Ebben a történetemben nem a betegek lesznek a főszereplők, hanem mi magunk a mentésben résztvevők. 

Sokan megkérdezhetnék mi késztetett arra, hogy erről a témáról írjak! Ezt nem lehet megmagyarázni, erre a kérdésre a választ csak azok tudják akik nap mint nap emberi tragédiák szemtanúi, tűzoltók, mentősök, rendőrök. Ők tudják miről beszélek!

A média nagyon sokszor egyszerűen elfelejtkezik ezekről az emberekről, akik arra tették fel az egész életüket, hogy a nap 24 órájában másokon segítsenek.

Ezeknek az embereknek a hétköznapjairól a lakosság, szinte semmit nem tud. A média pedig olyan celebeket sztárol, akik életükben egy fűszálat se tettek arrébb a köz érdekében! Tudom, hogy írásom csak egy csepp a tengerben, de biztos ismerik Teréz anyának ezt a mondását…..

Megpróbálom leírni mi játszódik le egy kivonulás alkalmával, mert ugye mi se vagyunk kőből, mi is érző emberi lények vagyunk. Erre most jó példa volt a Kisvárdánál történt baleset, ahol két kisgyerek maradt árván. Személyesen nem vonultam a balesethez, de közvetlen bajtársaim közül többen részt vettek a mentésben!

Tudom mit éreztek, sokszor voltam már én is hasonló szituációban. A riasztást követően az adrenalinszint ugrásszerűen megnő. A baleset helyszínére érkezésig őrjítő lassúsággal telnek a percek, igyekszünk különböző szituációkat felvázolni magunkban, de ez soha nem jön be, minden baleset más és más. A tragédiák helyszínén rendszerint sok bámészkodót találunk, de csak bámészkodnak, a kíváncsiságuk hajtja őket.

Szakszerű elsősegélynyújtóval csak nagyon ritkán találkozunk. Egyedül a tűzoltó bajtársakra számíthatunk, ők azok az emberek akik kimagasló felkészültségükről tettek már nagyon sokszor tanúbizonyságot.

Visszatérve a balesetre mint már említettem egy 4 és egy 10 éves gyerek maradt árván .A 4 éves gyerek még nem tudja felfogni a történteket, de a 10 éves már igen.

Néztek már egy ilyen gyerek szemébe?! Nincs a világon olyan toll, nincsenek olyan szavak amikkel leírhatók amit látunk egy ilyen gyermeki szemben.

A mentésben résztvevők is többnyire családos emberek, gyerekeik vannak, szívszorító egy érzés elhihetik. Ennek a két árvának pedig valakinek meg kell mondani, hogy őket már senki nem fogja hazavárni, édesapja, és édesanyja a 4-es főút hideg aszfaltján fekszik fekete fóliával letakarva.

Egyszerűen őrület amit nagyon sokszor látunk, átélünk. Méltatlanul el lehet felejtkezni rólunk, de számomra akkor is a mentősök, tűzoltók, rendőrök a világ legnagyszerűbb emberei! 

ÚJRAÉLESZTÉSEK  RENDKIVÜLI  KÖRÜLMÉNYEK  KÖZÖTT

Tudom, hogy a bajtársak országszerte hasonló újraélesztések százait végzik ,de én kettőt azért megosztok mindenkivel. Nem is az lényeg benne benne, hogy renkívüli körülmények között zajlottak, hanem az, hogy a mostoha viszonyok ellenére is sikeresek voltak. Egyesekben megütközést kelthet az emberi nemtörődömség, pedig a történetek a valóságban is a leírtak szerint történtek. 

Egy kemény téli reggelen földön fekvőhöz riasztanak bennünket, a hó egész éjszaka esett, vastag hótakaró fed be mindent. Az xy utcában kétszer is végigmegyünk, földön fekvőt nem találunk.

