Napjainkban az alkohol, a kábítószer vagy a különféle számítógépes játékok okozhatnak függőséget, ám ha akarták, elődeink is könnyen megtalálták a felejtés módját.

 Ferenczy Mária

Ebben pedig, ahogyan ma sem, nem zavarta őket, hogy az általuk használt szer esetleg tiltott vagy életveszélyes. Ezért éppen úgy, ahogy ma, sokan az életükkel fizettek a röpke mámorért. De melyek voltak a régmúlt legelterjedtebb függőségei?

Tubákolás

Kezdjük a legártalmatlanabbal: a tubák (az angol tobacco szóból), vagy más néven burnót, az a finomra őrölt dohánypor, amelyet a használók közvetlenül az orron át szippantanak fel, és tüsszentésre ingerli őket. A szokás a 17. és a 18. században terjedt el Európában és Amerikában egyaránt, és legegyszerűbb módja az, ha az ember a kézfejére szórva felszippantja a dohányt, de mivel ma ismét reneszánszát éli (sokan a szórakozóhelyeken dívó dohányzási tilalom alternatívájaként gondolnak rá), már árulnak többféle speciális „tubálokó” eszközt is. A tubák alapvetően tisztítja a légutakat, de sok káros mellékhatása lehet: túlzott használata az arcüreg daganatos megbetegedéseihez vezethet, de megemeli az érszűkület és a különféle szívbetegségek kockázatát is. A túlzott közvetlen nikotinbevitel nikotinsokkot okozhat, ami ugyan nem életveszélyes, ám annál kellemetlenebb: hidegrázással, hányingerrel, kiszáradással, esetleg ájulással járhat. Ezért bármilyen „retro” is, lehetőség szerint inkább kerüljük el ezt a szenvedélybetegséget.

Abszint

Nem tanácsos engedni a „zöld tündér” (la fée verte) hívó szavának sem – így nevezték régen a történelem egyik legszenvedélyesebben imádott és gyűlölt italát, az abszintot, a fehér ürömfű, az ánizs és a római édeskömény keverékéből nyert párlatot. A 20. század elején a belőle eredő fiktív betegségre, az „abszintizmusra” hivatkozva betiltották, ám hamarosan kiderült, hogy az abszint mérgező hatásáról szóló mendemondák nem felelnek meg a valóságnak: bár hallucinációkat okozhat, de nem valami titokzatos, ördögi összetevő, hanem a 45–74 százalék közötti alkoholtartalom miatt. Az abszintot számos világhírű művész használta az ihlet előhívására (többek között Rimbaud, Verlaine, Maupassant, Oscar Wilde, Hemingway, Édouard Manet vagy Picasso), akik gyakran műveikben is megörökítették a zöld tündért (például Manet Abszintivó [1859] című képe). A mértékletesség évei után, amelyekben a bor volt a legerősebb párlat, sokan az őrületig beleszerettek az új italba, a fáma szerint Van Gogh is tőle elkábulva vágta le a fülét. Az abszint orvosi rehabilitációját követően mára visszatért a boltok polcaira, bár a szakértők szerint a most kereskedelmi forgalomba kerülő párlatok nagy része hamisítvány.

Ópium

A testet-lelket elpusztító szenvedély, amelynek karjába mégis művészek és átlagemberek százezrei menekültek, annak ellenére, hogy tudván tudták: az ópium (máktej) okozta halál a legszörnyűbbek egyike. A szer Kínából indult gyilkos útjára, ahol eleinte ételek ízesítésére és orvosi fájdalomcsillapítóként használták, de amikor a 17. században a Ming-dinasztia utolsó császára betiltotta a dohányfogyasztást, futótűzként terjedt el először csak Ázsiában, majd Európában is. A 19. század elején már szabályos belépőnek számított a művészvilágba, élt vele Mallarmé, Baudelaire, Gautier és Verlaine is, pedig tartós használata mind az idegekre, mind a szervezetre végzetes hatást gyakorol, az ópiumfüggő haláltusája pedig hosszú és fájdalmas. Mivel nagyon hamar betiltották, élvezői eldugott ópiumbarlagokban hódoltak függőségüknek, ahol a többnyire fekvő helyzetű fogyasztásnak kialakult rituáléja és kellékei voltak. Származékai – többek között a heroin – ma is a vezető kábítószerek sorába tartoznak.

Morfium

Az ópium „nővére”, a szintén mákszármazék morfium nevét az álmok görög istenéről, Morpheuszról kapta, és a gyógyászatban eredetileg szintén fájdalomcsillapítóként használták. Mivel nem csupán a fizikai tüneteket csillapítja, de nyugtató hatása révén a fájdalomtól való szorongást is enyhíti, sőt a fájdalom csökkenésével párhuzamosan a használóban eufória lép fel, hamar elterjedt kábítószerként is. Egyik legismertebb élvezője a mi Csáth Gézánk volt, aki tragikus módon azért szokott rá a szerre, mert orvosként érdekelték a hatásai, később viszont már nem tudott szabadulni tőle. Az általa csak „M”-nek becézett anyag elborította az elméjét, és közvetve ez okozta 1919-ben bekövetkezett halálát is. Sajnos az ópiumhoz hasonlóan a morfium is kínhalálhoz vezet: a morfinista először aluszékonnyá, ingerlékennyé válik, majd dührohamokat kap, később vizionálni kezd, majd indokolatlan paranoia lesz rajta úrrá. Végül testhőmérséklete lecsökken, majd a legyengült szervezetet betegségek támadják meg, vagy a légzés egyszerűen megbénul, és a beteg megfullad. Ma már szerencsére nagyon szigorúan ellenőrzik az ópium és a morfium előállítását és terjesztését, így hasonló esetek szinte sosem fordulnak elő.

Ferenczy Mária