is követte férje példáját. Már
1736-ban fiatal rendtársai között találjuk a nemes ifjút Bécsben.
1753-ban a Maranon misszióba indult, sokáig működött a Rio Pinare folyó
mellett, közben a maranoni kollégiumban a felsőbb hittudományt és
tanította. Az utóbbi hivatal nehezére esett neki, aki ellenállhatatlanul
vonzódott indiánjaihoz. Éppen sikerült neki a vad népeket a keresztény
hittel megszelídíteni és egy redukcióba összehozni, mikor őt is hajón
Európába hurcolták és önfeláldozó fáradozása jutalmául börtönbe
vetették. A sötét lelkű Pombal, Portugália mindenható minisztere,
kéjelgett az ártatlan áldozatok szenvedéseiben. Fáy sok társával együtt,
mint közönséges börtönlakó halt meg Lisszabonban, 1767. január 22-én.
 Egyesek,
hogy céljukat könnyebben érjék el, egyenesen valamelyik tengerentúli
rendtartományba léptek be és így bajos megbízható személyi adatokat
beszerezni. A magyar származású P. Ferder Fülöp kezdettől fogva a rend
paraguayi névtárában szerepel. Feljegyzések nyomán csupán azt sikerült
megállapítani, hogy 1713. május 13-án, Magyarországon Cusoviában
született. Több mint valószínű, hogy ez a Cusovia tollhiba következtében
azonos Cassoviával, azaz Kassával. A rendbe 1729-ben lépett be és
1746-tól működött Paraguayban.
Hedry Márton, a rend hivatalos
feljegyzései szerint, 1709. október 31-én született. Kassán felvetette
magát a rendbe, és 1730-ban megkezdte Trencsénben szerzetesi újoncéveit.
A szlovák és a magyar nyelvet egyformán jól bírta. Egymásután
tanítással foglalkozott Eperjesen és Egerben. Utóbb, mint hitszónok és
hitoktató Esztergomban működött. Szíve vágyát követve, 1748-ban Chilébe
indult, ahol 1760-ig fáradhatatlanul dolgozott.
 Keyling
(vagy Kayling) József, 1725. január 7-én született Selmecbánya
városában, amely már annyi derék embert adott a hazának. Miután
Nagyszombatban a rendbe felvették, 1740. október 18-án a trencséni
újoncházba sietett. 1753-ban Brazíliába hajózott, ahol a Maranon mellett
áldásos működést fejtett ki. A jezsuiták elűzése után sok rendtársával
együtt a Szent Julián börtönbe Került. Kiszabadulása után visszatért
szülővárosába, ahol 1777-ben a város plébánosa lett. Kayling tíz évnél
tovább sínylődött a börtönben, jólehet sem rá, sem társaira nem tudtak
semmi rosszat rábizonyítani. A nem éppen jezsuita barát Lebzelter, az
akkori Portugáliában hivatalos osztrák követ, őszintén megírta
jelentéseiben, hogy Kaylingnak és társainak nem volt más bűnük, mint az,
hogy jezsuiták voltak. De miért nem lépett közbe Mária Terézia királynő
halálra kínzott alattvalói érdekében? Közbelépett, de a diplomáciai
huzavona Kaunitz és Portugália között körülbelül tíz évig tartott és
csak Pombál bukása után állhatott be a fordulat. A legjobb akarat
mellett sem lehetne
Azt állítani, hogy a bécsi udvar
kellő eréllyel lépett volna fel. Mária Terézia utóbb a rend feloszlatása
alkalmával is kissé kétszínű szerepet játszott. Neki két lelkiismerete
volt: a személyi lelkiismeret és az uralkodói lelkiismeret. Mint
magánszemélynek volt annyi vallásossága és józan belátása, hogy irtózott
az igazságtalanságtól, mint uralkodót azonban befolyásolta az a
körülmény, hogy több gyermeke a Bourbonoknál volt kiházasítva és éppen a
Bourbonok szemében a rend mindig szálka volt.
Limp Ferenc, született 1695. május
25-én, Magyaróváron. Nagyszombatban a rendbe felvételt elnyervén,
1713-ban belépett a trencséni újoncházba. Miután több éven át Győrben,
Kassán és megint Győrben tanítással foglalkozott, 1726-ban Paraguayba
indult. Ott a Concepción nevű redukcióban működött, míg 1738-ban a
Paraná folyó mellett fekvő redukció vezetője lett. Később Urugauayba
ment át.
