TERMÉSZET BARÁTI KÖR

TERMÉSZET BARÁTI KÖR blogja

MAGYAR JEZSUITA HITHIRDETŐK DÉL-AMERIKÁBAN

Magyar jezsuita hithirdetők Dél-Amerikában

A magyar jezsuiták pécsi Pius gimnáziumának tanára, P. Pinzger Ferenc SJ nagy buzgalommal kutatta a XVIII. századbeli magyar jezsuita misszionáriusok életútját, ebben az összeállításban közlünk egy csokorra valót a gyűjtéséből.

Magyar jezsuita hithirdetők Dél-Amerikában Quito la compania

Nyissuk meg a sort Brentano Károly személyével, akiről a hivatalos rendi iratokban azt találjuk feljegyezve, hogy 1694. augusztus 24-én Komáromban született. Szíve vonzalmát követve, 1714. október 9-én belépett a Jézus Társaságába. Már belépése idején négy nyelven tudott, hogy még a spanyol nyelvet is bírta, talán arra enged következtetni, alighanem már ifjúságában a missziókra gondolt. Még nem érte el életének a 30-ik évét, amikor útnak indult a messze nyugatra, Quitóba. Maranhao térkép

Ez a mai Ecuador fővárosa, régebben azonban az egész országnak Quitó volt a neve. Erényes, nagytudományú férfi hírében állott, akitől előre is sokat vártak. Reményükben nem csalódtak. Ismételten feléje fordult a közbizalom, ha fontos hivatalok betöltésére került a sor. 1744-től kezdve három éven át állt a perui rendtartomány élén, 1751-ben, mint prokurátort Rómába küldték arra a gyűlésre, amelyet a rend minden harmadik évben összeszokott hívni és amelyre az egyes tartományok szavazás útján a legalkalmasabb embert jelölik ki. Ezt az alkalmat is felhasználta a missziók javára, amennyiben fontos eredményeket sikerült Rómában kieszközölnie. A prokurátor kifejezés annyit is jelenthetne, hogy anyagi ügyek rendezése miatt jött Rómába. De itt a körülmények arra mutatnak, hogy az előbbi értelemben kell venni a kifejezést. A régi rendi hagyományokhoz híven, Brentano a tudományos kutatásokat sem hanyagolta el. Több rendtársa társaságában, akik között P. Szluhát és p. Szentmártonyit találjuk, a hatalmas Maranon, vagyis a mai Amazonas folyamrendszerét kutatta a forrásától egészen a torkolatáig. Több részletnek első térképfelvétele tőlük származik. Idővel a felső Maranon vidékén a missziós tevékenység annyira gyarapodott, hogy az illetékes európai kormányokkal a terület felosztásáról kellett tárgyalnia. Halála éve ismeretlen, de mindenesetre a XVIII. század ötvenes éveiben következett be. Brentano szellemi hagyatékai közül kiemeljük a quitói tartomány térképét, amelyet 1751-ben, Rómában nyomtattak ki. Ezenkívül kéziratban maradt ránk a "Historia de las missiones del Maranon" (A maranoni missziók története). Éder X. Ferenc térképe

Éder Ferenc, Selmecbánya szülöttje, 1727-ben látott napvilágot. 1742. október 20-án lépett be a Jézus Társaságába és 1750-ben indult Peruba. A tudományt a "Descriptio Provinciae Moxitorum in Regno Peruano (A perui királyság moxa tartományának leírása) című művével gazdagította meg. Ezt a könyvet 1791-ben Makó apát adta ki Budán. A XVIII. század abszolutizmusának örök szégyenfoltja marad, hogy III. Károly spanyol király az áskálódásoknak engedve, 1767. február 27-én kelt rendeletével a jezsuita hithirdetőket összes tengerentúli országaiból kiutasította és birtokaik elkobzását rendelte el. Százával és százával szállították őket hajóra, hogy vagy idegen partokon kitegyék, vagy az európai börtönökbe vessék. A jezsuita misszionáriusok kitoloncolása

