Mártonfi József.

Örvendj. A láncz, melylyel magát egyesiti
Az élőkhez a holt, neked el nem szakadt:
A ki nemzetének erkölcsét szebbiti,
Az hagy maga után háláló fiakat.

Szemere Pál.

Mártonfi József, Erdély nagy nevü egykori r. kath. püspöke, sokat jelentő arczképével s életfolyamának vázlatával találkozik itt a szives olvasó.

Egyike volt ő az életerős székely nemzet azon fiainak, kik a Gondviseléstől rendkivüli észtehetségekkel megáldva, majdnem a semmiségből küzdötték fel magokat azon fényfokra, hová csak kitünő szellemerővel párosult magas születés törhet szakadatlan munkásság közt.

Nehány év mulva félszázad halad el a sok érdemü s korában ritka tevékenységü egyháznagy lezárt koporsója felett s emléke a dicsőültnek még folyvást tartja magát Erdély fiainak keblében.

Mártonfi József.

Mártonfi József született Csik-Szentkirályon. Az anyaegyház hiteles jegyzőkönyve szerint 1746. január 15-dikén vette föl a keresztség szentségét. Édesatyja Mártonfi Tamás, Adorján János szentkirályi lelkésznek gazdája, édesanyja pedig, Józsa Kata, ennek gazdaasszonya volt. A szegény család védatyja, a jámbor lelkész, elhalt. A három fiu s négy leányból álló Mártonfi-háznép Csik-Mindszentre költözött, a néhai kegyes pártfogónak jótevő testvéréhez, Adorján Istvánhoz. Itt érte Tamást, a családapát, a kérlelhetlen halál.

Az elárvult háznépet Adorján István, a különben is rokon, most egészen ápoló szárnyai alá vette. Józsefet, a legidősb fiut, czélszerü nevelés végett, Csik-Somlyóra vitte a ferencziek tanodáiba, hol az árva és sokaktól lenézett tanuló, rendkivüli elmetehetségeinek s megnyerő ildomos magaviseletének olly fényes bizonyitványait adta, hogy tanárai idővel nagy embert jósolgatának belőle. A csik-somlyói tanpálya megfutása után, az erdélyi jezsuiták kolozsvári társodájában (collegium) látjuk a nagyszorgalmu s szende ifjut, hol mint asztalkörüli s szobaszolga, ingyen szállás és élelem mellett folytatta tanulását.

Az egyházi rendhez kiolthatlan vonzalmat érezvén, Kolozsvárott a Jézus társaságába lépett. Mint szerzetes ujoncz, Bécsben kezdette alaposabban tanulmányozni a hellen s latin irodalmat; de kiváló szorgalommal tanulta egyuttal a franczia s német nyelvet is, melly utóbbiban annyira haladt, hogy azon idővel ékesen szónokolhatott. Itt sajátitá el egyszersmind a müvelt ember azon finom társalgási mesterfogásait, mellyekkel később annyi szíveket hóditott s fénypolczokra magának utat nyitott.

Nyilvános élete s munkásságának első köre a tanügy volt. 1770-ben Budán lépett föl először, mint nyelvészettanár. 1771-ben Bécsben a mennyiségtani leczkéket hallgatta; de az erre következett két évben ismét Budán működött, mint az ékesszólás nyilvános tanára. Ezen életszakaszába esik kézirati munkái nagyobb részének szerkesztése. Itt szövődött a nagy Révaival azon őszinte barátság, melly ennek legválságosabb életperczeiben, s Mártonfinak legragyogóbb csillagzata alatt is szilárdnak bizonyult.

A Jézus társaságnak megszüntetése után Mártonfi, mint mennyiségtanár, Kolozsvártt nyert alkalmazást, hol az erőműtanból is rendes leczkéket adott 1776-ban. Három évvel később a felejthetlen nagyfejedelem-asszony, Mária Terézia által az erdélyi r. kath. nevelő- s tanintézetek kir. főigazgatójává neveztetett, mellyhez kir. tanácsosi rang s az országos főkormányszéknél előadói (referens) jog volt kapcsolva. Ezen fontos hivatalkörben hét évig legsikeresben fáradozott, mellynek kezdetén kedvező alkalma nyilt magát az udvarnál s legfensőbb körökben is személyesen megismertetni.

Hivatalkodása folytán a r. kath. tanintézeteket rendbe hozta, az ifjuság erkölcsi és szellemi müveltségét előmozditotta, a tanároktól rendet, pontosságot, lelkiismeretes eljárást követelt s az erdélyi r. kath. egyházjavak állapotának olly remek kimutatását szerkeszté, melly legalaposb s hitelesb okmányként maiglan is zsinórmértékűl használtatni szokott. – A könyvvizsgálói korlátlan hatalom is kezére bizatott 1781-ben, mellyet, hogy milly részrehajlatlan igazsággal kezelt, már csak az is eléggé bizonyitja, hogy a sajtót egy részről sem engedte meg más vallás, vagy nemzet rovására felhasználtatni. Ezen eszélyes eljárása által nemcsak a fejedelem magas kegyét, hanem honfitársainak bizalmát és közszeretetét is kivivá magának. – 1786-ban kir. főkormányszéki valóságos tanácsossá neveztetvén Nagy-Szebenből Kolozsvárra költözött. 1788-ban károly-fehérvári czimzetes kanonokká iktattatott. 1793-ban pedig szerbiai czimzetes püspöknek szenteltetett fel.

A nagytudományu s szélesen elterjedt hirü gróf Batthyány Ignácz halálával az erdélyi püspökszék megürülvén, négy hónap mulva I. Ferencz király s erdélyi nagyfejedelem, a főkormányszék kihallgatása elmellőzésével s minden előleges kijelölés nélkül – mi azon időben rendkivüli érdemek elismerését kifejező kegy vala, – 1799., márczius 14-én Mártonfi Józsefet az erdélyi r. kath. püspöki székbe emelte.

Kineveztetését egész Erdély osztatlan örömnyilatkozattal fogadta. Csak maga a fényes érdemek köztiszteletü bajnoka, s a szerencsének e perczben felkarolt kegyencze nem tudott örvendeni. Nemes keblére épen ez alhatározó perczben nehezedett a legnyomasztóbb aggodalom.

A püspöki szék jószágainak per alá fogott jelentes alkrészei (Alvincz és Drombár) ezen időtájban még függőben voltak; sőt gróf Batthyány halála után azon hir kezdett közönségesen terjedni, hogy az erdélyi kir. kincstár a püspöki szék minden javadalmait elfoglalni készül és az uj püspöknek, az 1715-diki becsüárban, évenkint készpénzül csak nyolczezer forintot fog fizetni. A méltó aggodalmat nem csekély mértékben nevelte azon tény, hogy több egyházi férfiu az erdélyi r. kath. püspökséget akármilly föltétel alatt is késznek nyilatkozott elfogadni; sőt azok közt volt egy ollyan is, ki maga felajánlása mellett 8000 forintért is kész volt püspökösködni.

Illyetén baljóslatu jelenségek közt Mártonfinak, mint az erdélyi r. kath. egyházi javak husz éven át éber és erélyes védőjének, elborult nemes kedélye.

Egy rémgondolat – a főpásztori czimet az egyház méltósága s tekintélye alásülyedésén vásárolni meg! – több mint öt hónapon keresztül háborgatá a mély és őszinte vallásosságu egyháznagyot; mig végre egy helyesen kikerekitett nézetben lelt vigaszt és megnyugvást.

Belátta ugyanis ő, hogy azon fejedelmi magas kegyelem, melly őt kérésén kivül püspöknek nevezte ki, a püspökségben még áldozat mellett is meg fogja tartani. És reményében nem csalatkozott. A kegyes fejedelem a magán kihallgattatásban részesült Mártonfitól az ügy állásairól alapos tudomást nyervén, atyailag biztositá őt az iránt, hogy mindazon javadalmakat, mellyeket előde birt, ő is háboritlanul birni fogja. Igy végződött el Mártonfi ildomossága által, az erdélyi püspökségre nézve ezen életkérdés.

