Tavaly májusban egy vadászaton, Salgótarján közelében, rálőttek egy törvényeink szerint védett állatra – egy fiatal hím barnamedvére. A hírek szerint a sebzett állat elmenekült, de másnap a vadászok megkeresték, és két lövéssel végeztek vele. A tetemet elszállították, majd annak rendje-módja szerint egyikük lakásán megnyúzták. A történet – bár sokan talán elborzadnak a hallatán – szokványos; régen is, ma is ez a sors vár évente nagyragadozók százaira szerte Európában.

A nagyragadozókat az emberek mindig is irtották – néha a települések védelme, máskor a legelő állatok megóvása érdekében. Ezen kívül pedig vadász-szenvedélyből, a trófea megszerzéséért, amely elismerést hozott, és hoz ma is vadász körökben elejtőjének – ha elfogadható körülmények között tesz rá szert. A WWF világszerte elismeri és elfogadja a vadászat társadalmi szerepét, ahogyan Magyarországon is. Néhány egyéb szempontot azonban ugyancsak figyelembe kell vennünk.

A történelmi Magyarországon belül hazánk az egyetlen utódállam, ahol valamennyi nagyragadozót – medvét, farkast, hiúzt – kipusztítottuk. Feltehetően erre nem lett volna égető szükség, még a települések, háziállatok védelme érdekében sem. (A védelemre egyébként számos hagyományos, hétköznapi megoldás létezik, amelyet a környező országokban sikerrel alkalmaznak.) A nagyragadozók kiirtásának következménye az idő múlásával egyre inkább megmutatkozik erdeinken – a folyamatosan növekvő patás nagyvad állomány egyre súlyosabb hatással van a növényzetre. A nagyragadozók „nem véletlenül” részei az erdők életközösségének – évezredek során alakult ki a fontos, szabályozó szerepük, amelyet az ember Magyarországon sajnos mintegy száz éve „kikapcsolt”. E fajok újbóli megjelenése azért örvendetes, mert általuk a természet ismét elkezdhet egészségesebbé válni, ami minden ún. ökoszisztéma szolgáltatás alapja, az ép talajoktól a friss ivóvízen át a pihenéssel kapcsolatos értékekig. Egyetlen hiúz, farkas, vagy medve jelenléte is sokat segíthet egy tájnak abban, hogy természetesebbé váljon. Valódi természetvédelmi értékük ezért feltehetően jóval magasabb annál, mint amely törvényeink szerint – jelképesen – meghatározásra került. (Ez hiúz esetén 500.000, farkas és medve esetén 250.000 Ft az ún. természetvédelmi – korábban eszmeinek nevezett – érték.) Ha a határon átjövő – esetleg a nálunk megszülető – nagyragadozók rendszeresen kilövés áldozatává válnak, szabályozó szerepükre nem lesz remény a jövőben. Alternatívan nincs. A szóban forgó történet vadászai egy olyan állatot pusztítottak el, amelyből Magyarországon alig néhány egyed fordul elő.

Európa más részein – pl. Erdélyben – lehet medvére vadászni bizonyos feltételek mellett, ám erre hazánkban nincs lehetőség. Természetvédelmi értéke alapján nálunk a medve elpusztítása bűncselekmény.

A törvényszegést a két legfontosabb vadászati érdekképviselet, az Országos Magyar Vadászati Védegylet és az Országos Magyar Vadászkamara közleményben ítélte el. Sajnos ugyanakkor a salgótarjáni történet nem egyedi – természetvédelmi körökből számos hasonló esetről lehet hallani, amely nem jut el sem a sajtóig, sem a vádemelésig.

A WWF Magyarország álláspontja, hogy a természeti értékeink védelmébe hozott törvényeket nem elég meghozni, azokat kellő hatékonysággal be is kell tartatni. Ellenkező esetben nem csak a természeti értékek pusztítása lesz megállíthatatlan, ami végső soron az életminőségünket rombolja, hanem a társadalmi normák is meggyengülhetnek.

Felvethető a nagyragadozók természetvédelmi értékének emelése, ami jobban tükrözné e fajok valódi fontosságát, és komolyabb visszatartó erőt jelenthetne az elkövetésekkel szemben. A rendőrség és a természetvédelmi őrszolgálat összehangolt fellépésével pedig biztosítani kellene a bűncselekmények hatékony felderítését, és az elkövetők felelősségre vonását, lehetőleg minden alkalommal. A WWF Magyarország jelentős eredménynek tartja, hogy – sok korábbi esettel ellentétben – ezúttal szigorú vádemelés történt a medve kilövése ügyében.

Gálhidy László a WWF Magyarország erdővédelmi programjának vezetője