Orosz László, a régi magyar
hithirdetők egyik kimagasló alakja, 1697. december 18-án született, Ung
megyében. Kassán kérte a rendbe való felvételét, amelybe 1716. február
22-én lépett be. Mielőtt 1727-ben eltávozott Paraguayba, Egerben,
Nagyszombatban és Gyöngyösön tanítással foglalkozott. Paraguayba
érkezve, Cordobában legnagyobb fájdalmára visszatartották a tudományban
jártas férfiút, hogy az ottani kollégiumban filozófiát és teológiát
tanítson. Vállalkozó szellemére vall az a terv, hogy Patagóniában külön
missziós területet akart alapítani és erre nézve kész tervvel fordult az
általános rendfőnökhöz. Négy évig látta el a tartományfőnöki titkári
állást, majd a cordobai rendház és szeminárium rektora lett és kilenc
évig nevelte a rend újoncait. Utóbb Buenos Aires városában még egyszer
látta el a rektori hivatalt. A missziókból való 1767-ben történt
kiutasítása után hazájába visszatért, ahol élete végén Nagyszombatban a
lelki igazgató hivatalát látta el. Néhány nappal rendje feloszlatásának
kihirdetése előtt, 1773. szeptember 11-én fejezte be tevékeny életét.
Rendkívül fontos és áldásos
feladatot teljesített, akkor, mikor, mint a misszió gondnokát Európába
küldték. Ennek az útnak, mint látszik, az volt a főcélja, hogy az
általános rendfőnökkel tárgyaljon és új munkatársakat toborozzon.
Különben is sűrű levelezést folytattak egymással. P. Orosz nem hiába
fáradozott, kapott új munkásokat, akikről az általános rendfőnök 1747.
október 7-én kelt levelében azt jegyzi meg: "Gratulálok
Tisztelendőségednek, hogy Isten olyan kiváló és hasznos embereket
-mintegy művészeket- adott, akik a legszebb reményekre jogosítanak fel
és a missziónak jó szolgálatokat tehetnek." A levelezés, amelyet
európai tartózkodása alatt mint a misszió gondnoka az általános
rendfőnökkel folytatott, leginkább a körül forgott, hogy és mint lehetne
az új hithirdetőket útnak indítani és milyen előkészületeket kellene
tenni; az ilyesmi akkor nem csekély gondot okozott. Az általános
rendfőnök soraiból mindig kitűnik, mennyire bízik P. Orosz
tapasztalatában és bölcsességében. Rábízza az ügyek lebonyolítását azzal
a meghagyással, hogy annak idején jelentést tegyen.
 P.
Orosz apostoli lelkületére vall az a levél, amelyet 1730. november
17-én Európába írt: "Ami engem illet, a Tucuman vidékén, cordobai
főkollégiumban lakom és szégyenkezve bevallom, hogy itt a filozófia
tanítására vagyok kárhoztatva, bizonyára Isten megengedéséből, aki így
bűneimért megbüntet. Érdemes volt-e, ezer veszély között a tengeren
átkelni, hogy Krisztus tana helyett Arisztotelészt adjam elő az
iskolában, holott a vértanúpálmát reméltem és a pogányoknak az
evangéliumot kívántam hirdetni, hogy az apostolok nyomdokaiba lépjek az
életben és a halálban? Úgy tűnik fel előttem, mintha Tisztelendőséged
nevetne ehhez, én pedig sírok." Csak abban talált vigasztalást, hogy
istennek csak az engedelmesség tetszik, akármilyen nehezére esik, hogy
most nem az apostol, hanem a filozófus szerepét kell játszania.
Szentmártonyi Ignác méltán sorakozik
Orosz mellé. A nemesi család gyermeke 1718. október 28-án, a muraközi
Kotori faluban született. Szentmártonyi Bécsben lépett be a rendbe 1735.
október 28-án. Az újoncévek befejezése után, a rend szokása szerint
tanított. 1751-ben általános rendfőnöke, V. János portugál király
kívánságára Brazíliába küldte, hogy ott mint királyi udvari csillagász
és matematikus a spanyol-portugál terület vitás határvonalait pontos
mérések alapján rögzítse. Jóllehet szentül megígérték neki, hogy fontos
hivatala miatt nem lesz bántódása, 17601-ban fáradozása jutalmául mégis
hajóra tették, és börtönbe vetették, amelyből csak 1777-ben szabadult
ki. Ennek a hosszú szenvedésnek egyik oka a császári követek
jellemtelensége volt, akik félve Pombál kegyvesztésétől, nem mertek
erélyesen fellépni. Pombál pedig azzal szabadkozott, hogy a börtönben
nincsenek már jezsuiták, hanem csak tolvajok és rablók. Mennyit
szenvedett ott P. Szentmártonyi, erről Lebzelternek 1777. április 8-án
kelt jelentése szerint, alig lehet fogalmat alkotni. Pombál bukása után a
követ személyesen látogatta meg a szegény áldozatokat. Vérfagyasztó
látványt nyújtottak azok a földalatti, alig négyarasznyi Lyukak, amelyek
már éveken át képezték a tartózkodási helyüket. Szentmártonyi a gyászos
emlékű Portugáliából visszatérvén, Varasdon az indiánok helyett
papnövendékeket kezdett nevelni, amire a horvát nyelvtudása is
képesítette, 17793. április 15-én halt meg.