Bécsi hódolata alkalmával eszközlé ki azt is, hogy be nem várva a pápai megerősitő okmányt, a püspöki javak neki rögtön átadassanak, mellyek 1799. május 20-a óta csakugyan neki jövedelmeztek.

A terhes ügynek sikeres elintézése után, 1800. nov. 23-dikán, Erdélyben a r. kath. egyházmegye kormányát minden jók örvendezései közt megragadta. Révai Miklós is, az ünnepelt főpásztornak súlyos életterhekkel küzdő barátja, a közöröm vidám népe közé vegyült bájhangzásu lantjával. – A magyas remények, mellyekkel hivei kormányzása iránt eltelve valának, együl egyig teljesültek. Tizenhat évi püspökségének folytán miket tett a szakadatlan munka közt megőszült főpásztor az egyház javára, édes magyar hazája ügyeinek előmozditására, azokról a hivatalos jegyzőkönyvek hangosan tanuskodnak. A fényes érdemek sorozatából csak néhány ragyogó pontot emlitünk. A püspöki javak erélyes megvédése s helyes gazdászata által egyházmegyéjének s lelkes utódainak méltó hálájára tette magát érdemessé.

A szegény lelkészek s néptanitók fizetése javitására a maga jövedelméből sok ezeret áldozott. Özvegyekre, jó igyekeztű árvákra s elnyomorodott szegényekre jótékonyságát bőven árasztá, midőn ő igen kevéssel beelégedett. Hiveit hathatós szónoklatával élte fogytáig üdvös eredményekkel oktatta. A székesegyházat sajátjából földiszesitette, kijavitotta. A károly-fejérvári Batthyány-intézetet a végenyészettől megvédte; a csillagda födelezésére sok ezeret költött; a könyvtárt ritka példányokkal, a pénzgyüjteményt ritka becsü érmekkel gazdagitotta. Kolozsvártt egy kisebbszerű csillagdát hozott létre. A tudósokat – köztök az inséggel küzdő Révainkat – s tudományokat pártolta, tanácscsal s pénzzel bőkezüleg segitette. Felséges fejedelmének a háboru zaja s nyomorai közt a reá rótt hadi költséget nemcsak maga idejében szolgáltatta be a kincstárba, hanem önkéntesen többet is áldozott stb.

Ennyi jótétemény s közhasznu szolgálat a királyi széknél titokban nem maradhatott. Az érdemméltányló fejedelem őt bokros érdemei jutalmául álladalmi valóságos belső titkos tanácsosi czimmel és szent István apostoli magyar király jeles rendje középkeresztjével ékesitette föl.

Hetven évre terjedt áldásos életpályáját 1815. márt. 3-dikán végezte be. Hült tetemei a károly-fejérvári székesegyház sirboltjában pihennek.

Végezetre szó nélkül nem hagyhatjuk a nagytudományu székely főpap irodalmi működését. Nyomtatásban, köztudomás szerint, csak két munkája jelent meg. Első azon német gyászbeszéde, mellyet Mária Terézia királynő hamvai felett tartott. Második pedig azon két versezete, mellyeknek egyikét Csórán, Barcsai Ábrahám iróasztalánál rögtönözte, másikát pedig

„Az erkölcs temploma” czimüt, lelkes hazánkfia s érdemes barátom dr. Ötvös Ágoston ur ujabban hozott világ elé; ugyanazon tudós férfiu, kinek biztos adataiból szövődött a jelen életrajz. – Kéziratban több műve maradt fenn, mellyeknek jó része ugyanazon nemeskeblű tudománybarát érdekes gyüjteményében van s közlésüket tőle várjuk, reméljük.

Csak dicső tettek s magasztos erények iránt fejeztük ki mély tiszteletünket, midőn a károly-fejérvári sirbolt egyik nagy halottját érdemeinek fénypalástjában feltüntettük s reméljük, hogy a „Magyar Plutárk” emléklapjai közleményünkkel is gazdagultak.

Vass József.