Ha eseti elbírálás nélkül az energia előállítására fára, biomasszára cseréljük a szenet, a kőolajat és a földgázt, azzal tovább növeljük a légkörbe kerülő szén-dioxid mennyiségét.

Fotó: Profimedia

Az Európai Akadémiák Tudományos Tanácsadó Testülete (EASAC) egy feltűnő szakpolitikai tévedésre hívja fel a döntéshozók figyelmét. Az uniós intézmények és a tagállamok továbbra is karbonsemleges, megújuló energiahordozónak minősítik az erdőkből származó biomasszát. Ezt a téves besorolást a tudós testület már egy 2017. áprilisi jelentésében dokumentálta.

Kényelmes leegyszerűsítés 
A tévedés azon az érvelésen alapul, hogy a fa és más erdei biomassza elégetése nyomán felszabaduló szén-dioxid eltűnik a légkörből, ahogy a fejlődő növényzet felhasználja. Ez ugyan hosszú távon igaz, ám a döntéshozók valószínűleg nincsenek tisztában azzal, hogy e folyamathoz a legjobb esetben is évtizedek szükségesek, de némely esetben évszázadok alatt tudja a vegetáció felhasználni a napjainkban kibocsátott szén-dioxidot. Ez az időtartam nagyban függ a felhasznált biomassza jellemzőitől és attól, hogy mi történik azzal a területtel, ahonnan a fákat-növényzetet kitermelték. Így tehát a biomassza égetéséből származó üvegházhatású gáz ugyanúgy hozzájárul a klímaváltozás felgyorsulásához, mint ha kőolajat vagy szenet használtunk volna fel.

A „biomassza mint karbonsemleges energiahordozó” típusú érvelés nyomán újra terjed az a szemlélet, amely az erdőt és a biomasszát a fosszilis energiahordozók helyettesítőiként tartja. Az erdei biomassza „megújulónak” minősítése jelentősen hozzájárul ahhoz, hogy az EU teljesíteni tudja megújulóenergia-céljait. Ezzel szemben a számítások azt mutatják, hogy egy egység villamos energia előállítása erdei biomasszából több szén-dioxid-kibocsátással jár, mint ha az erőműben szenet égettünk volna – áll az EASAC szakvéleményében. Ráadásul ha még a fákat is kivágjuk – amelyek jelentős szén-dioxid-felhasználók, és a jövőben is azok lennének –, akkor a fa elégetésével járó kibocsátáshoz az a CO2-mennyiség is hozzájárul, amelyet a fának már nem lesz módja felhasználni (vagyis a kitermeléssel az erdőnk széntároló kapacitását is feláldoztuk).

Törlesztenünk kell a „szénhitelünket” 
Az EASAC egy pénzügyi analógiával világítja meg a problémát. Ha a fosszilis energiahordozókról biomasszára állunk át, az annyit tesz, mintha „szénhitelt” vennénk fel. A probléma az, hogy míg egy szokványos bankhitelt egy adott periódusban, adott határidőre vissza kell fizetnünk, a „szénhitel” esetében jelenleg nincs ilyen korlát; és amíg a „törlesztés” (a vegetáció felhasználja a szén-dioxidot) végbe nem megy, addig a kibocsátás negatívan befolyásolja a klímaváltozást.

A párizsi klímaegyezményben kitűzött cél – a Föld átlaghőmérséklete 2100-ra ne növekedjen 1,5 Celsius-foknál többel az ipari forradalom előtti átlaghoz képest – azt követeli meg, hogy csak olyan projektek minősüljenek megújulónak, amelyek „szénhitel-törlesztési” periódusa tíz év vagy még rövidebb. Emellett arra is érdemes számításokat végezni, hogy a biomassza kitermelésével mekkora széntároló-kapacitást használunk fel.

Az EASAC Erdők az EU-ban – többes funkció és fenntarthatóság című jelentéséből kiderül, hogy az erdei biomassza energetikai célú felhasználása (legyen az áramtermelés, fűtés vagy üzemanyag) rövid időtávon is lehet karbonsemleges vagy a klíma szempontjából pozitív hatású, például ha egy integrált fafeldolgozási láncban a hulladékot és a ritkítás miatt kivágott faanyagot sem hagyják veszendőbe menni. Vagyis sok múlik azon, milyen módszerekkel és milyen célra termeljük ki az erdőt. Például a faanyag széntároló kapacitása megmarad, ha épületfaként hasznosítjuk, sőt így kevesebb acélt, cementet, vagyis jelentős szén-dioxid-kibocsátással előállított építőanyagot használunk fel. A fentiekből az következik, hogy az erdei biomassza felhasználását klímavédelmi és fenntarthatósági szempontból esetről esetre kell elbírálni.

A biomassza nem tekinthető ugyanúgy megújulónak, mint a szél- vagy a napenergia. „Komoly a veszélye annak, hogy lábon lőjük magunkat, ha nem teszünk éles különbséget klímavédelmi szempontból pozitív és negatív hatású erdeibiomassza-felhasználás között. Ahogy az EASAC februári, szén-dioxid-tárolásról szóló jelentése bemutatta, már most fennáll a veszélye annak, hogy nem teljesítjük a párizsi klímaegyezmény célértékeit. Amennyiben az EU és a tagállamok továbbra is egységesen megújuló energiaforrásként számolnak a biomasszával, annak az lehet az eredménye, hogy éppen a megújulóenergia-szakpolitika miatt nő meg az Unió szén-dioxid-kibocsátása” – mondta Michael Norton, az EASAC környezetvédelmi programjának igazgatója.

Az EASAC arra is felhívja a figyelmet, hogy az uniós klímapolitika külön kezeli az égésből származó, valamint a talaj- és erdőgazdálkodásból származó üvegházgáz-kibocsátást. Így egy biomasszát importáló tagállam megteheti, hogy emelkedő megújulóenergia-felhasználásról alakítson ki hamis képet – hiszen a biomassza válogatás nélkül karbonsemlegesnek minősül –, és a felelősséget az exportáló tagállamra hárítsa, amelynek a kivágott erdő miatt romló kibocsátási tendenciáról kell beszámolnia.

Az Európai Akadémiák Tudományos Tanácsadó Testületét (European Academies’ Science Advisory Council, EASAC) az EU-tagállamok nemzeti tudományos akadémiái hozták létre 2001-ben a Svéd Királyi Tudományos Akadémia kezdeményezésére, hogy közösen fogalmazzanak meg javaslatokat a szakpolitikai döntéshozók számára. Az EASAC megalakulásával az európai tudományos akadémiák egységesen léphetnek fel, és közösön hallathatják hangjukat szakpolitikai kérdések kapcsán. A szervezetnek a Magyar Tudományos Akadémia is tagja, amely így e fontos európai tudományos szervezetben is képviseli a magyar kutatási érdekeket.