Már korábban megfigyelték, hogy a varjak furcsán viselkednek elhullott fajtársaik közelében – körülállják a tetemet, és hangosan kárognak. Gyakran felmerül, hogy ez valamilyenfajta „állati szertartás” része. A valódi magyarázatot persze mostanáig nem ismerték, ezért egy kutatócsoport úgy döntött, hogy a rejtély nyomába ered.

A szakembereknek abból a korábbi felismerésből kellett kiindulniuk, hogy a varjak nem felejtik el a fenyegetést jelentők arcát – ha valaki ellenségesen közelít egy példányhoz, a madár megjegyzi az illető fizimiskáját. Erről az információról a fajtársak is értesülnek, így egyetlen varjú felbőszítése után rövidesen már a környék teljes varjúközössége „lekárogja” a fenyegető delikvenst. Ami még érdekesebb, hogy az adott személyre még évek múltán is emlékeznek a szárnyasok. Annak érdekében, hogy a kísérlet során ne kerüljenek tartósan összetűzésbe a környék „varjúbandáival”, a kutatók realisztikus, latexből készült álarcokat húztak 25 önkéntesre. 

A kísérlet során a maszkosok amerikai varjak (Corvus caurinus) kedvenc etetőhelyeit keresték fel. Összesen négy vizsgálatot végeztek el. Az első teszthelyzetben az önkéntes egy elpusztult varjúval a kezében jelent meg. A helyszínen tartózkodó madarak távolabb repültek, majd hangos károgásba kezdtek, aminek hatására egyre nagyobb számú varjúcsapat jelent meg a területen. Nagyjából 10–20 percen keresztül károgtak, majd a domináns egyed kivételével valamennyien távoztak.

A második esetben az álarcos ember egy kitömött sólymot hozott magával, amire a varjak hasonlóan reagáltak. Amikor azonban a maszkos ember úgy jelent meg a halott varjúval, hogy a kitömött sólyom mellette volt, a korábbiaknál is hevesebben reagáltak a madarak. Az önkéntesek egy másik része mindvégig üres kézzel ment az etetőhelyre, de velük a varjak nem törődtek. 

Forrás: MTI/Varga György

Az a résztvevő viszont, aki valamilyen formában az elpusztult madarakhoz volt köthető, még hetekkel a kísérlet után is heves reakciókat váltott ki a varjakból, még akkor is, ha üres kézzel jelent meg előttük. Ennek alapján a kutatók arra következtettek, hogy a varjak veszélynek tekintik a halott fajtársukat hurcoló egyéneket, és emiatt messzire elkerülik őket. Más szóval tisztában vannak a halállal, és félnek tőle. 

„A varjak úgy tekintenek – legalábbis részben – a halálra, mint egyfajta »tanulságos pillanatra«. Ez (mármint a halál) a veszély szignálja, amit valahogyan el kell kerülni” – magyarázta az egyik kutató, Kaeli Swift (University of Washington). 

A szertartásnak vélt viselkedés tehát korántsem az, aminek látszik. A varjak azért állhatják körbe elpusztult társukat, mert tanulni akarnak az esetéből, javítva ezáltal a saját túlélési esélyeiket. Az eredményeket az Animal Behaviour című szaklapban publikálták.