A jezsuita misszionáriusok kitoloncolása

Sokan soha többé nem kerültek vissza hazájukba, Mária Terézia azonban latba vetve tekintélyét, sokat közülük megmentett, akik hosszabb, vagy rövidebb idő múlva hazájukba visszatérhettek. Ezek között volt P. Éder is, aki sok hányattatás után Besztercebányán fejezte be földi pályafutását. Fáy Dávid Alajos Abaúj vármegyében látott napvilágot, bölcsője a Fáy grófok ősi kastélyában ringott. Gábor nevű atyja, 1680 és 1729 között Abaúj vármegye alispánja és királyi tanácsos volt, anyja, pedig Diószeghy Zsuzsanna Születésének dátumát némelyek 1721. február 22-ére teszik, mások 1722. február 18-ikára. A két egymástól eltérő adat még a rend hivatalos irataiban is szerepel. Atyja már előbb a református hitről a katolikus hitre tért át. Különösen Dávid buzgólkodására utóbb édesanyja is követte férje példáját. Már 1736-ban fiatal rendtársai között találjuk a nemes ifjút Bécsben. 1753-ban a Maranon misszióba indult, sokáig működött a Rio Pinare folyó mellett, közben a maranoni kollégiumban a felsőbb hittudományt és tanította. Az utóbbi hivatal nehezére esett neki, aki ellenállhatatlanul vonzódott indiánjaihoz. Éppen sikerült neki a vad népeket a keresztény hittel megszelídíteni és egy redukcióba összehozni, mikor őt is hajón Európába hurcolták és önfeláldozó fáradozása jutalmául börtönbe vetették. A sötét lelkű Pombal, Portugália mindenható minisztere, kéjelgett az ártatlan áldozatok szenvedéseiben. Fáy sok társával együtt, mint közönséges börtönlakó halt meg Lisszabonban, 1767. január 22-én. dél-amerikai jezsuita misszionárius

Egyesek, hogy céljukat könnyebben érjék el, egyenesen valamelyik tengerentúli rendtartományba léptek be és így bajos megbízható személyi adatokat beszerezni. A magyar származású P. Ferder Fülöp kezdettől fogva a rend paraguayi névtárában szerepel. Feljegyzések nyomán csupán azt sikerült megállapítani, hogy 1713. május 13-án, Magyarországon Cusoviában született. Több mint valószínű, hogy ez a Cusovia tollhiba következtében azonos Cassoviával, azaz Kassával. A rendbe 1729-ben lépett be és 1746-tól működött Paraguayban. Hedry Márton, a rend hivatalos feljegyzései szerint, 1709. október 31-én született. Kassán felvetette magát a rendbe, és 1730-ban megkezdte Trencsénben szerzetesi újoncéveit. A szlovák és a magyar nyelvet egyformán jól bírta. Egymásután tanítással foglalkozott Eperjesen és Egerben. Utóbb, mint hitszónok és hitoktató Esztergomban működött. Szíve vágyát követve, 1748-ban Chilébe indult, ahol 1760-ig fáradhatatlanul dolgozott. Lisszabon Szent Julián erőd

