Mégsem lehetett olyan együgyű a csaknem 350 éve kihalt mauritius-szigeti dodó - állítják a kutatók, akik szerint a röpképtelen madár legalább olyan intelligens volt, mint egy galamb.
RENDKÍVÜLI HÍR
Áder János húga a Klik új elnöke
A New York állambeli Stony Brook Egyetem szakemberei egy múzeumi gyűjteményből való, jó állapotban megmaradt dodókoponyát elemezve jutottak arra, hogy a madár agyának mérete teljesen arányos volt a testéhez képest.
Kitömött dodószobor Oxfordban
Forrás: Wikimedia Commons
Okosabb a galamb, mint gondoljuk
"Amennyiben az agy méretéből, vagy jelen esetben még inkább a térfogatából következtetünk az intelligenciára, akkor a dodó olyan okos lehetett, mint egy galamb" – mondta Eugenia Gold paleontológus. Hozzátette: "a közönséges galamb valójában jóval okosabb, mint azt gondolják róla, hiszen ne feledjük, hogya világháborúkban üzenetek kézbesítésére képezték ki őket.
A dodókoponyában azonosított szaglóközpont nagy mérete miatt a kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy a dodóknak jobb lehetett a szaglása mint a madarak többségének. Ez a képességük, amely szokatlan a madaraknál, feltehetőleg lehetővé tette számukra, hogy kiszagolják az érett gyümölcsöket.
Okosabb a galamb, mint gondoljuk
Forrás: R. Claypool
Az ember által kipusztított fajok jelképe
A mauritius-szigeti dodó vagy dodógalamb (Raphus cucullatus) az ember által kipusztított állatfajok jelképévé vált. A röpképtelen dodógalamb egy méter magas volt, testtömege elérhette a 23 kilogrammot. Nagy feje, erőteljes csőre, csökevényes szárnya, vaskos lába volt. Mauritius őserdeiben talajlakó életmódot folytatott, ahol növényi termésekkel és kisebb gerinctelen állatokkal táplálkozott.
Nem féltek az embertől
1638-ban holland telepesek érkeztek az addig lakatlan szigetre, és a dodógalambok rövid időn belül kipusztultak.
Az utolsó élő példányt 1662-ben látták. Gold szerint a dodóknak nem volt természetes ellenségük a szigeten, így az embertől sem féltek. A tengerészek könnyűszerrel a fedélzetre csalogathatták őket, hogy friss élelmük legyen a hosszú hajóutak során. A kutató szerint valószínűleg a dodóknak ez a "jóhiszeműsége" vezette az embereket arra a gondolatra, hogy végtelenül együgyű teremtményekkel van dolguk.
A dodók kihalásához a telepesek által behurcolt háziállatok és patkányok, amelyekfelfalták a földön fészkelő madarak tojásait,valamint az élőhelyük zsugorodása is hozzájárult. A szerencsétlen sorsú madár kipusztulását mindaddig nem is érzékelte a publikum, amíg szerephez nem jutott 1865-ben Lewis Carroll Alice Csodaországban című meséjében.
A mostani vizsgálat eredményeit a Zoological Journal of the Linnean Society című folyóirat közölte.
Kommentáld!