A dualizmus korában a magyar politikusok közt állandó vita volt arról, hogy helyes volt-e a kiegyezés, vagy inkább egy független Magyarországot kellett volna követelni. Ez a kérdés minden mást háttérbe szorított. Pedig voltak fontosabb kérdések is. A mezőgazdasági munkások szegénységével, a kivándorlással vagy a nemzetiségek egyre nagyobb elégedetlenségével azonban sem a kormány, sem az ellenzék nem foglalkozott. A nép belefáradt ebbe az eldöntetlen vitába. A politikáról egyre többen mondták, hogy nem más az, mint „úri huncutság”. (A nép többsége eleve nem rendelkezett szavazati joggal.) Talán emiatt is döntött úgy az ország vezetése, hogy a honfoglalás ezredik évfordulóját látványosan ünnepli meg 1896-ban.

Az ezredév megünneplésének legfontosabb eseményei Budapesten voltak. A fővárosban, a Városligetben országos kiállítást rendeztek. Elnevezése arra utalt, hogy ott az egész ország bemutatkozott. A mezőgazdaság és az ipar termékeit felsorakoztató csarnokokban bárki meggyőződhetett arról, hogy a magyar gazdaság képes ugyanolyan jó minőségű termékeket előállítani, mint a többi európai állam. A kiállításon szerepeltek a művészi élet nem egy kiválóságának alkotásai. Felsorakoztatták a magyar múlt emlékeit is. Az egyszerű nép szokásait, lakóépületeit, népművészetét is bemutatták.

Az országos kiállítás mellett az ezredév számos alkotást hagyott hátra. A közlekedés sok létesítménye ekkorra készült el. Megnyitották a fővárosban a földalatti vasutat, amelyhez hasonló Európában eddig csak Londonban volt. Budapesten elkészült a város harmadik hídja, amelyet Ferenc Józsefről neveztek el (ma: Szabadság híd). Sok helyen avattak emlékműveket a honfoglalás ezredik évfordulóján.

Az ezredévi ünnepségeket követő néhány év nagyobb politikai viszályok nélkül telt el. Ám ez nem tartott sokáig. A miniszterelnöki széket Tisza Kálmán fia, Tisza István gróf foglalta el. A határozott és kemény ember hírében álló Tiszát az országgyűlési ellenzék állandóan és hevesen támadta. Úgy gondolták, hogy a miniszterelnök túlságosan kiszolgálja Bécs érdekeit. Különösen a hadseregre költött pénzt és a besorozandó újoncok létszámát tartották soknak. Nem vették figyelembe, hogy Magyarország déli határai mentén háború készülődik.

Ezekben az években az Osztrák—Magyar Monarchiát elsősorban a Balkán-félsziget népeinek mozgalmai nyugtalanították. A Török Birodalom, amely eddig birtokolta a területet, a 19. század végére nagyon meggyengült. Az itt élő szláv és román nyelvű népek felkelések sorozatával akarták lerázni magukról az ötszáz éves török uralmat. Mozgalmukat főleg Oroszország támogatta. A Monarchia meg akarta előzni az oroszok hódítását. Ezért 1878-ban a Török Birodalom egyik tartományát, Bosznia-Hercegovinát megszállta csapataival. 1908-ban ezt a területet, ahol szerbek, bosnyákok és horvátok éltek, Ferenc József birodalma részének nyilvánította. A döntés Szerbiában tiltakozást váltott ki. Belgrád háborúval fenyegetőzött.

Tisza István úgy gondolta, hogy nem lehet elkerülni a fegyveres összeütközést. Az ország belső békéjét biztosítani szerette volna. Megpróbált a román nemzetiség képviselőivel megegyezni. A tárgyalások kudarcba fulladtak.

1914 nyarán Ferenc Ferdinánd trónörökös és felesége Bosznia-Hercegovina fővárosába, Szarajevóba látogattak. A szerbek ebben az osztrák elnyomás újabb bizonyítékát látták. Egy diák, Gavrilo Princip, aki az oroszoktól támogatott Fekete Kéz nevű titkos társaság tagja volt, úgy döntött, hogy megbosszulja a népén esett igazságtalanságokat. Június 28-án Princip kétszer lőtt rá a főhercegre, aki belehalt sebeibe. Az elfogott merénylő kihallgatásakor kiderült, hogy Belgrádból biztatták a gyilkosságra. Ferenc József ezért úgy döntött, hogy háborút indít Szerbia ellen. Tisza István korainak tartotta az időpontot. Tartott attól is, hogy Románia megpróbálja majd a részben románok lakta Erdélyt megszállni. Ám néhány napos gondolkodás után hozzájárult a háború megindításához.

Július 28-án az Osztrák—Magyar Monarchia hadat üzent Szerbiának. Ezzel kitört a történelem addigi legvéresebb fegyveres összeütközése, az első világháború.