Keyling (vagy Kayling) József, 1725. január 7-én született Selmecbánya városában, amely már annyi derék embert adott a hazának. Miután Nagyszombatban a rendbe felvették, 1740. október 18-án a trencséni újoncházba sietett. 1753-ban Brazíliába hajózott, ahol a Maranon mellett áldásos működést fejtett ki. A jezsuiták elűzése után sok rendtársával együtt a Szent Julián börtönbe Került. Kiszabadulása után visszatért szülővárosába, ahol 1777-ben a város plébánosa lett. Kayling tíz évnél tovább sínylődött a börtönben, jólehet sem rá, sem társaira nem tudtak semmi rosszat rábizonyítani. A nem éppen jezsuita barát Lebzelter, az akkori Portugáliában hivatalos osztrák követ, őszintén megírta jelentéseiben, hogy Kaylingnak és társainak nem volt más bűnük, mint az, hogy jezsuiták voltak. De miért nem lépett közbe Mária Terézia királynő halálra kínzott alattvalói érdekében? Közbelépett, de a diplomáciai huzavona Kaunitz és Portugália között körülbelül tíz évig tartott és csak Pombál bukása után állhatott be a fordulat. A legjobb akarat mellett sem lehetne Azt állítani, hogy a bécsi udvar kellő eréllyel lépett volna fel. Mária Terézia utóbb a rend feloszlatása alkalmával is kissé kétszínű szerepet játszott. Neki két lelkiismerete volt: a személyi lelkiismeret és az uralkodói lelkiismeret. Mint magánszemélynek volt annyi vallásossága és józan belátása, hogy irtózott az igazságtalanságtól, mint uralkodót azonban befolyásolta az a körülmény, hogy több gyermeke a Bourbonoknál volt kiházasítva és éppen a Bourbonok szemében a rend mindig szálka volt. Limp Ferenc, született 1695. május 25-én, Magyaróváron. Nagyszombatban a rendbe felvételt elnyervén, 1713-ban belépett a trencséni újoncházba. Miután több éven át Győrben, Kassán és megint Győrben tanítással foglalkozott, 1726-ban Paraguayba indult. Ott a Concepción nevű redukcióban működött, míg 1738-ban a Paraná folyó mellett fekvő redukció vezetője lett. Később Urugauayba ment át. Redukciói templom

Orosz László, a régi magyar hithirdetők egyik kimagasló alakja, 1697. december 18-án született, Ung megyében. Kassán kérte a rendbe való felvételét, amelybe 1716. február 22-én lépett be. Mielőtt 1727-ben eltávozott Paraguayba, Egerben, Nagyszombatban és Gyöngyösön tanítással foglalkozott. Paraguayba érkezve, Cordobában legnagyobb fájdalmára visszatartották a tudományban jártas férfiút, hogy az ottani kollégiumban filozófiát és teológiát tanítson. Vállalkozó szellemére vall az a terv, hogy Patagóniában külön missziós területet akart alapítani és erre nézve kész tervvel fordult az általános rendfőnökhöz. Négy évig látta el a tartományfőnöki titkári állást, majd a cordobai rendház és szeminárium rektora lett és kilenc évig nevelte a rend újoncait. Utóbb Buenos Aires városában még egyszer látta el a rektori hivatalt. A missziókból való 1767-ben történt kiutasítása után hazájába visszatért, ahol élete végén Nagyszombatban a lelki igazgató hivatalát látta el. Néhány nappal rendje feloszlatásának kihirdetése előtt, 1773. szeptember 11-én fejezte be tevékeny életét. Rendkívül fontos és áldásos feladatot teljesített, akkor, mikor, mint a misszió gondnokát Európába küldték. Ennek az útnak, mint látszik, az volt a főcélja, hogy az általános rendfőnökkel tárgyaljon és új munkatársakat toborozzon. Különben is sűrű levelezést folytattak egymással. P. Orosz nem hiába fáradozott, kapott új munkásokat, akikről az általános rendfőnök 1747. október 7-én kelt levelében azt jegyzi meg: "Gratulálok Tisztelendőségednek, hogy Isten olyan kiváló és hasznos embereket -mintegy művészeket- adott, akik a legszebb reményekre jogosítanak fel és a missziónak jó szolgálatokat tehetnek." A levelezés, amelyet európai tartózkodása alatt mint a misszió gondnoka az általános rendfőnökkel folytatott, leginkább a körül forgott, hogy és mint lehetne az új hithirdetőket útnak indítani és milyen előkészületeket kellene tenni; az ilyesmi akkor nem csekély gondot okozott. Az általános rendfőnök soraiból mindig kitűnik, mennyire bízik P. Orosz tapasztalatában és bölcsességében. Rábízza az ügyek lebonyolítását azzal a meghagyással, hogy annak idején jelentést tegyen. Cordoba jezsuita főiskola

