A veréb a legszemtelenebb állat a világon, tömérdek borsot tört már a többi madár orra alá.

Megelégelvén a gonoszságait, a madarak elhatározták, móresre tanítják a verebet. Összebeszéltek, s űzőbe vették a szemtelenjét. Kergették a mezőn, az erdőben, mígnem a nyomorult bemenekült egy magányos fa odvába.

Üldözői letelepedtek az odú nyílása közelében, s gondolták, kiéheztetik a verebet. De bizony ők maguk hamarabb megéheztek! S amint közeledett az éjszaka, el is álmosodtak. Felköltötték hát a baglyot, akiről tudták, rendszerint átalussza a napot, éjszaka viszont álmatlanságban szenved, s megkérték, őrködjön helyettük reggelig.

Ám a bagoly akkor még csupasz volt. Nappal nem mutatkozott mások előtt, éjjel pedig nem látták, ezért aztán nem is gondoskodott magának tollazatról.

De őrködni nem állhatott oda pucéran, mint a kopasz csirke! Feltételül szabta hát, szerezzenek a madarak illő tollruhát neki, s akkor elvállalja a veréb őrzését.

Azok kétségbeesetten bámultak egymásra: ugyan honnan szerezhetnének ilyen ripsz-ropsz illő tollruhát a bagolynak? Mígnem egyikük kihúzott a szárnyából egy fehér tollat, a másik követte a példáját, s egy vörös farktollát áldozta fel, a harmadik több szál fekete, a negyedik egy marék barna pihét tépett ki a mellényéből.

Átadták a bagolynak, aki a szürkületben nem látta, milyen szedett-vedett tollruhát aggatnak rá. Becsülettel őrködött egész éjszaka, hanem amint közeledett a hajnal, elbóbiskolt.

Csak erre várt a veréb! Kilopózott az odúból, s eliszkolt.

A madarak nem bocsátották meg a bagolynak, amiért elaludt az őrségben. Megátkozták: ameddig a világ világ, szedett-vedett, kopott tollruháját el ne cserélhesse másra!

Később a verebet mégis kézre kerítették, s szigorúan megbüntették, összekötözték a lábát. Nemhogy futni, de lépni sem tud azóta.

De a veréb túljárt a többiek eszén, megtanult páros lábbal ugrálni. Így is fürgébb sok más társánál!

A veréb nemcsak szemtelen, lármás is, furtonfurt fecseg. Meg dicsekszik.

Bölcs Salamon, aki értett a világ minden nyelvén, így a madarakén is, egyszer felfigyelt egy verébpárra. Egy szikladarabon ültek, s miközben a nőstény illedelmesen hallgatott, a hímnek be nem állt a kereplője.

- Ha belerúgnék ebbe a sziklába, darabokra törne! - dicsekedett éppen a hencegő hím, amikor Salamon elhaladt mellette.

- Ejnye, te hősködő madár! - feddte meg a Bölcs. - Hogy állíthatsz ilyet?

- Miért ne? - felelt meg neki a veréb. - Ha a feleségem elhiszi?

/Ford.: Petrovácz István/