Már a harmadik körünket tesszük mikor az egyik hókupacban egy emberi alkart vélünk felfedezni. Ész nélkül rohanunk a halomhoz, gyorsan puszta kézzel letisztítjuk róla a havat, megtaláljuk az alkar gazdáját is. A kültakaró enyhén szólva hideg tapintatú, de a szíve 35/perces frekvenciával még megy. Erre előkerül valahonnan egy nagyokos járókelő, és vidáman megjegyzi, hogy- nevezzük a betegünket Jenőnek-, „Már este óta itt fekszik.” 

Felmerülhet az olvasóban a kérdés, hogy mit lehet az ilyen emberkétől elsősegélynyújtás terén várni! Erre a válasz : az égvilágon semmit. Járókelőnk is kitalálhatta gondolatunkat, mert fütyörészve továbbállt.

Pár perc alatt kiszabadítottunk betegünket a hó fogságából ,fel akartuk tenni éppen a hordágyra amikor, Jenő úgy döntött itt az ideje, hogy kamrafibrilláljon. A nedves környezet miatt, arról nem is beszélve hogy a havas eső is kezdett beindulni szó sem lehetett a defibrillációról, ezért csak alapszintű eszközös újraélesztéssel tudtunk indítani.

Még jóformán végig se nyomtunk egy ciklust, kiért a rohamkocsi is. Mivel a beteg már a mi hordágyunkon volt, és mi tudtunk közelebb megállni a mentővel, hozzánk került. Pár másodperc alatt lekerült a betegről a ruha, szárazra töröltük, aztán sokkolni is lehetett.

Az első sokk után vissza is jött ,ahogy illik. Az ellátás részleteire nem térek ki. Elindultunk. Jenő, kb. 500m megtétele után ismét úgy döntött, hogy fibrillál, ellentmondva a kapott gyógyszerek hatásmechanizmusának. Újra „Vigyázz, ütök” ,ismét visszajött.

Most már egy kilométert tettünk meg, mikor is a leírt szituáció újra lezajlik. Aztán a kórházig még szám szerint harminckétszer kellett ütni.

Az intenzívre kielégítő állapotban került. Később megtudtam, túlélte az egészet, csak a bal lábát kellett fagyás miatt amputálni.

A sors kegyetlen fintora, hogy következő télen pár száz méterrel arrább találták meg újra, kopogósra fagyva. 

----------

Körzeten kívüli településre vonulunk rosszulléthez. Tél van, késő délután, már besötétedett. 

Megtaláljuk az adott címet, teljes menetfelszerelésben vonulunk befelé. Az udvaron három férfit találunk, elektromos körfűrésszel fűrészelnek éktelen hanggal.

A lakás felé intenek, tehát arra vesszük az irányt. Bent egy középkorú hölgyet találunk, éppen mosogat.

A kisszoba felé kalauzol bennünket, közben elmondja, hogy a mama rosszul érzi magát. Az ajtóban ismét magunkra hagy, megy tovább mosogatni. A leendő betegünket megpillantva szembesülünk azzal, hogy itt már nem rosszullétről van szó.

Légzés és keringésvizsgálat után klinikai halált állapítunk meg. Újraélesztést kezdünk. Már jó néhány perce csináljuk, amikor a fanyűvő had felől hatalmas csattanás hallatszik.

Elment az áram, kiverték a biztosítékot a fűrésszel. A kintiek nyomdafestéket nem tűrő hangon szidják az áramszolgáltatót, velünk senki sem foglalkozik. Jobb híján koromsötétben folytatjuk.

Hirtelen ötlettől vezérelve bekapcsoljuk a mobiljainkat, gyér a fényük, de ismét látunk valamicskét. 3-4 perces szünet után ismét kigyulladnak a lámpák.

Végszóra beesik az ajtón a rohamkocsi személyzete, most már öten folytatjuk. 10 perces reanimáció után a mama szíve úgy döntött, hogy ismét beindul a gyógyszereknek köszönhetően. A rohamkocsi vitte az intenzívre.

Később hallottam, hogy túlélte ezt a fénytelen délutánt.