P. Orosz apostoli lelkületére vall az a levél, amelyet 1730. november 17-én Európába írt: "Ami engem illet, a Tucuman vidékén, cordobai főkollégiumban lakom és szégyenkezve bevallom, hogy itt a filozófia tanítására vagyok kárhoztatva, bizonyára Isten megengedéséből, aki így bűneimért megbüntet. Érdemes volt-e, ezer veszély között a tengeren átkelni, hogy Krisztus tana helyett Arisztotelészt adjam elő az iskolában, holott a vértanúpálmát reméltem és a pogányoknak az evangéliumot kívántam hirdetni, hogy az apostolok nyomdokaiba lépjek az életben és a halálban? Úgy tűnik fel előttem, mintha Tisztelendőséged nevetne ehhez, én pedig sírok." Csak abban talált vigasztalást, hogy istennek csak az engedelmesség tetszik, akármilyen nehezére esik, hogy most nem az apostol, hanem a filozófus szerepét kell játszania. Szentmártonyi Ignác méltán sorakozik Orosz mellé. A nemesi család gyermeke 1718. október 28-án, a muraközi Kotori faluban született. Szentmártonyi Bécsben lépett be a rendbe 1735. október 28-án. Az újoncévek befejezése után, a rend szokása szerint tanított. 1751-ben általános rendfőnöke, V. János portugál király kívánságára Brazíliába küldte, hogy ott mint királyi udvari csillagász és matematikus a spanyol-portugál terület vitás határvonalait pontos mérések alapján rögzítse. Jóllehet szentül megígérték neki, hogy fontos hivatala miatt nem lesz bántódása, 17601-ban fáradozása jutalmául mégis hajóra tették, és börtönbe vetették, amelyből csak 1777-ben szabadult ki. Ennek a hosszú szenvedésnek egyik oka a császári követek jellemtelensége volt, akik félve Pombál kegyvesztésétől, nem mertek erélyesen fellépni. Pombál pedig azzal szabadkozott, hogy a börtönben nincsenek már jezsuiták, hanem csak tolvajok és rablók. Mennyit szenvedett ott P. Szentmártonyi, erről Lebzelternek 1777. április 8-án kelt jelentése szerint, alig lehet fogalmat alkotni. Pombál bukása után a követ személyesen látogatta meg a szegény áldozatokat. Vérfagyasztó látványt nyújtottak azok a földalatti, alig négyarasznyi Lyukak, amelyek már éveken át képezték a tartózkodási helyüket. Szentmártonyi a gyászos emlékű Portugáliából visszatérvén, Varasdon az indiánok helyett papnövendékeket kezdett nevelni, amire a horvát nyelvtudása is képesítette, 17793. április 15-én halt meg. V. János portgál király

Szerdahelyi Ferenc, Dobó község szülöttje, 1717. január 24-én látott napvilágot. Miután a Jézus Társaságába Lőcsén jelentkezett, 1734. október 17-én a trencséni újoncházba vonult be. A rend hagyományai szerint tanítással kezdte meg nyilvános működését. Még nem volt felszentelt pap, mikor a tengerentúli misszióba kívánkozott. Mate levél

