A szatmári békekötés után folytatódott az ország lakatlan területeinek benépesítése. A földbirtokosok igyekeztek jobbágyokat csábítani munkáskéz híján megműveletlen földjeikre. Ezért különféle kedvezményeket, például néhány évi adómentességet adtak. A letelepülők között különféle népeket találunk. Németek főleg a Dunántúlra és a városokba költöztek. A szerbek, korabeli nevükön rácok, az ország déli részeit népesítették be. Északról a szlovákok (tótok) egy része az Alföldre települt át. Más szlovák családok azoknak a magyaroknak az elhagyott földjeit foglalták el, akik a jobb megélhetésért északról délre vándoroltak. A háborúk során Erdély népessége is megritkult. Ide nagyobbrészt román pásztorok és földművesek jöttek. A kereskedelemben megjelentek a görög, örmény és zsidó vállalkozók is. Száz év alatt Magyarország népessége alaposan megváltozott. A telepítések és a bevándorlások miatt a magyarok immár csak felét tették ki az ország lakosságának.

A lélekszám növekedésével fejlődésnek indult a mezőgazdaság. Visszaszorult az állattenyésztés. A legelők helyén gondosan megművelt szántóföldek terültek el. Terjedt a szőlőtermelés és borászat is. Az ipar azonban kezdetleges állapotban volt. Korábbi elmaradottságát a bécsi udvar gazdaságpolitikája is tartósította. A magyar gazdaság a birodalmon belül mint mezőgazdasági termékek és nyersanyagok beszállítója és a német és cseh iparcikkek vásárlója szerepelt. Ezzel szemben a bányászat fejlődése gyors ütemű volt, mivel annak termékeire a kincstár rá volt szorulva. 1735-ben Selmecbányán bányatisztképző akadémia nyílt. Ugyanitt, a kontinensen először, gőzgépet is munkába állítottak. A mérnöki tudás dicséretéül szolgált, hogy — csaknem száz év munkájával — az 1780-as évekre elkészült az akkori világ leghosszabb bányaalagútja, a József-altáró.

III. Károly (1711—1740) korára a békés viszonyok voltak jellemzőek. Az uralkodó és az udvar tanult a Rákóczi-szabadságharcból, s óvakodott csorbítani a nemesi jogokat. Hozzájárultak ahhoz is, hogy az ország ügyeit magyar területről, Pozsonyból irányítsák. Itt állították fel a Helytartótanácsot. Bécs azonban sem a hadügyet, sem a pénzügyeket nem adta ki a kezéből. Abba viszont kénytelen-kelletlen beleegyezett, hogy a toborzandó újoncok számát és a jobbágyok állami adójának mennyiségét a külön ülésező magyar és erdélyi országgyűlések szavazzák meg.

A császár a vallás ügyét óvatosabban kezelte, mint elődei. III. Károly is törekedett a katolikus egyház helyzetének erősítésére, hívei számának gyarapítására, elsősorban birtokadományokkal. Az erőszakos térítés, a protestánsüldözés ekkorra már ritkaság volt, de állami hivatalt csak katolikusok viselhettek. A főnemesség soraiba is javarészt e hiten lévőket emelt a királyi kegy.

III. Károly legfőbb gondja a trón örökítése volt. Mivel fia nem született, attól tartott, hogy lányát, Mária Teréziát a magyarok nem választják meg uralkodójuknak. Ezért 1723-ban az országgyűléssel megszavaztatta a Pragmatica Sanctiót. A törvény a trónutódlás rendjét írta elő. Eszerint az örökös tartományokban (Ausztria, a német területek és Csehország), továbbá Magyarországon és Erdélyben mindig a Habsburgok soron következő családtagja kapja a koronát, akkor is, ha az nő. Az is belekerült a szövegbe, hogy országait az uralkodónak „feloszthatatlanul és elválaszthatatlanul” kell birtokolnia. Az országgyűlés megszavazta a Pragmatica Sanctiót. A rendek mindössze azt kérték, hogy a törvény tartalmazza: a birodalom országainak támadás esetén közösen kell védekezniük. Ezt indokolta a törökök még mindig fenyegető támadása, így az uralkodó elfogadta a javaslatot.

Poroszországban egyáltalán nem fogadták szívesen a Pragmatica Sanctiót. II. Frigyes porosz király III. Károly halála után maga akart császár lenni. A porosz hadsereg sokkal erősebb volt, mint az osztrák, így a király hamarosan Bécs alá ért. Mária Terézia (1740—1780) csak a magyarok segítségében bízhatott. A fiatal királynő könynyes szemmel, gyászruhában állt a Pozsonyban ülésező magyar országgyűlés elé. A rendek „Vitam et sanguinem”, azaz „Életünket és vérünket” kiáltással biztosították a királynőt támogatásukról. A háborút lezáró béke értelmében a királynő megtarthatta trónját, de Sziléziát át kellett engednie Poroszországnak.

Mária Terézia birodalma a hétévnyi küzdelemben elszegényedett. Szembe kellett nézni azzal is, hogy az állam irányítása a többi európai országéhoz képest siralmasan elavult. 1748-tól nagyszabású reformokat vezetett be. Átalakította a tartományok irányítását, s újra szabályozta a pénzügyeket. Megváltoztatta a vámrendszert is. Ha egy kereskedő a birodalmon kívülről hozott be árut, akkor igen nagy összeget kellett fizetnie. A birodalmon belül többféle vám létezett. Ausztriából Magyarországra iparcikket, Magyarországról Ausztriába élelmiszert olcsón lehetett szállítani. Mindez a hazai mezőgazdaság fejlődését siettette, de az iparét hátráltatta.

A reformok bevezetése során Mária Terézia nem kérte ki a magyar rendek véleményét, az országgyűlést sem hívta össze. Tanácsadói közül sokan a felvilágosodás hívei voltak. Azt vallották, hogy az emberi ész és a tudományok képesek bármely kérdésre választ adni, és segítségükkel megvalósítható a tökéletes állam. Az uralkodónőre hatottak a felvilágosodás eszméi: megtiltotta a kínvallatást, átalakította a büntetések rendszerét. Korszerűsítette az oktatást is. Elrendelte, hogy 6 és 12 éves kora között minden gyermeknek iskolába kell járnia. Ezt a kevés iskola miatt nem sikerült megvalósítani. Fontosabb volt, hogy a Pázmány Péter által alapított nagyszombati egyetemet Budára helyezte, és saját palotáját engedte át számára. Figyelme kiterjedt az egészségügyre és a szegények segélyezésére is.

Mária Terézia a magyar parasztok helyzetét is javítani kívánta. Cserébe a jobbágytelek használatáért, a jobbágy az ura földjén robotnak nevezett ingyenmunkát volt köteles végezni. A földesurak a robot mértékét nagyon magasra emelték. Ennek az lett a következménye, hogy a jobbágy a saját földjét nem tudta megművelni, s az adóját sem volt képes megfizetni. Az uralkodónő elrendelte, hogy heti két nap gyalog vagy egy nap igásállattal végzett robotnál többet senki se követeljen. Ehhez sem kérte az országgyűlésgyűlés beleegyezését. A legtöbb földesúr megtagadta ennek végrehajtását.

Mária Terézia hithű katolikus volt. Igyekezett a magyarországi katolikus egyház helyzetén javítani: öt új püspökséget alapított, közülük az egyiket Székesfehérváron. A főpapok jövedelmének egytizedét lefoglalta. A vagyont új plébániák alapítására és a szegényebb lelkészek fizetésének kiegészítésére fordította. Mária Terézia intézkedései többségükben hasznára voltak Magyarországnak. A magyar nemesség és a papság egy része mégis elégedetlen volt, mert mindezt a megkérdezésük nélkül, a korábbi törvények megsértésével vitte véghez.