 
Szerdahelyi Ferenc, Dobó község
szülöttje, 1717. január 24-én látott napvilágot. Miután a Jézus
Társaságába Lőcsén jelentkezett, 1734. október 17-én a trencséni
újoncházba vonult be. A rend hagyományai szerint tanítással kezdte meg
nyilvános működését. Még nem volt felszentelt pap, mikor a tengerentúli
misszióba kívánkozott.  Az
általános rendfőnök feleletül írta neki, 1747. április 1-én, hogy a
rendtartomány főnöktől nyert információi alapján felveszi azoknak a
névsorába, akik Indiában küldhetők. Azután mégis Uruguay lett apostoli
buzgalmának színtere, ahol híveinek nemcsak a lelkét gondozta, hanem
anyagi jólétüket is előmozdította. Szép eredménnyel meghonosította a
gyapot és a dohány termelését. A nevéhez fűződik továbbá a paraguayi
teának élvezeti cikk gyanánt való termelése. Ez a tea az Ilex
paraguayensis bokor örökzöld leveleinek főzete és Dél-Amerika sok
vidékén a nép kedvenc itala, sőt mindennapi szükséglete. Utóbb a
"jezsuita-tea" elnevezés alatt vált ismeretessé. Idővel fontos
kereskedelmi cikk számba ment, mert tein tartalmánál fogva pótolta a
kínai teát.
Szluha János sem tartozik az utolsók
közé a magyar hithirdetők sorában. Az erdélyi Gyalu községben született
1725. augusztus 23-án, Budán vették fel a rendbe, amelybe 1738. október
14-én lépett be. Atyja, Szluha Ferenc, 1715-ben ítélőmester volt és
1719-től Komárom megye alispánja. 1723-ban a Pragmatica Sanctio
elfogadása körül különös érdemeket szerzett magának, amely fáradozásának
1726-ban a bárói rang lett a jutalma. A család Pest megyei birtoka után
kapta az "Ikládi" előnevet. Nejétől, Konkoly-Thege Juliannától, három
gyermek maradt: György, aki 1743-ban grófi rangra emelkedett, János, a
jezsuita és Eleonóra.
 Szluha
János 1753-ban indult a brazíliai misszióba, ahol a Maranon folyó
mellett a kiűzetés évéig, azaz 1759-ig működött Már 1746-ban
jelentkezett a misszióba, noha még nem volt felszentelt pap. Az
általános rendfőnök tudomásul vette kérését és kívánságát, amelyet
rendbe lépésének első pillanatától kezdve táplált, azzal a
megjegyzéssel, hogy végezze el előbb tanulmányait. Majd 1750. május
30-án írta a rend általános rendfőnöke Szluha tartomány főnökének, hogy
Portugália királya több matematikust vagy jártas geográfust kér Brazília
számára, hogy az országot felmérjék, és földrajzi térképeket
készítsenek róla. Miután ezt a munkát befejezték, majd apostoli
hivatásuknak élhetnek.
Egyúttal azt kérdezték Rómából, hogy
a misszióba jelentkezettek közül, vannak alkalmas személyek. Majd
megérkezett a levél Rómából 1750-ben, amely szerint Szluhának az
elutazással addig kell várnia, míg édesanyja megadja a beleegyezését, de
akkor is arra kell figyelni, hogy nélkülözhető-e otthon. Időközben
meghalt a portugál király, aminek a következtében a helyzet
megváltozott. Újból jött a marasztaló hír Rómából, végül 1753-ban
beteljesedett szíve vágya. Működése azonban alig tartott pár évig, már
1759-ben társaival Pombál börtönében sínylődött. Szluha testvére, a
császári tábornok egyenesen Khevenhiller, császári követhez fordult
segítségért. Mindezek ellenére csak a véletlenen múlt, hogy Szluha előbb
szabadult ki a börtönből. Hazájába visszatérve, a győri papnevelő
intézet elöljárójaként működött. Kartográfiai munkájával nagy elismerést
aratott. P. Anselm Eckhart, Szluha rend- és hithirdető társa, mint a
földrajzi tudományokban maga is kiválóan jártas ember írta, hogy
Szluhának a missziós területről szerkesztett térképe azért a
legfontosabb, mert a legújabb észlelések alapján készült.
Pinzger Ferenc SJ
/Részletek Pinzger Ferenc SJ: Magasztos eszmék útján (Bp., 1931) c. könyvéből, válogatta Bikfalvi Géza/
|
A
magyar jezsuiták pécsi Pius gimnáziumának tanára, P. Pinzger Ferenc SJ
nagy buzgalommal kutatta a XVIII. századbeli magyar jezsuita
misszionáriusok életútját, ebben az összeállításban közlünk egy csokorra
valót a gyűjtéséből.
Kommentáld!