Mátyás királynak volt egy hű szolgája. És kiküldte, az országút mellett volt egy kő, és ezt mondta:

- Minden embert, aki az országút mellett jár, keríts oda, hogy a követ nyúzzák meg, mert a király poroncsolatja és a király akaratja.

Sok embert odakerített, de mindamennyi a vállát húzogatta, hogy:

- Mit csináljunk, hogy nyúzzuk meg?

Egyszer egy székely ember is ment arrafelé a leányával. Azt es odakerítette a szolga, hogy segítsen a többinek. Egyszer azt mondja a leányocska, hogy ott szokotálnak:

- Apám, menj fel Budára Mátyás királyhoz, és mondd meg, hogy vétesse előbb a kőnek vérit, akkor majd megnyúzzuk.

Egyszer azt mondja Mátyás király a székely embernek:

- Hát te honnan tanultad ezt, te székely ember, hogy én elébb vétessem vérét a kőnek? Te furfangos ember!

No, mondja, hogy egy leányocskája van, s az mondja. No, hogy az mondta, adott neki két divót és egy csomó pénzt. Mondta:

- Vidd el ezt a leányodnak, ültesse el! Mikor ezek a divók megnőnek, hát, akkor jöjj fel hozzám!

De hogy odavitte, a leányocska egyszeribe feltörte és megette a divót. No, mondja székely ember:

- No, most neked adott Mátyás király bajt eleget!

Avval mind eltérültek az emberek onnat a kőtől, mert nem kellett megnyúzni. No, egy idő múlva azt mondja a leány az apjának:

- No, menj fel, apám, Mátyás királyhoz, és mondd meg neki, hogy mán kifejlődtek a divók! - E volt a két csecse a leánynak.

Akkor adott a székely embernek két szál kendert Mátyás király. Mondta, hogy abból a két szál kenderből csináljon főkötőt a királyi rezidenciának. Esment adott a székely embernek egy csomó pénzt, és a székely ember azt a két szál kendert vitte haza a leányának, hogy csináljon főkötőt. És mondta a leánynak:

- Most adott a király még bajt neked!

De a leány látott az udvaron két forgácsot. Felvette, mondta az apjának:

- Vidd fel Mátyás királynak, és mondd meg neki, hogy csináljon abból a két forgácsból osztovátát, csöllőt, vetéllőfát, akkor csinálok főkötőt a két szál kenderből, amennyi kell.

Mondta a székely embernek osztég, mikor a forgácsot hozzavitte:

- Mondd meg a leányodnak, hogy ha az ulyan okos, akkor jöjjön el hozzám: se az úton, se az útfélen, se öltözve, se öltözetlen, s ha ulyan szép arculatja van, akkor meg es veszem. - Mert Mátyás király akkor még nőtlen volt. - Hozzon ajándékot, s ne es, köszönjön es, s ne es!

Egyszeribe a leány fogott egy verebet - az az ajándék -, s amikor a királyhoz ért, akkor eleresztette. Meghajtotta magát egy kicsit, de nem szólt egyet es. Az apjának volt egy nagy háló, abban ment a király elé. Az apjának volt egy nagy szamár, annak megfogta a farkát, és mind a szamár nyomán ment. Hát, nem az ország útján jött, hanem a szamár nyomában.

No, mikor odaért a királyhoz és meghajtotta magát, az ajándékot megmutasztotta, és el es repítette a madarat. De nagyon szép fehérnép volt. Egyszeribe megcsókolta, kezet fogott, megmátkásodtak, meglett a nagy bál, ulyan bál volt, hogy a Duna vize akkor vállott borrá, mikor Mátyás királynak a lakodalma volt.

Nagyon jól éltek egy darabig, míg új házasok voltak. De egyszer lett egy sokadalom abban a városban, Budán. Amind a szekerek összegyúródtak, egy szegény embernek a kancája nagyon csitkózó volt. Lefeküdt és megcsitkózott, és egy más embernek a szekere alá nyomta ki a csitkót. Mikor a szegén ember meglátta, hogy a kancája megcsitkózott, ki akarta húzni a csitkót a szekér alól, de akié a szekér volt, a nem engedte, azt mondta, hogy az ő szekere csitkózta. Felpanaszolták, hogy hogy történt a dolog, de azt mondta Mátyás király es, hogy a szekér alatt volt a csitkó, tehát a szekér csitkózta és nem a kanca.

Úgy megbúsulta a szegény ember magát, no de kijőnek onnat a törvényházból, és ő bizony hallotta, hogy a királyné még okosabb, mind az ura, és szokotálja, hogy bémehessen és kér tanácsot. Bémenen a Mátyás király feleségéhez, és elpanaszolja a baját.

- Óh, te szegény ember, látszik, hogy szegény ember vagy! - azt mondja a királyné. - Menj el, és keress egy hálót és egy gübülőt, amint a vízben szokás halászni! Menj ki a mezőre, és ott a homokban szúrjad a gübülővel! - és hogy halásszon a hálóval.

Úgy es tett a szegény ember. És a király meglátta és behívatta, hogy micsoda szamár ember, hogy a homokban halat keres. Azt mondja a szegény ember:

- Bizony nincs, de a szekér aljának sincsen csitkó!

- Óh, te szerencsétlen ember, tudom, hogy a feleségem tanácsolta ezt. No de nem baj, legyen abba, visszarendelem neked a csitkót.

De avval a király úgy megharagudott, hogy a felesége mért adott ulyan tanácsot a szegény embernek. Bément feleségéhez, mondta, eltakarodjék, a királyi életben a nap meg ne süsse többet.

Azt mondta:

- Nem bánom, el es megyek, csak engedd meg, hogy amit szeretek, kedvelek, el es vihessem magammal!

Mondta a király:

- Azt jó szűvel megengedem.

Avval elköltözött a felesége. Tudta, hogy az urának olyan szokása van, hogy este lefekszik a paplanos ágyba, és ott elalszik. Akkor négy emberrel odament, és a paplannak négy szegét megfogatta, és elvitette a királyt es oda, ahova ő költözött, egy bándoros, ablakos házba. Mikor másnap megébredett, és látja, hogy alig lát ki a bándoros ablakon, azt mondja:

- Mi az?

Azt mondja a királyné:

- Te megengedted, hogy elvigyem, amit legjobban szeretek, hát elhoztalak magammal!

Esmént megcsókolták egymást, és máig is élnek, ha meg nem haltak.