Forrongó Magyarország

Forrongó Magyarország

A vereség hírére az Osztrák—Magyar Monarchia népei egymás után mondták ki elszakadásukat. 1918 őszén Budapesten is létrejött a Nemzeti Tanács, melynek élére Károlyi Mihály állt. Október 30-án a fővárosban kitört, és néhány óra alatt győzött a forradalom. Másnap a király nevében József főherceg Károlyit nevezte ki miniszterelnöknek. A hírt szinte az egész ország reménykedve fogadta. Csak Tisza István meggyilkolása árnyékolta be az emberek örömét.

Az új hatalom legfontosabb céljai közé tartozott a demokrácia megteremtése, a nép szegénységének enyhítése és a földosztás. Sürgősen fegyverszünetet, majd pedig békét akartak kötni az antanttal. A kormány bízott abban, hogy Wilson elnök békepontjai érvényesülnek majd. Eszerint az ország nemzetiségei szabad választással dönthettek volna arról, hogy melyik országhoz akarnak tartozni. Ám a Belgrádban tartózkodó antantparancsnok gyűlölettel fordult a magyarok felé, akik szerinte a háború előidézői voltak. Követelései közé tartozott, hogy az ország hatalmas, magyarok lakta területeit adja át a kormány a szerb és román csapatoknak. Mivel Károlyiék a katonaság szétzüllését nem akadályozták meg, fegyverrel aligha állhattak ellent. Mindössze az északról támadó csehszlovák hadsereggel tudtak szembeszállni.

A nemzet kezdett kiábrándulni Károlyi kormányából. A munkások a rossz ellátás miatt lázadoztak, a parasztok pedig hiába várták a földreformot. Az ellentéteket a kommunisták is szították. Vezetőjük a Moszkvából hazatért Kun Béla volt.

1919 márciusában az antant azt követelte, hogy a magyar csapatok vonuljanak ki újabb, hatalmas területekről, ürítsék ki az egész Tiszántúlt. A kormány ebbe nem akart beleegyezni, és ezért lemondott. Károlyi a legnagyobb pártra, a szociáldemokratákra akarta bízni a hatalmat. Tudta nélkül a párt vezetői megegyeztek a kommunistákkal, hogy együtt fogják irányítani az országot. A kormány élére Kun Béla került.

A kommunisták szakítottak Károlyiék demokratikus elképzeléseivel. Ők a munkások, proletárok nevében, választások és a magyar országgyűlés nélkül akartak kormányozni. Államrendszerüket ezért proletárdiktatúrának, köznyelven pedig kommünnek hívták. A gyárakat és lakóházakat kártérítés nélkül elvették korábbi gazdáiktól, és állami tulajdonnak minősítették. A nagybirtokokat is elkobozták. Nem akarták, hogy a parasztság akár csak csekély vagyonnal is bírjon. Úgy gondolták, hogy a tulajdonnal bíró emberek szemben állnak az ő céljaikkal. A földet nem osztották szét, hanem állami tulajdonba vették. A falvak népét ez a kormány ellen fordította.

Fokozta az elkeseredést, hogy a kommunisták rá akarták beszélni a parasztságot, szálljon szembe a papsággal. Meggyalázták a templomokat, és ez mélyen felháborította a vallásos falusiakat. Lázadási kísérleteiket a diktatúra vérbe fojtotta. Szamuely Tibor és társai bírósági ítélet nélkül, puszta gyanú alapján rengeteg embert végeztek ki. A vörös terrornak elnevezett gyilkosságokat gyakran a hozzátartozók szeme láttára hajtották végre.

A proletárdiktatúra ellen Bécsben és a megszállt Szegeden az odamenekült tisztek és politikusok is szervezkedtek. Ennél is veszélyesebb volt a kommünre nézve, hogy északról a csehszlovák, keletről pedig a román hadsereg szinte megállíthatatlanul tört előre. A régi katonaság szétszéledt, megszűnt. Kun Béláék ezért új hadsereget állítottak föl orosz mintára, a Vörös Hadsereget. Vezetőik között számos régi katonatiszt is akadt. Ők gyűlölték ugyan a kommunistákat, de szerették hazájukat, és fontosnak tartották az ország katonai védelmét. Vezetésükkel egy viszonylag erős hadsereg jött létre.

Erdélyben a Székely Hadosztály nevet viselő csapatok szálltak szembe a románokkal. Eleinte sikeres harcokat vívtak a szülőföldjüket védelmező katonák. Kun Béláék azonban úgy gondolták, hogy a székelyek nem hívei a proletárdiktatúrának, ezért nem küldtek nekik sem élelmet, sem felszerelést. A Székely Hadosztály végül kénytelen volt megadni magát.

Az ország belsejében harcoló Vörös Hadsereg eleinte jelentős sikereket ért el. Északon a csehszlovák csapatokat sikerült visszaszorítania. A Felvidék nagy részét felszabadították. Párizsban eközben összeült az antant vezette békekonferencia. A diplomaták attól tartottak, hogy a kommunizmus Magyarországról átterjed Nyugat-Európára is. Erre azonban nem került sor. A Vörös Hadsereg az ellátás nehézségei miatt, meggyengült. Nyár közepén ennek ellenére megtámadták a Tiszánál állomásozó román sereget. A rosszul előkészített akció azonban kudarccal járt. A románok átkeltek a folyón, és megindultak Budapest felé. Előrenyomulásukat nem lehetett megállítani. Kun Béla és kormánya lemondott, és Bécsbe menekült. A román csapatok megszállták az ország fővárosát.