Az általános rendfőnök feleletül írta neki, 1747. április 1-én, hogy a rendtartomány főnöktől nyert információi alapján felveszi azoknak a névsorába, akik Indiában küldhetők. Azután mégis Uruguay lett apostoli buzgalmának színtere, ahol híveinek nemcsak a lelkét gondozta, hanem anyagi jólétüket is előmozdította. Szép eredménnyel meghonosította a gyapot és a dohány termelését. A nevéhez fűződik továbbá a paraguayi teának élvezeti cikk gyanánt való termelése. Ez a tea az Ilex paraguayensis bokor örökzöld leveleinek főzete és Dél-Amerika sok vidékén a nép kedvenc itala, sőt mindennapi szükséglete. Utóbb a "jezsuita-tea" elnevezés alatt vált ismeretessé. Idővel fontos kereskedelmi cikk számba ment, mert tein tartalmánál fogva pótolta a kínai teát. Szluha János sem tartozik az utolsók közé a magyar hithirdetők sorában. Az erdélyi Gyalu községben született 1725. augusztus 23-án, Budán vették fel a rendbe, amelybe 1738. október 14-én lépett be. Atyja, Szluha Ferenc, 1715-ben ítélőmester volt és 1719-től Komárom megye alispánja. 1723-ban a Pragmatica Sanctio elfogadása körül különös érdemeket szerzett magának, amely fáradozásának 1726-ban a bárói rang lett a jutalma. A család Pest megyei birtoka után kapta az "Ikládi" előnevet. Nejétől, Konkoly-Thege Juliannától, három gyermek maradt: György, aki 1743-ban grófi rangra emelkedett, János, a jezsuita és Eleonóra. Jezsuita a XVIII. században

Szluha János 1753-ban indult a brazíliai misszióba, ahol a Maranon folyó mellett a kiűzetés évéig, azaz 1759-ig működött Már 1746-ban jelentkezett a misszióba, noha még nem volt felszentelt pap. Az általános rendfőnök tudomásul vette kérését és kívánságát, amelyet rendbe lépésének első pillanatától kezdve táplált, azzal a megjegyzéssel, hogy végezze el előbb tanulmányait. Majd 1750. május 30-án írta a rend általános rendfőnöke Szluha tartomány főnökének, hogy Portugália királya több matematikust vagy jártas geográfust kér Brazília számára, hogy az országot felmérjék, és földrajzi térképeket készítsenek róla. Miután ezt a munkát befejezték, majd apostoli hivatásuknak élhetnek. Egyúttal azt kérdezték Rómából, hogy a misszióba jelentkezettek közül, vannak alkalmas személyek. Majd megérkezett a levél Rómából 1750-ben, amely szerint Szluhának az elutazással addig kell várnia, míg édesanyja megadja a beleegyezését, de akkor is arra kell figyelni, hogy nélkülözhető-e otthon. Időközben meghalt a portugál király, aminek a következtében a helyzet megváltozott. Újból jött a marasztaló hír Rómából, végül 1753-ban beteljesedett szíve vágya. Működése azonban alig tartott pár évig, már 1759-ben társaival Pombál börtönében sínylődött. Szluha testvére, a császári tábornok egyenesen Khevenhiller, császári követhez fordult segítségért. Mindezek ellenére csak a véletlenen múlt, hogy Szluha előbb szabadult ki a börtönből. Hazájába visszatérve, a győri papnevelő intézet elöljárójaként működött. Kartográfiai munkájával nagy elismerést aratott. P. Anselm Eckhart, Szluha rend- és hithirdető társa, mint a földrajzi tudományokban maga is kiválóan jártas ember írta, hogy Szluhának a missziós területről szerkesztett térképe azért a legfontosabb, mert a legújabb észlelések alapján készült. Pinzger Ferenc SJ /Részletek Pinzger Ferenc SJ: Magasztos eszmék útján (Bp., 1931) c. könyvéből, válogatta Bikfalvi Géza/

Címkék:

Kommentáld!

Hozzászólások

Új bejegyzés

Blog szerkesztése

Közösségben Mindenben

Ez történt a közösségben:

Friss események »

Szólj hozzá te is!

Impresszum

Network.hu Kft.

E-mail: ugyfelszolgalat@network.hu

Impresszum Felhasználási feltételek Adatvédelem Médiaajánlat FAQ

Felhasználónév:
Jelszó:

Felhasználónév:
Jelszó:

Felhasználónév:
Jelszó:

Felhasználónév:
Jelszó: