Sződemeteren született középnemesi családban.1796-ban meghal édesapja, majd 1801.ben édesanyja is. nagybátya neveli 3 fiútestvérével együtt. A debreceni református kollégiumba jár 18 éves koráig.

Gyermekkorában himlő következtében a bal szemére megvakul.
1803.tól ír verseket, Kazinczyval 1805.ben ismerkedik meg barátok lesznek. Mindketten az ún. “fentebb stíl” képviselői lesznek. Gondolkodó típusú, filozófiai műveket tanulmányoz. Megtanul: görögül, latinul, németül és franciául. Pestre megy jogot tanulni. Joggyakornok, majd ügyvédi vizsgát tesz. 1815-ben Lasztócra megy és Szemere Pál nevű barátjához. Itt írják meg közösen a Felelet Mondolatra című gúnyiratot.

1815-1817 között Csokonairól, Berzsenyiről elmarasztaló kritikákat ír.
1817-ben ízlésbeli és politikai nézetkülönbségek miatt megszakad barátsága Kazinczyval.

1832-től országgyűlési képviselő Szatmár-megyében, ekkor kezdi írni az Országgyűlési naplót.

1834-ben megjelennek országgyűlési beszédei: A szatmári adózó nép állapotáról (a közteherviselés, a nemesség megadóztatásának kísérlete a témája.) Az örökös megváltás ügyében című mű melynek témája: örökváltság, a jobbágyfelszabadítás.

1835-ben lemond, az országgyűlési képviselőségéről (Búcsú az Országos Rendektől). Kossuth Lajos és Wesselényi Miklós letartóztatása után elvállalja a védelmüket, 1838-ban hivatalos útján megfázik, és augusztus 24.-én meghal.

II. Költészete: Kölcsey romantikus költő. Verseire nagy ellentétek jellemzők, a dicső múlt és a sivár jelen szembeállítása, a magyar nemesség erőteljes bírálata, a nemzetért való hazafiú aggódása. Műveit nagy hatású, szuggesztív erejű költői képek alkotják. Választékos szóhasználat jellemzi. Viszonylag kevés verset írt.

Első költői korszaka: 1814-1817 személyes jellegű versek, egyéni érzések, hangulatok megfogalmazása jellemzi. Jellemző verse: Elfojtódás. Vágy és valóság, ideál és realista közt verődik a lélek és az önmagát megsebző szellem a pátoszig emelkedik. A sírás a vágyott boldogság megsejtése és azonnali elvesztése miatt törne rá az emberre, a kínzó fájdalom enyhítést jelentené- de lehetetlen!

A költő képtelen az enyhet adó sírásra és ez még kétségbe esettebbé teszi a költőt. Ez a szentimentalista attitúd (viselkedési forma) Kölcseynél nem divat, nem felvett szerep, hanem sorsából, egyéniségéből adódó átélt valóság.
Második költői szakasza: 1823- 1832 között: ez a közösségi versek időszaka. Ezen korszak leghíresebb verse: A Himnusz.

Képek Szatmárcsekén a Mûvelõdési Házban található Kölcsey emlékszobáról: